Bozót fut

Téli Sóút

2012-02-04T13:27:00.000-08:00

Elég hirtelen döntöttem el, hogy megyek a Téli Sóútra, egészen tegnapig nem volt biztos. Nem a média által agyoncsámcsogott várható "rendkívüli hóhelyzet" bizonytalanított el ;-)

Este kikészítettem a futócuccot: dupla zokni, vékony aláöltöző alsó, télies futónaci, 2hosszúujjú tech póló, téli futófelső, csősál/csőkendő(?), sapka, fülpánt (fülmelengető fejpánt), kesztyű és még idejében rájöttem, hogy a rajt és a cél nem egy helyen lesz, úgyhogy futóhátizsák és csak annyi extra cucc ami belefér.

Reggel fél hetes tápászkodás - jé, esik a hó! - , állatsereglet ellátása, kényelmes reggeli, táskába féllityis palack mézes tea, pénz, sezamki, pótzokni és huss az állomásra. Lusta voltam (és tudtam, hogy hazafelé még fáradt is leszek, nem csak lusta) és kocsival legurultam az állomásra. A 7:57-es vonat pittyre pontosan jött és hamar Tápiószelére repített. Ahogy haladtunk, egyre szebb, egyre havasabb volt a táj. Itt mér reménykedtem, hogy csak a riogatásnak csak ez a része jön be és a szél (->hófúvás) nem....

Úgy döntöttem, a szélanorák-jellegű nacit és a kissé bélelt széldzsekit teszem el, elég lesz a téli futófelső, sapka, kesztyű.

Egy túratárssal társalogva értem a Művelődési Házhoz és gyors nevezés után 9 órás rajttal el is indultam. Beszélgetőtársamnak búcsút intettem, és kocogni kezdtem. Sorra hagytam el a túrázókat, bocsánat, ha valakit nem ismertem meg, eléggé be volt öltözve mindenki :) Azért sikerült egy-két ismerőst találni :)

A házak közül kiérve kezdődött a móka igazán. A táj nagyon szép volt, hó borított mindent amerre a szem ellát (és ugye az Alföldön elég messze ellát) és folyamatosan havazott is, csak épp jött hozzá egyelég masszív északi szél ami éppen baloldalról ért minket az útvonal 90%-án. Ez finoman fogalmazva durva volt. Hamar rájöttem, hogy a futófelső kevés lesz, legalább a vékony szélanorák kellett volna rá, valamint, hogy kell valami az államra, mert szétfagy. Az első ellenőrzőpontnál meg is ejtettem egy kis öltözködést (a pontként szolgáló autó szélárnyékában guggolva - fotó is készült valaki által:) Futófelső a hátizsákba, helyette a bélelt széldzseki, csősál-féle kendő nyakra - ezt fel tudom húzni az államra vagy akár az orromra, sapka helyett fülpánt és a dzseki kapucnija. Elindulva máris éreztem, mennyivel komfortosabb így, bár beletelt egy kis időbe mire az elfagyott arcom és hasizmaim kiengedtek, no meg amig a kezem sikerült felmelegíteni.

Az útviszonyok továbbra is jók voltak, még nem volt igazán sok hó, lehetett futni, csak a szél volt kellemetlen. Azért már látszott, ha így folytatja az időjárás, lehetnek még nehéz perceink (óráink.....)

Pokoltanyánál égett a tűz, reméltem, hogy teát főznek, de tévedtem. Kaptunk viszont valami töltött piskótaszeletet, ezt meg is ettem és indultam tovább. Ez az aszfaltos rész nagyon jól járható volt, az utat néhol bokrok-fák szegélyezték, jólesett hogy ha rövid időre is, de védtek a széltől. Nem volt túl izgalmas egyedül kocogni, de erre készültem. Előszedtem a táskából a teámat és igen bambamód meglepődtem rajta, hogy jégkását találtam tea helyett a palackban :P Azért ittam pár kortyot, kissé felmelengetve a számban.

A harmadik ponton aztán kaptunk finom meleg teát és szabad tűznél pirított kenyeret, frissen sült zsalonnazsírral. Fini volt!

Hamarosan jött a leves is. Feketeleves.

Egy darabig még egészen járható volt az út, keményre fagyott, a szél lefújta a hó jórészét így simán kocogható volt, de egyszercsak változott a táj, a nagy összefüggő szántóknak-mezőknek köszönhetően szabadon játszhatott a szél a hóval és egész komoly kupacokat hordott keresztben az útra.A nehézségeket rövid időre feledtette a hirtelen felbukkanő őzek kecses vágtája a havas tájban. Az útmenti kereszttől egyre nehezebb volt haladni, minden második-harmadik lépésre lábszárközépig süppedtem a hóba, néhol alig látszott az út. A szél persze fújt rendületlenül. Hátrapillantva láttam, hogy jön utánam egy futómozgással haladó alak és közeledik. A Máriácska kegyhelynél már egészen közel volt, így bevártam. Gondoltam, ha gyorsabb is, egy darabig nyulaz nekem. Végül együtt maradtunk a célig.

Társalgáshoz nem igazán volt alkalmas a helyzet, a széltől alig hallottuk egymást, no meg kellett a levegő is bőven, így csendben haladtunk, hol araszolva, hol nyuszimód szökellve a mély hóban. Egy nyuszival is találkoztunk, konkrétan megtámadott minket :P aztán mégis ő szaladt el :)

Abonyi út nehezen akart elérkezni, de csak meglett és a bélyegző valamint egy túró rudi féle édesség is. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokan mehettek itt el előttünk, mert a vasút mellett végig mély hóban haladtunk, egyetlen felismerhető lábnyomot látva csak előttünk. Amikor kiértünk az aszfaltra, azt hittem, már nincs sok...hát de. Aztán amikor átmentünk a vasúti felüljáró alatt, azt gondoltam, mindjárt itt a cél, a Víg Bakter söröző bizonyára itt van a vasút mellett. Hát nem. Számomra borzasztóan hosszúnak tűnt a városi szakasz a célig, bele-belegyalogoltunk, aztán épp jókor néztünk rá az itinerre és a felüljáróról csigalépcsőn ledöcögve, meg is érkeztünk a célhoz (amit még körül is jártunk és a hátsó bejáraton közelítettünk meg :)

Nagy meglepésünkre, még csak egy túratárs ért célba és még a főrendező Úr sem ért oda. De nem kellett sokat várnunk rá, addig is rendbe szedtük magunkat:) Megkaptuk az oklevelünket, a kitűzőt és egy szép verset , no meg az elmaradhatatlan teát és virslit. A ruháimat is sikerült a konvektoron megszárítani. A vonatindulásig még beszélgettünk újdonsült futótársammal és kiderült, ő is edzesonline felhasználó, ráadásul a közelben lakik :) A dumapartit a vonaton is folytattuk, olyan sikeresen, hogy leszállt velem, pedig eggyel tovább kellett volna mennie. Jól jött, hogy ott a kocsim, így őt is át tudtam szállítani a csatlakozáshoz, majd hazatérhettem levezetésnek havat lapátolni :)

Köszönet a rendezőknek, a segítőknek és alkalmi társamnak!

Futóverseny a százholdas pagonyban - folytatásos futóregény by Zilaci

2012-01-26T09:58:00.000-08:00

(forrás: Zilaci sporttárs blogja az edzesonline.hu-n)

Micimackó csendben dúdolgatva baktatott az ösvényen. A dúdolás bizonyára ismerősnek tűnhet a halászjutkán felcseperedett kedves olvasónak is, hiszen halk zikzik-et sodort a szél.
- Nocsak – mondta hirtelen Micimackó, és ennek a nocsaknak most jelentős fontosságot kölcsönzött az a hirtelen mozdulat, ahogy megtorpant az öreg tölgyfánál.
Egy plakát függött a fa oldalára szegezve.

MARATON A SZÁZHOLDAS PAGONYBAN

állt rajta.

Micimackó megvakarta a kobakját.
- Maraton? Mi a csuda lehet az a Maraton? – majd ezzel a kérdéssel rögtön sarkon is fordult, hiszen a helyes válaszok mindig Róbert Gidánál találhatók, nem egy félrebiccentett mackófejben.

- Maraton. Ha a sejtéseim jók, ez valami biztosan nagyon finom lehet. Onnan gondolom, hogy Mö betűvel kezdődik, mint a világ legfinomabb dolga... (nem, kedves férfiolvasóim, ez nem az) a MÉZ – dörmögte Mackó, miközben sebesen kapkodta lábait.
Az egyik kanyarnál aztán váratlanul Malackát pillantotta meg, amint éppen nagyon bátran remegett egy galagonyabokor mögé bújva. Micimackó csöndben odalépkedett, majd halkan odasúgta:
- Szép napot, Malacka!

A következő percekre később mindketten másképp emlékeztek.
Malacka apró lábai villámsebesen forogtak, alig érintve a talajt, Micimackó pedig kissé lomhábban ugyan, de hasonlóan jelentős sebességgel követte, kissé értetlenül zihálva. Így értek el Róbert Gida házához, ahol Malacka először nézett hátra...
Majd zavartan gyűrögetni kezdte csíkos kis trikóját.
- Ööö... Nagyon megijedtél, Micimackó? – kérdezte lihegve. – Mert én nem... Csak alig értelek utol – folytatta zihálva, miközben igyekezett halálmegvető bátorságot sugározni, már amennyire az egy ilyen egészen kicsike állattól elvárható.
Mackó homlokát a bejárati ajtóhoz támasztva állt, és kissé kancsalítva, nagyra tátott szájjal próbált elegendő levegőt begyűjteni egy mondat erejéig, amiben lett volna néhány keresetlen kifejezés is – majd hirtelen orra bukott, ahogy kitárult az ajtó.

Odabent meglepődve tapasztalták, hogy a Pagony lakói mind egybegyűltek – az asztalon pedig az a különös plakát hevert, amit történetünk elején már oly kifinomult írói zsenialitással bemutattunk.
Csöndben leültek hát körben, és érdeklődve várták, vajon mit mond erről a valamiről Róbert Gida – akinél, mint tudjuk, a helyes válaszok vannak.

- Nos... - köszörülte meg Fent Nevezett a torkát, ami, mint az mindannyiónk előtt közismert, a rendkívül fontos bejelentések előtt kötelező – bizonyára olvastátok a plakátot. Maraton a Százholdas Pagonyban. Mit szóltok hozzá? – nézett körül izgatott kíváncsisággal.
Tátott szájak, és a mennyezetet fürkésző, némi tanácstalanságot tükröző tekintetek fogadták a bejelentését, majd Tigris háta mögül halk hang szólalt meg, Malackára emlékeztetve:
- Ööö... Ki is az a Maraton?
Róbert Gida elnevette magát.
- Jajj, hát nem tudjátok? Micimackó, Te sem tudod?
A megszólított Medve eddigre már rendezte a jelentős oxigénhiányát, de a kérdés hallatán újra elakadt a lélegzete.
- Én tudom... Csak... most... valahogy nem jut eszembe...
- Jó, akkor elmesélem – mosolyodott el Róbert Gida. – A Maraton nem más, mint egy hosszú...
- KÍGYÓ!!! – sikított fel Malacka rémülten, felborítva Tigrist és Fülest.
- Hohohohó – tiltakozott Tigris.
- Nem tesz semmit, természetesen én vagyok útban – sóhajtotta rezignáltan Füles.
- Jajj, dehogyis – kacagott a térdét csapkodva Róbert Gida. – A Maraton az egy hosszú és nehéz…
- Nagy és kövér kígyóóó!!! – visított újra Malacka, de ezúttal Micimackó előzékenyen ráült a hasára, megelőzve az apró szoba további átrendezését.
- Hosszú és nehéz futóverseny. Egy futóverseny, itt a Százholdas Pagony fái alatt – fejezte be a mondatot Róbert Gida. – És mindannyian elindulunk rajta. És edzeni fogunk rá! – ezzel egy zsinóron lógó sípot akasztott a nyakába, majd egy sapkát – közismertebb nevén "bézbózsapkát" – csapott a fejére. Hiszen egy edző az mégiscsak edző, na.
- Edzeni – sóhajtotta Micimackó, és valahogy odabent, legbelül érezte, hogy ez sokkal izzadtságszagúbb szó, mint a mézescsupor...

Micimackó kissé felbolydult állapotban sétált a szobájában fel és alá, majd alá és fel.
Utoljára talán akkor érzett hasonlóan feszítő izgatottságot, mikor fájt a füle, és ő Bagoly tanácsára fülgyertyát tartott a becses szervhez. Persze, így utólag elemezve a történteket, valójában könnyen előfordulhat, hogy a fülgyertya hiányában használt Százholdas Kurír összetekert és meggyújtott példányának több méteres lángja volt az izgatottság valódi oka...
No, de ne kanyarodjunk el ennyire az eredeti témánktól.
- Szóval Maraton – dörmögte századjára. - Mit is mesélt még Róbert Gida róla? Ja, igen. Futni kell... Hümm.

Micimackó számára a helyváltoztatásnak ez a felettébb kapkodós formája kissé idegenül hangzott.
Már-már zi-há-ló-san idegenül.
Ám – mivel Medvénk gondolatai ritkán voltak képesek sokáig egy Mö betűs szó körül forogni (talán, ugye, egyetlen kivétellel) – így hamarosan álomba szenderült.

Azon a reggelen, midőn Róbert Gida, Malacka, Micimackó és a többi, Később Felsorolásra Kerülő összegyűlt a Százholdas Pagony közepén, egyöntetűen azt érezték, hogy most valami különleges dolog veszi kezdetét.
Csöndben toporogtak, nézegették a szájuk előtt gomolygó párafelhőket, hajlítgatták a lábaikat. Tigris magabiztos mosollyal még szökdelt is párat, elnyerve ezzel Zsebibaba odaadóan húházó csodálatát. Csak Bagoly üldögélt egy helyben. Egy könyvet lapozgatott, melyen nagy betűkkel az állt:
FTK, KCGK NGY KNYV
Hadd jegyezzem meg, hogy Bagoly ismeretei a magánhangzókat illetően kissé hiányosak voltak, ám ezen a tényen igyekezett elegánsan túllépni.

Róbert Gida egy fatönkre állt, és büszkén tekintett végig a csapaton.
- Kedves Egybegyűltek!
Micimackó és Malacka egymásra néztek. Már egészen megszokták az eddigi nevüket, de ha Róbert Gida szerint ez kell ahhoz, hogy futni tudjanak, ám legyen. Csupán abban bíztak, hogy legalább egy sorszámmal megkülönbözteti majd őket. Micimackó titkon még hozzágondolta, reméli, ő kapja az Egybegyűltek Egy nevet. Vagy legalább az Egybegyűltek Kettőt, mert addig azért még csak-csak el lehet valahogy számolni.

- Kedves Egybegyűltek! – ismételte meg a fatönkön álló, R. G. monogrammal ellátott Edző - ma elkezdjük a felkészülést a Százholdas Pagony Maratonra!
Jelentős Hurrák és Egyéb Örvendek szálltak a magasba, majd a lárma elültével így folytatta:
- Mielőtt elkezdjük azonban az első edzést, meg szeretnék mutatni nektek valamit.
Ezzel az Öreg Tölgyhöz lépett, és egy színesre pingált táblára mutatott, melyen nagy betűkkel ez állt:

OnLÁjN EDzESnAPLo

- Mint tudjuk – folytatta a táblára bökve - a legfontosabb minden Nagy Kaland esetében... Na, ki tudja, mi a legfontosabb?
- Mint az brit tudományos körökben közismert – szólalt meg Bagoly, hóna alatt a minden jelentős mássalhangzót tartalmazó könyvvel – a legfontosabb, hogy precízen meghatározzuk az adott esemény során ránk leselkedő veszélyek paramétereit.
Malacka, aki már a leselkedő szónál kis híján elájult, halkan nyöszörgött:
- A legfontosabb, hogy együtt maradjunk...
- A méz? – tette hozzá reménykedve Micimackó.
- Gondoltam, hogy nem én vagyok a legfontosabb – dünnyögte Füles, enyhe melankóliával a hangjában.

Róbert Gida fejcsóválva állt, majd kimondta a Szót...
- A TERV – nézett végig a meghökkent arcokon. – A Terv a legfontosabb, barátaim! És erre a táblára fogjuk felírni, hogy ki mennyit teljesített belőle naponta.
- A Terv... - hullámzott végig a szó a csodálkozástól nagyra tátott ajkakon. – A Terv...
(A Tisztelt Olvasó figyelmét szeretném felhívni arra a magas szintű retorikai műveltségre, hagy ne mondjam, költői csúcspontra, ahogyan Fent Nevezett ebbe az egyetlen szóba jelentős érzelmeket volt képes belesűríteni.)

A következő percekben az Egybegyűltek – Micimackó őszinte bánatára továbbra is sorszám nélkül, és ahogy Róbert Gidát elnézi, ez már így is marad – szóval megtudták, hogy mi is a Terv valójában.
A Kedves Olvasó a Tudás birtokában bizonyára mosolyogva dől most hátra a karosszékében, mégis hagy foglaljam össze, mit is mondott erről Fent Nevezett, igen komoly és eltökélt ábrázattal:
- A Terv nem más, mint hogy futni fogunk. Sokat.

- Mindenki... ? – nyögött halkan fel Micimackó, mert a SOK szócskát ezidáig kizárólag mézzel kapcsolatos összefüggésben kedvelte. Ám, látva a többiek elszántságát, hamarosan lelkesítő dalocskát kezdett dúdolgatni magában egy Hős Medvéről, aki fut, méghozzá Mala… Maca.. Mara… Szóval ilyen Mö betűvel kezdődőt.

Így aztán, ezen a reggelen kezdetét vette a Nagy Kaland, amelyhez – mint az közismert – már megszületett a legfontosabb is:
A Terv.

Micimackó, Malacka, Tigris és a többiek pedig felsorakoztak az Öreg Tölgy előtt lévő táblánál (melyre oly csinos betűkkel íródott fel az a különös név, hogy OnLÁjN EDzESnAPLo...)
És ekkor, – miközben Róbert Gida belefújt a nyakába akasztott sípba – Micimackónak átsuhant egy gondolat a kobakján...

Jé, 2012!

2012-01-03T14:33:00.000-08:00

Na, kicsit nem figyelek oda és eltelik egy év :) Lapoznék a naptárban és nincs több lap.... ki látott már ilyet?!

Évet szokás értékelni ilyenkor, szépen összesíteni a futott kilométereket, szintet, időt, sorra venni a versenyeket, Pb döntéseket, nagy sikereket és csúfos kudarcokat ami az elmúló évet jellemezte. Az én naplóm nem teljes és nem pontos, így a számokat nyugodtan hagyhatjuk is. Kb másfélezer kilométert futottam és nem döntöttem PB-ket, viszont ahol és amit futottam, azt élveztem és legtöbbször remek társaságom is adódott hozzá.

A legemlékezetesebb események címre a K100, az UB és a Jótifuti pályázhat és azért a maraton is klassz buli volt :) A K100 végülis PB ha szigorúan vesszük, hiszen másodszor voltam és sokkal jobb időt mentem, mint tavaly (persze nem egyedül, az érdem nem csupán az enyém) , az UB is PB , távban.

Új sport is került a naplóba és az életembe, a röpke negyedév alatt közel 60 órát töltöttem a taekwondo-val, és ott van a pacizás is, bár ez mostanság háttérbe szorult, de azért több, mint 80 órát így is számlál a naplózott lósport (ennél persze több volt a lovazás, de pár perceket illetve ápolást, babrálást, legeltetést, szőrén ökörködést nem nagyon jegyeztem)

Hogy mit tervezek 2012-re? Még nem tudom

Övvizsga

2011-12-17T14:37:00.000-08:00

Nem is írtam még ide, hogy természetesen sikerrel levizsgáztunk, a lányka zsenge korára való tekintettel fehér övre, én mivel ilyen vén vagyok, sárga csíkra.

Vicces volt, hogy majdnem a fehér övesek vizsgája tartott a legtovább :) Jól átmozgatott minket a Mester, csak úgy szórtuk a fekvőtámaszokat, felüléseket, guggolásokat, és persze a taekwondo alapjai is ott voltak, alap ütések, rúgások, hárítások, az egyes bázis és formagyakorlat. Utánunk következtek a magasabb öves vizsgák, majd a legvégén eredményhirdetés, oklevélátadás. Lánykám rettentően élvezte és a végén nagyon büszke volt magára! Hazaérve, ragaszkodott hozzá, hogy az oklevelét azonnal ragasszuk ki a szobája falára :)

Pályázat

2011-12-14T16:27:00.000-08:00

Na, ez az amit nem szeretek túlzottan, de az Inov azt találta ki, hogy a pályázatok értékeléséhez figyelembe veszik egy facebookos szavazás eredményét, ezzel felmérve, hogy melyik futó mekkora "tömegbázissal" rendelkezik. Az ötletről van véleményem, de azért nem bánom ha szavaztok. Mondjuk rám :-)

FB link

Beszóltá?! :D

2011-11-25T17:01:00.000-08:00

Férjecskémtől kaptam dobokot, így már én is egyenfehérben nyomulok. Hamarosan joggal viselhetem a fehér övet is :) Remélhetőleg sárga csíkkal.

Judit is nagyon élvezi az edzéseket és lelkesen várja a vizsgát. Remélem, kitart ennél a sportnál, nagyon "jól áll" neki, szépen erősödik, ügyesedik, a Mester és a társak is jó fejek, jó hangulatúak az edzések.

Fussunk, fussunk, pályázzunk!

2011-11-14T16:12:00.000-08:00

Már korábban láttam a Multinavigátor oldalán az Inov-8 által hirdetett pályázatot, de nem is olvastam végig először, mert azt gondoltam, profiknak szól, aztán Eperszem vetette fel az Edzésonline fórumán, hogy talán meg kéne próbálni. Vacilláltam még egy kicsit, de végüls igaza van, mit veszíthetünk? Semmit. Mit nyerhetünk? Sokat.

Pályáztam.

Pályázzatok ti is. Soha nem lehet tudni.....

Fogyiklub :)

2011-10-29T02:07:00.000-07:00

A múltkor edzésen mérlegeltek a versenyzők - vagyis őket mérlegelték - és persze én is odapofátlankodtam. Itthon sosem volt mérlegünk, utoljára asszem két éve a Piros rajtjában mértem magam, így kiváncsi voltam a kemény valóságra. No persze, túl nagy súlyingadozás nálam nem jellemző, tehát túl nagy meglepetés nem érhetett, de mégis, kicsit rosszul esett az 57 amit a kijelzőn láttam. Tapasztalat, hogy 55 nekem bőségesen elég, de igazából nem is a súly a lényeg, hanem a méret, ugyebár és amig bele nem férek újra a szoknyáimba addig bármit is mutat a mérleg akkor sem leszek elégedett. Sanyargatni persze nem bírom magam, imádok enni, sütiket sütni és kifejezetten szeretek a családommal vacsorázni, tehát minden cukormegvonós, délután x óra után nem evős és hasonló csodadiéta ki van zárva.
A kedvenc weboldalak böngészése során bukkantam egy kis motivációra, a Futóblogon DK és Szasza kezdett fogyiversenybe és invitálták az úri közönség felesleggel rendelkező tagjait csatlakozásra. Végülis miért ne? Becsülettáblázattal működik a dolog, november 18 a céldátum. Egyetlen nehézség továbbra is a mérleg hiánya, de majd megoldom :)
Tehát 57-ről igyekszem az 54 felé. Majd meglátjuk!

U.i.: Természetesen tiltott szerekhez és a trükkös csalásokhoz nem fogok folyamodni. Megtehetném, hogy frissítés nélkül futok félnapot éhgyomorra, tuti lemenne 2-3 kiló is, de csak vízből.

Új sport

2011-10-09T23:51:00.000-07:00

Aki máshol is olvas engem, már tudja, hogy új sportba vágtam a fejszémet, akarom mondani a lábamat :)

Judit lányom már régóta nyúz, hogy vigyem valami küzdősportra, miután a foci nem jött be neki, a tánc meg csak alkalomszerűen érdekli. Azt gondoltam, csupán a Kung-fu Panda vagy hasonló váltotta ki nála ezt az érdeklődést és nem tart soká, de tévedtem, igen kitartóan kérdezgette, hogy találtam-e már edzést a közelben. Beadtam a derekam és elmentünk megnézni a szomszéd községben működő taekwondo egyesület edzését. Ha már ott voltunk, persze be is álltunk mindketten :)

Eredmény? Gyerek fülig beleesett a taekwondoba (talán a Mesterbe is :D ) és nekem is tetszett. Rég elhalványult tornaórás emlékeket idézett a sok pörgetős bemelegítő gyakorlat, szembesültem vele, hogy gyenge és merev vagyok, de talán még fejlődőképes.

Három hete járunk (heti 3 másfél órás edzés) és nagyon élvezzük. Fiam is jön velünk olykor, ritkán áll be, inkább a terem szélén játszik, nézelődik, de ragad rá valami így is a koszon kívül :) Judit nagyon lelkes, ügyesen próbálja utánozni a nagyobbakat és őszinte csodálattal lesi a szines öves nagylányokat. Az őszinte csodálat részemről is meg van, pláne mikor elnézem a ducinak tűnő kislányt ahogy lazán lecsússzan spárgába vagy fejmagasságba rúg erőlködés nélkül :)

Kiváncsi leszek, a futással hogy sikerül összhangba hozni az edzéseket és milyen hatással lesz a futásra a rengeteg nyújtás és mezítláb futkosás-ugrálás.

Nike Freeben a maratonon

2011-10-05T01:26:00.000-07:00

Ahogy már korábban említettem, Free-ben futottam vasárnap. Már korábban döntöttem, hogy kihasználom a nike által nyújtott tesztlehetőséget és valamelyik pipás cipellőben futom le a távot, aztán nem sokkal a verseny előtt kitaláltam, hogy a legkevesebb csillapítással rendelkező, legrugalmasabb, legátengedőbb modellt, a Free-t fogom választani. A futóblogon felvetett ötletemről DaMartian megpróbált lebeszélni, mondván a Free igazából nem is futócipő, inkább tartásjavító eszköz, semmiképp sem maratonfutásra való. Nem kívántam vitába szállni vele, hiszen jól ismeri a cég termékeit, tudja mit beszél. Én viszont már döntöttem. Ha adnak cipőt, futok benne.

Természetesen adtak, bár a helyszínen is felhívták a figyelmemet, hogy ez a cipő nem a maratonra való. Előzetesben megjegyezném még, hogy Nike cipő először épp egy évvel ezelőtt, a 25. Bp Maratonon volt a lábamon, akkor egy Swift, majd a múltkor a félmaratonon egy Lunarglide, tehát nem ismerem túlzottan a márkát, tapasztalatom kevés van. Free-t még sosem próbáltam korábban.

Egy 39-es méretűt kértem a civilben 38-as lábamra és épp kénylemesnek bizonyult. Ahogy belebújtam, feltűnt, hogy miközben nagyon kellemesen körülöleli a lábam, kicsit furán kifelé fordul a lábfejem elöl, gyakorlatilag az asszimetrikus fűzés vonalát követve. Ez nem nagyon tetszett, de kicsit sétálva még mindig kényelmes volt, így nem törődtem vele.

Gyalogolva olyan érzés volt, mint egy mamusz :) Puha, kényelmes, öleli a lábat, érezni benne a talajt, de nem fájdalmasan, csak érezhetően. Futva kicsit jobban feltűnt a csillapítás hiánya, de nem éreztem túlzottan fapadosnak, volt azért anyag a talpam alatt, csak nem az aszfaltra szánt futócipőknél megszokott habos-rugózós érzet. Néhány kilométer után megállapítottam, hogy nem futok benne másként, nem érzek semmi különöset, nem fárasztja a vádlimat, nem valószínű, hogy gondom lenne vele a táv hátralevő részében. Egyetlen igazítást végeztem el még féltáv előtt, a fűzőt átkötöttem egészen lazára. Igazából tök felesleges bele a fűző, hiszen a nyelv egybe van varrva a felsőrésszel és egészen feljön a rüsztre, tartja magát.

Egyetlen negatívumot tudok említeni, a táv legvégén éreztem enyhe görcskezdeményeket a talpam harántboltozatánál, de egy kis - menet közbeni- lábujjmozgatással el is múltak. Visszagondolva, ilyen tavaly is volt a maratonon, akkor a Swiftben. Mindent egybevéve, nem a cipőn múlott a gyenge eredményem, csakis a jelmezen és a motiválatlanságon.

Hogy ajánlom-e ? Miért ne, igazán kényelmes sétálós-kocogós cipő. De nem maratonra. Elismerem, hogy nem hosszúfutásra való, bár nekem nem lett bajom tőle, talán kevésbé "beavatott" lábakkal sérüléshez is vezethetne egy ilyen kunszt. Az asszimetrikus fűzés lényegét most se értem, nekem csak még jobban kifelé fordította a lábfejem, mint amennyire amúgy is szupinál, így ez nem jött be, de valódi gondot nem okozott.

(katt a képre az olvasható méretért)

Skizo maraton :)

2011-10-04T16:00:00.000-07:00

Lelövöm a poént már az elején(bár már talán senkinek sem új), de épp most találtam rá erre a képre (kösz Skam!) és rögtön tudtam, hogy a kedvencem lesz a vasárnapi maratonról :) pedig nem tetszem magamnak rajta túlzottan.....

Még a rajt előtt készülhetett, van még rúzs a számon és - bár bárgyú - de őszinte a mosoly :)))) No, és a lényeg: az EO sátorban kaptak lencsevégre, valamint a kép szélén megbújik Malacka és Zilaci is, így együtt jelképezve mindazt ami megadta számomra az alaphangulatot a maratonra. Nem, semmi malackodáshoz nincs köze a dolognak...jaj, hogy mire nem gondoltok?!

Tehát maraton. Nem is akartam Budapest Maratont futni idén, de ugyebár jelmezes futással nyertem tavaly 3 ingyenes nevezést, így mégis indultam, naná, hogy most is jelmezben. Rengeteg ötletem volt, végül ezt találtam legmurisabbnak és kellőképp kihívásnak. Sajnos a szabás-varrás tanfolyamokat kihagytam mindig, így segítséget kértem a megvalósításhoz Házisárkánytól, aki örömmel vállalta a feladatot és szupergyorsan összehozta a fekete nacimat, fehér szoknyámat és blúzomat egy ilyen szuper szereléssé. Épp olyan lett ahogy és amilyennek elképzeltem! Köszi érte itt is!

Szokásosnak mondhatóan ha maraton előtti szombat akkor tésztaparty, kaja, sör, csevegés, kellemes asztaltársaság Sneci-ke és párja, Tzh és párja, Forgi és Pátyalsó személyében, utóbbival a szokásos, egymás finom iróniával történő ugratása :P , pár szavas üdvözlés sok-sok futócimbivel, Mira jelmezének megtekintése, Kockával megint csak a Rubik kocka-kirakás első lépéséig jutunk, Lydérch-cel bankautomatát keresünk, majd - jobb híján - egyedül vonatozom hazafelé. Persze nem érek haza túl korán - viszont későn - majd az egyéb készülődés mellé még palacsinta és sós süti készítése az éhenkórász edzésonline-os népeknek....hopp, már bőven vasárnap van mire sikerül ágyba kerülni. Reggel huss be a városba, az Örsön Zilaci-mobil vár és repít a cekkereimmel a Ligetbe. Igaz, parkolót fogni majdnem annyi idő, mint odajutni, de sebaj :) Hol öltözzek át? Zilaci kissé kétkedve (vagy döbbenten?) fogadja a "Tükör is kell, sminkelni akarok" megjegyzésemet, de biztosít róla, hogy az autóban akad tükör :P Á, maradjunk inkább az EO sátornál! :)

De előbb tesztcipőért szaladok a Nike járgányhoz, mivel már eldöntetett korábban, hogy Free-ben akarok futni. Tudom, nem is igazán futócipőnek árulják és pláne nem hosszútávra. Akkor is. A fiatalember nem kötekszik - nem mer? :) - rámhagyja a dolgot, már libegek is a sátorhoz a meglehetősen kényelmes, de tényleg nem futócipő érzetű lábbeliben.

A sátor....Tudnék regélni róla, de aki ott volt az tudja, aki meg nem annak úgyse tudom átadni azt a hangulatot. Pen és Sepi, Zilacival kiegészülve, a lelküket kitették értünk, nagyon jó volt a gondoskodásukat élvezni, ehhez a fantasztikus közösséghez tartozni! Sokakkal sikerült itt találkozni, ha csak pár másodpercre is, meg sem próbálom felsorolni, annyian voltunk!

Felöltöm a hacukámat, "sminkelek" és kilibbenek az öltözőből.....hatás az van! =) Zilaci megjegyzése marad meg leginkább: "Ez nagyon beteg!" A többiek egyetértésükről biztosítják :)

Készül a közös fotó, szerényen bedobom magam előre-középre (szörnyű, mennyire kihozza ez a futás az ember furcsa énjét - civilben meghúzódnék a hátsó sorban....) aztán kezdünk szétszéledni, hiszen mindjárt rajt! Feltankolok egy palacsintával és egy kávéval - rajt előtt uszkve húsz perccel - Maaaargit, nóóórmális?! - és elsomfordálok a rajtzónába ahol feltűnik rögtön a 4órás iramfutók és csapatuk...hűlt helyén tátongó űr....(később kiderült, hogy tévedésből a 4perces kilométereket jelző táblához álltak a 4órás helyett :P ) Még beszélgetünk pár ismerőssel, összefutok Lydérch-cel is, aki csak a szokásos formáját hozza :)) és már lövik is a rajtot! Off we go! Have fun! - vigyorgok egy mellettem álló külföldire, nem is nézve a nemzetiségét, de láthatóan érti amit mondok, hüvelykujját feltartva visszamosolyog :)

Az útvonalat nem részletezném, aki ott volt tudja, aki nem megnézheti a térképen :) Az eleje csupa buli, meglepően sok szurkoló a pálya mentén, verőfényes napsütés, a ruhám, cipőm, állapotom csekkolása, laza kocogás a tömegben. Jelmezben azért kicsit más ez, mint futónak öltözve, nem lehet beleolvadni a tömegbe, kicsit a verseny bohócának érzi magát az ember, kötelező mosolyogni, én legalábbis illendőnek érzem reagálni a szurkolóknak, bíztatni a futókat. Az első maratonomon, 2008-ban, Lydérch-cel szintén jelmezben mentünk, ütős volt az is, de egyikünk sem volt a topon, kevés energia maradt a szórakoztatásra, a kifelé figyelésre. Tavaly meg ugye vacak volt az idő, nem is voltak túl fogékonyak a futók a bulira. Most mintha szurkolókból is több lett volna és főleg a fordítóknál, rengeteg futónak sikerült legalább egy félmosolyt csalni az arcára :) A jelmez közepesen futható volt, hüvösebb időben még kényelmesebb lett volna. Vizezni nem mertem magam, hiszen az elázott ruha nem csak látványnak rosszabb, de cipelni se lett volna jó, no meg vizesen méginkább dörzsölhet. A melegen kívül talán csak a szoknya zavart néha, mikor a rakparton fújt a szél és a másik lábamra fújta, megnehezítve a normális futómozgást. Meglepett, hogy a naci nem dörzsölt ki, utólag is csak a szoknyás oldalon vettem észre combhajlatnál egy kis sebet, mert a szoknya súlya itt lehúzta kissé az amúgy rámfeszülő gatyót. A melltartó széle viszont elintézett....csúnyán :)

Na, és a futás. Majdnem féltávig örömfutás, aztán bejelzett a rendszer, hogy sürgősen kis kék helységet kéne keresni, ami eléggé meglepett, mert nem szokott futás közben ilyen gondom lenni. Az első talált példány igencsak "lelakott" volt, így továbbálltam, keserves kilométerek következtek amíg találtam egy másikat. Sajnos Sneci-kével és Pocokharcsával pont itt akadtam össze, sajnálom, hogy nem a legvidámabb oldalamat tudtam mutatni :-/ A kissé ugyan felforrósodott és igencsak szűk kék dobozka látogatása után viszont felszabadultabban tudtam haladni, csak épp az útvonal talán leguncsibb része következett ....amit néhány Futóbolondnak azért sikerült feldobnia a jelenlétével :) A dél-budai kitérő után a rakpartra visszatérve viszont elegem lett. Miből? Nem is tudom. Egyszerűen semmi kedvem nem volt még tizensok kilométert javarészt a rakparti napon megtenni, ráadásul visszacsúsztam eléggé a mezőnyben, még nem zombieföldre, de a már kevésbé motiváló szakaszba, az ismerősök vagy jóval előttem vagy kissé lemaradva....Nevezhetjük holtpontnak is, végülis az is volt, kellett valami vagy valaki aki továbblendít. Elvergődtem a pesti oldalra és hagytam, hogy előzzenek a futók, hátha jön Berzsó vagy Lbtibsz vagy Pocokharcsa és ráfoghatom a lazázást a közös futásra. Kívánságom teljesült, jött Tibor (lbtibsz) és bár nem volt túl kommunikatív, elkocorásztunk együtt egészen a célig. A kedvem fokozatosan jött vissza, kezdtem újra élvezni a futást, Monique-nak is őszintén örültem, mikor megpillantottam, próbáltam buzdítani a lassulókat, sétálókat, még az utálatos Dráva utcai fordító is hamarabb jött el, onnan meg már csak be kell csorogni :) Szerencsémre, szótlan Tiborom mellé akadt egy rövid szakaszra egy beszédesebb Tibor, majd a felüljárón csatlakozott Tibor tájfutó barátja, Imre, aki szurkolni jött ugyan, de futott velünk egy kicsit. A célegyenesben még megpendítem, hogy befutózhatnánk a Suhanj csapattal, de elhúznak, én meg már bunkóságnak érezném ha nem maradnék Tiborral végig. Az utolsó száz méterre összeáll a kis csapat, Tibor futótársaival kiegészülve, négyen kézenfogva lépjük át a célvonalat. Kocsis Árpi vár az éremmel, Tiborhoz irányítom, megérdemli, hatalmas PB-t futott, most először 5órán belül!

Visszasétálok az EO sátorhoz, még be sem lépek szinte, már jeges kólát nyomnak a kezembe, még meg sem ittam, már Zilaci adja a következőt :) Ez aztán a first-class VIP ellátás :) Átvedlés után még jó sokáig dumcsizunk, eszünk-iszunk, végül a szüleimmel és a gyerkőceimmel is ott találkozunk (szüleim szerencsére elég későn érkeznek, a félkegyelmű haverjaimmal már nem kell találkozniuk, Pen, Sepi és aki még ott van teljesen konszolidált, emberi viselkedést mutat =)

Záróakkordként elcsomagolom a megmaradt sütiket :) Egyszerű sétálgató családként hagyjuk el a helyszínt, de a buszon már a lányom nyakában lóg a 26. Spar Budapest Maraton emlékérme. Kérdésére nagyon határozottan válaszolom: igen, lesz még több is!

This is Spartaaaaaa!

2011-09-30T22:54:00.000-07:00

Tegnap reggel óta más se jár a fejemben, mint a Spárta felé haladó barátok, ismerősök. Lesem az eredményeket, a fórumot és nagyon-nagyon szurkolok! Hajnalban muszáj volt aludnom kicsit, de durvamód azt álmodtam, hogy ott vagyok velük, csak épp lekésem a rajtot. A London Hotelnél még tömeg van, de a futók már elindultak és a szervezőkkel veszekszem kézzel-lábbal és angolul, hogy engedjenek utánuk....sajnos aztán felébredtem, így nem tudom, elindulhattam-e :))))

Hajrá magyarok!!!!!

Vasárnap 26. Spar Maraton !

2011-09-30T14:27:00.000-07:00

Idén nem is terveztem ezt a klasszikus versenyt, de ha már tavaly a jelmezes futással nyertem ingyen nevezést, akkor mégis indulok....és persze ismét jelmezben :-)
Miért jelmezben?
- Kaptam olyan véleményt, hogy a jelmezben futás egyfajta menekülés a kihívás elől, egy álca ami mögé el lehet bújni és rá lehet fogni a gyalázatos tempót, kvázi elbohóckodni egy véresen komoly versenyt. Van ebben is igazság. Szemlélettől, nézőponttól függ. Ahogy írtam már másutt, kicsit szégyellem magam, hogy megint nem lesz hűdekomoly versenyzés, de ez van, nem tudom meghazudtolni magam, nem tudok kibújni a bőrömből, nekem ezek a versenyek nem versenyek, én az élményért megyek, a társaságért, élvezni azt a pár órát a hasonszőrű őrültekkel, hencseregni az EO sátornál, látni a profikat szembe suhanni a rakparton, pacsizni a nálam lassabbakkal, a cél után visszasétálva szurkolni a legkitartóbbaknak a végén....aztán csendesen hazasétálni zsebemben a plecsnivel... Ha bohóckodás, hát legyen az. Ha menekülés, nevezzük annak. Én nem érzem egyiknek sem. Talán lesz idő amikor komoly PB tervekkel megyek oda, nem mondom, hogy versenyezni, hiszen egy ilyen rendezvény annak a maroknyi elitnek verseny, a többieknek maximum harc az órával, a gyengeségeikkel, önmagukkal. De én most nem akarok harcolni. Senkivel és semmivel. Küzdeni egy kicsit jobb középszerűségért? Nem, én csak az élményt akarom. És biztos vagyok benne, hogy élmény lesz! Ugye ti is jöttök? Együtt még jobb!

Aki nem fut, jöjjön szurkolni! A mezőny látványa is klassz, ráadásul minden futó nagyon hálás egy kis tapsért, hajrázásért, sőt a versenyközpontnál a kiállítók sátrai is tartogathatnak érdekességet.

Remélem, ott lesztek, mert én igen! A jelmez meglepi, elsőként az edzésonline VIP-sátor közönsége láthatja :-)

Vár a hármas

2011-09-20T01:16:00.000-07:00

Na, legyen itt is, miért ne :)

Tehát úgy indult a történet, hogy már tavaly hallottam erről a versenyről, Rókalacitól, aki jól meg is ijesztett, hogy milyen brutál az útvonal és erre csak 6óra a szintidő. Megnéztem, hát valóban, maratoni távhoz 1740m körüli szintemelkedés és közel ennyi ereszkedés...combos :) Gondoltam, majd jövőre ....

Idén sem volt több bátorságom, addig tötyöltem, hogy merjek-e nevezni mígnem lezárult a nevezés :P Már épp azt tervezgettem, hogy akkor mentális edzésnek egy haláluncsi szigeti 30-ast futok, mikor Pecsenye beírását megláttam: segítőket keresnek a Vár a hármasra. Nosza, adjunk vissza a futókarmának valamit, jelentkeztem. Először úgy tűnt, a fogas svábhegyi megállójánál kezdek mint irányítóember, aztán átmegyünk másik szakaszra, ezért sok futást nem reméltem, de gondoltam, majd a végén lerohanok a HHH-ról, úgyis szeretek lejtőn futni.

Reggel fél ötkor ébresztő, állatok ellátása, buszhoz szaladás, metróra váltás, kis séta és máris Clark Ádám tér, rajt. Örültem, hogy több kedves ismerőst, barátot üdvözölhettem, Pecsenye kedves volt, a szia után azzal támadott : Hol a süti?! :-D Hát süti nem vót....

Rövid egyeztetés, technikai szünet, majd rendező Gyuri szavára el is rajtolt a mezőny. Engem felvittek kocsival a pontomra és olvasgatással igyekeztem elütni az időt az első futó érkezéséig. Tudtam, hogy nem kell soká várnom, ugyanis idén Hajduska Balázs is indult és már szóltak, hogy az első kilométereken perceket vert a mezőny többi részére! Hamarosan meg is érkezett vagyis inkább átrobogott a fogas megállón :) rövidesen követte őt a második, azt hiszem Urbán Zsolt, aztán hosszú szünet következett.....majd a többiek két kisebb bolyban, a végén pedig Kriszta (Nagy Zoltánné) egy fiatalemberrel. (Felvezető motoros dumája : egy virágos gatyós, kalapos néni az utolsó :-)))) Azé' mondtam neki, miket fut az a "néni" :P )

Miután elhaladt a mezőny és konstatáltam, hogy a szemközti cukrászda még nem nyit, felkocogtam a Normafához az ottani frissítősökhöz. Elég nehezen találtam magamra az emelkedőn, de azért felvonszoltam magam :) Édesen hajráztak nekem :P A ponton aztán dumáltunk, szurkoltunk kicsit, a jó üzleti érzékkel hamarabb nyitó rétesesnél vettem Pecsenyének rétest (Editre és Vézsére is gondolva vettem hármat) épp jókor, mert hamarost jöttek is. Pecsenye arca felragyogott a süti láttán és lazán be is gyűrt két rétest :) No, nem voltak valami nagyok, így nem volt nehéz. Társai nem kértek, így nekem is jutott egy almás - finom volt. Miután mindenki áthaladt a ponton, telefon Gyurinak, hogy hova menjek. Szabadon távozhatok, szólt a válasz, de persze várnak szeretettel a célban. Nosza, akkor fussunk! - felkiáltással a mezőny vége után vetettem magam és még a kilátó előtt be is értem Krisztát. Innentől együtt is maradtunk. Ugyan mondta, hogy fussak csak, de igazából jó volt ez így nekem, nem is lettem volna sokkal gyorsabb, talán néhány perccel, mert a lejtőket egyedül jobban megfutottam volna, de úgysem voltam versenyben, akkor meg minek? Kriszta utólag úgy nyilatkozott, jól jött neki a kíséret, akkor pedig abszolút megérte!

Az útvonalat megnézhetitek a térképen, nekem igazából az egész újdonság volt, mert nagyon ritkán járok Budán, no persze voltak más túráról, versenyről ismerős részek, de a 30-35%-os meredekségű utcák igazi unikumnak számítottak. Talán egy Unicum után jobban is mentek volna ezek az emelkedők :P

Valahol a hegyoldalban lehagytunk egy sporttársat, így Kriszta a lantern rouge pozíciótol is megszabadult, majd (talán a Nagykovácsi műútnál?) meglepetésemre beértük a Mateve-Pecsenye-Vézsé-Knight-Levicopter különítményt, de persze a következő masszív emelkedőn el is léptek :P Kavarogtunk a kis hegyi utcákban, bámultuk a csili-vili vityillókat, lihegtem Kriszta mögött ez emelkedőkön és robogtam előtte a lejtőkön (viccelődtünk is rajta, hogy ilyen béna nyúl nincs aki épp az emelkedőn nem megy elöl :))) Szinte folyamatosan azon járt az agyam, menne-e a teljes táv szintidőn belül, milyen lenne még azzal a plusz 18-19kilivel a lábamban. Talán menne, hiszen végülis nem fáradtam el nagyon a végére, de talán fáradtabb lábakkal még lassabb lettem volna a végefelé és kinyírt volna a HHH :-)

A Szépvölgyi úton lefelé csorogva eszembe jutott Yoyoka, fel is hívtam, de már elindult a piliscsabai terepversenyre :-( Kár, hogy nem korábban hívtam :-( Kriszta férje jött buzdítani (hajcsárkodni :P ) , igyekezzünk, igyekezzünk, mert még 400szintet be kell gyűjteni, de menni fog csak gyorsabban Krisztike, menjééé :)))))) Mentünk mi, mentünk :) El is jött a várva-várt emelkedés, elegánsan fújtatva haladtunk fel, fel, kicsit le, majd megint fel és még fel :) Jópofa feliratok ragasztottak ki a szervezők a végefelé "Innen kell hajrázni" "Már csak felfelé" :) Az utolsó kaptatón megint jön Zoli, mondja, mondja, de szerintem egyikőnk se figyel rá ;-) Megyek Kriszta előtt, próbálom "húzni", még egy kis hajrára is kapható az utolsó métereken ahol persze félrehúzódok és csak ő fut át a célkapun....Megvan! Szintidőn bőven belül 5:46! Gratula!

A Hangárnál piknikhangulat, kaja,sör, víz, szőlő, sportbaráti csevej, majd eredményhirdetés ahol minden teljesítőt név szerint szólít Gyuri és átadja az oklevelet valamint a technikai finisher atlétát (tökjó, nekem is kell ilyen!!) és szerencsére nem felejti el az érmeket sem. Nőknél Ganki és Bontovics Timi osztozik az első helyen, az abszolút első Hajduska Balázs, pályacsúccsal! Tombolahúzás emeli még a hangulatot, közönségdíjas a gömböcben rejlő bevásárlószatyor :)))

A muri végeztével a szervezők igyekeznek mindenkit autókba pakolni és lejuttatni a városba, de egyszerre nem férünk be, így elindulunk páran gyalog. Egyszercsak Vézsé viharzik el mellettem, utánalódulok és szaladunk kb 2kilit lefelé míg fel nem vesz az egyik járgány. Vézsé átszállít a Stadionokhoz - köszi érte- így emberi időben haza is jutok.

Nagyszerű kis verseny ez, nagyon ajánlom mindenkinek, kicsit szivatós az útvonal, jó az útvonaljelölés, megfelelő a frissítés, minden adott egy klassz futáshoz! Gratula a teljesítőknek!

Egy kis plusz: nem vicc a 30%-os emelkedő/lejtő, Villám utca, Rézsű u, Határ u, Tamara u, egyik szebb, mint a másik, bár a hirhedt 35%-os Táltos utcán épp csak egy picit futottunk, de körülötte a többi hasonlón bőven :)

Táltos utca

Határ utca (szintén fel)

Villám utca (itt "futottunk" felfelé) 30%

Nike félmaraton - majdnem PB:)

2011-09-20T00:18:00.000-07:00

Már elég rég elmúlt de valamiért nem írtam róla.

Ha nincs a tavalyi jelmezes maratonnal nyert ingyenes nevezésem, tuti nem indulok ezen a túlértékelt tömegversenyen, de így, hogy csak az utazásba fájt még egész jó bulinak is bizonyult.
Ahogy mindenki számára ismeretes, jó meleg napot fogtunk ki, bár még mindig azt mondom, az egész időjáráspara túl van lihegve... Igen, meleg volt, sütött a nap, de az útvonalon több árnyékos szakasz is volt, rengeteg frissítőállomás, ráadásul a rakparton még szellő is.

Az edzésonline regisztrált felhasználói külön VIP sátorban készülhettek a megmérettetésre, így én is rögtön ide igyekeztem, hogy letegyem a holmim és üdvözöljem az ismerősöket. Sütikóstolás és némi duma után átlibbentem a Csemete Alapítvány sátrához és felvettem a támogatói pólómat amiben futni szándékoztam. Nem terveztem igazán nagy tempót menni, kicsit tartottam tőle, hogy nagy borulás lenne belőle, így a bemelegítéssel se nagyon foglalkoztam, de végül Csikével beálltunk a közös tánci-tánciba :) Muris volt!

A rajthoz vonulva benyomultam az 1:45-ös iramfutók mögé, persze nem terveztem velük futni végig, de jólesett kicsit "kilőni" az elején és nem a végefelé vánszorogni a kétszáz méter után már sétálgató emberkék közt. Az eleje nagyon kellemes volt, szokásos útvonal, pesti utak, híd, rakpart, az első tizes hamar le is ment, 55perc körül, de éreztem, hogy a második felében nehéz lenne ezt a tempót tartani. Utólag visszagondolva, ha figyeltem volna kicsit az órát és bevállalok egy kis szenvedést, simán futhattam volna egy 1:55-öt, de inkább kényelmesre vettem.

Furcsa volt, hogy mekkora a különbség a mezőny ezen része és a vége között. Itt is voltak belesétálók, sőt páran rosszul is lettek, de mégis sokkal hangulatosabb, motiválóbb volt, mint a 2óra felett célbaérkezők közt a mezőny végefelé lenni. Borzasztó lehangoló tud lenni amikor körülötted szinte mindenki folyton belesétál, szenvedő arcot vág, össze-viszza liheg, fújtat a nézők is unják már, alig van szurkoló, a pálya tájkép csata után...eh

Igazából nem történt semmi érdemleges a második tizes alatt se, jó volt a pesti rakparton a fordítónál lesni az ismerősöket, végre egyszer megfutni a nyugati téri felüljárót és vidáman beszaladni a ligetbe. Végülis nem lényeges az idő, de azért nézhettem volna órát, hogy ne 15másodperccel csússzak ki a 2órából :))

Az mindenesetre bíztató, hogy viszonylag laza futással, nem elfáradva, egy mindenki által nagyon melegnek titulált napon megy a 2órás félmaraton.

A verseny után még sokáig bandáztunk az EO sátornál, majd végül Lydérch elkísért a buszhoz. Klassz nap volt!

Jótifuti beszámoló

2011-09-02T11:49:00.000-07:00

Na, nem tőlem, Pecsenyétől :)

De azért kiegészíteném én is.
A futást megelőzően sokat agyaltam rajta egyáltalán mennyi időre sikerül csatlakoznom, hogy jutok oda és hasonlók, mert amikor először felmerült a Debrecenbe kéne menni akkor még felénk gondolkodtunk, de az útvonal végül jóval délebbre kerülte a fővárost. Családdal szerencsére sikerült lebótolni a dolgot és a második nap délutánjára már mehettem és velük lehettem végig. Ezúton is köszönöm a megértést a párom részéről (gyerekek még nagyszülőkkel nyaraltak). A távokat nézve, kezdetben még reálisnak találtam, hogy akár végig is fussak 1-2 napot, de ahogy mindenki által ismeretes, rekordhőség érte el a környéket, így harci kedvem hamar alábbhagyott és tisztességes helytállásra módosult a terv.

Komoly logisztikázás után végül vonattal közelítettem meg Örkény községet ahol Zilaci volt oly kedves és megvárt autóval, majd a csapat után vitt. Elmondta, hogy a helyzet szar ámde nem reménytelen, noszogassam vidáman a csapatot tovább. Mire csatlakoztam, már nem tűnt úgy, hogy nagyon noszogatni kell őket, de valóban látszott, hogy a tűző nap, a meleg és a táv már eléggé kiszívta mindenki erejét , a kezdeti lelkesedés meg már odébb van. Ezen a szakaszon maroknyi csapat voltunk, de a poénkodás ment ezerrel, a futók közt és a buszban egyaránt. Frank Tibort nem ismertem eddig közelebbről (na, azért most se nagyon), de ugyanolyan laza és jófej, mint a többiek. És jéghideg üdítője volt! *cupp*
Ceglédhez közeledve kezdtünk feléledni - én meg lemaradozni - és Véghattinak köszönhetően szuper kísérettel kocogtunk be a városba ahol elképesztően kedves fogadtatásban volt részünk. Akkor úgy gondoltam, ennél jobb már nem lehet, de még tudták fokozni Abonyban és Püspökladányban is.
A szállásunk kollégiumban volt, teljesen elégedettek lehettünk szerintem, maximum a melegre lehetett panasz, de hát nem volt mit tenni. Az emeletes ágy tetején több fokkal volt melegebb, nagyon nehezen aludtam el és pocsékul telt az éjszaka, ami nem jellemző rám.
Másnap üdén és frissen keltünk, Pecsenye mondogatta, hogy nem kell sokat zabálni, Abonyban reggelivel várnak, de én azért betoltam egy kaukázusi kefírt, egy kifliféle bucit és egy óriás túró rudit :) Nem bántam meg...
Abony nem annyira a szomszédban van. Viszont szintén fantasztikus volt a fogadtatás és fincsi a reggeli. Ovis tea, péksüti, zöldség, gyümölcs és négercsók! Gyermekkoromat idézte, habos, laza, édes, roppanós ostya és csokibevonat.....nyammm Szívesen becsomagoltattam volna az egész tálcával, ugyanis a többiek nem sokat ettek belőle. Teli hassal tovább....
A következő szakaszon Horváth Mónival tárgyaltuk ki az UB-t és a sérüléstémát, majd valahol Molnár Petit zaklattam az értelmes kérdéseimmel, miközben lusta pillanataimban kölcsönkértem a bringáját (vagyis gyöngéden lezavartam az épp rajta ülőt :P ) A nagy terveim úgy módosultak, hogy lehetőség szerint folyamatosan a csapattal haladok és nem ülök be járműbe, hogy ebből mennyi lesz futás és mennyi bringa az mellékes. Terv teljesítve!

Ahogy Csaba leírta, sajnos folyamatosan nőtt az időhátrányunk, így történhetett, hogy a rém forgalmas 4-es úton, még jó messze a napi célunktól, ránk sötétedett. Akinek volt világító és fényvisszaverő cucca felvette mind, a többiek beszálltak a kocsikba és így haladtunk tovább, de rá kellett jöjjünk, hogy hosszú és veszélyes út lenne ez még Püspökladányig, így Karcagig mentünk csak (elég volt...) Őszinte tisztelet a Püspökladányban minket váró különítménynek akik a tetemes késés és a késői időpont ellenére, csodálatos kedvességgel és természetességgel (és finom vacsorával!) fogadtak bennünket. A szállás itt is kollégiumi szobákban volt (keleti kényelem!) . Sztori: először a földszinti hálóterem kezdett megtelni srácokkal, Soós Peti invitált, hogy aludjak fölötte. Miért ne? :) Hurcolom be a táskám, az ajtóban megszólít Littleyu: Nem jössz a lányszobába? Van lányszoba?! És ki van ott? Hát az Ispi...... :D Felmegyünk a szobába, erre Mjoci ücsörög egyedül az ágyon. Aha, lányszoba :P De végülis az volt, hiszen Edit kivételével itt aludtak a csajok :) (vagyis részemről aludtam volna, csak nem nagyon sikerült...)

Alig vártam a hajnalt, hogy nyugodtan felkelhessek, mert nem akartam zavarni korábban a többieket. Gyors reggeli készülődés után finom reggelit kaptunk, de tényleg, full extrás volt, szendvicsek, kávé, sütik... Hamarosan előkerült a hajnali futócsapat akik visszamentek lefutni a hiányzó 10kilit. Lélekben szerettem volna velük menni, testben nem annyira :P Nagyon sajnáltam, hogy Németh Zoliék és Ispiék is elbúcsúztak a reggeli után, ráadásul Zilaci sem került elő.
De azért elindultunk, jókedvűen és viszonylag kellemes, enyhén felhős időben. Jódarabig Soós Peti és Rob foglalt le, futballszurkolói kiskonzíliumukat kellett nyelvileg támogatnom :) Olyan fontos nyelvi fordulatok is előkerültek, mint a hangzásbeli hasonlóság szecska és szöcske közt......pedig szerintem még nem ittak, csak vizet és kávét :D
Ezen a napon is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk mindenhol és sokan csatlakoztak is rövidebb-hosszabb szakaszokra, aminek igazán örültünk (azért halkan meg kell jegyeznem, elég sokan láthatóan úgy vélték, a kísérőautó a csapat végén valaimféle garancia arra, hogy keresztül-kasul lehet cikázni az úttest teljes szélességében....hát most elmondanám: nem így van)
A célhoz közeledve egyre kevésbé érdekelt, hogy mennyit futottam, mennyit tekertem, futva teszem-e meg a végét és hasonlók, mert egyszerűen eltelített egyetlen érzés, az öröm, hogy itt lehettem a barátaimmal, ezekkel a remek emberekkel, újakat ismerhettem meg és közben még kedvenc sportjaimnak is hódolhattam, mindezt úgy, hogy segítettünk is vele másokat. A vége elég nyüglődősre sikerült, szétszakadozott a csapat rendesen, de végül eljött Debrecen (vagyis mi értünk oda) Itt sokakban feltámadt a lelkesedés, hogy futva érkezzenek be, így nekem is bringa maradt, de nem bántam (ráadásul Molnár Petié amit igencsak megkedveltem - mondanám, a gazdáját is, de talán nem illik ilyen nyilvánosan udvarolni egy majdnem-nős fiatalembernek :)) ...bár gyönyörű szemei vannak....Tényleg, ez ilyen speckó ultrafutó tulajdonság? ;-)

Naszóval, Debrecen. Városszélétől (elég amatőr) rendőri kíséret, fotó a táblánál, cikk-cakk a városban és máris ott vagyunk a Plázánál. KicsiYu-val jól kitaláltuk a befutót, bringát tolva szaladunk, nem mintha bárkit érdekelne rajtunk kívül :) Meglep a fogadtatás, a nagy nyilvánosság, hangosítás, meg minden. Mosoly, kézfogások, néhol könnyek csordogálnak a a sós verejtékpatakok mellett.... és vége, ide tartottunk 4 napon át. Köszöntő és köszönőbeszédek, a legmeghatóbb természetesen a Down-kóros sportoló, Sára őszinte szavai. Ezért jöttünk. Remélem, valóban segíthettünk!

Köszönöm, hogy ott lehettem veletek, Barátaim!

Végetért a Jótifuti - Elkelt a jótisüti

2011-08-28T22:31:00.001-07:00

A licit nyertese Márkusöcsi!

Priviben keress meg, légyszives és egyeztetünk!

A jótifuti kasszája 15,000 magyar forinttal gazdagodik nemes lelkű - és édesszájú :) - sporttársunknak köszönhetően! Köszönjük!

Jótifuti - Jótisüti - Segíts, hogy segíthessünk!

2011-08-16T08:59:00.000-07:00

Mint már bizonyára hallottatok róla, Pecsenye barátom ismét jótékonysági futást szervez. Íme a plakát

Természetesen én is tervezek futni valamennyit a csapattal, de támadt még egy ötletem amivel segíthetnék. Ismeritek a gasztrobloggerek Segítsüti akcióját? Na, ez is olyasmi volna. Én felajánlok egy adag saját készítésű süteményt, árverésre bocsátom, ti pedig bőszen licitálhattok és a legtöbbet ajánló viszi a sütit, a pénz meg megy a jótifuti kasszájába. No mit szóltok? A süti típusát szavazással is eldönthetjük vagy a nyertessel egyeztetve is történhet, nekem nyolc :P

Azt gondolom, 1000 (egyezer) forint kikiáltási árnak jó is lenne, a licitlépcső rátok van bízva. Az aukció vége mondjuk augusztus 28. legyen mondjuk éjfél :) Licitálni az ehhez a bejegyzéshez írt hozzászólásban lehet.

Egy kis motiváció:

Ha még mindig nem kaptatok kedvet, túró(sbatyu) a fületekbe :P :P :P

Csak lazán

2011-07-15T18:08:00.000-07:00

Kóka-Sülysáp köröcske aszfalton

Nagyon lazára akartam venni, ez nagyjából sikerült is. Az elején picit magasabb pulzus talán a meleg miatt is, aztán 1 óra után beálltam utazósra (naaagyon lassú utazósra :) és a pulzus "beragadt" 155-nél. Valamiféle határ ez most, mert úgy kell innen kirugdalni a pulzust, de ha lendületesebben elindulok akkor máris 163-165 meg a csillagos ég :)

Azért az még mindig vicces, hogy lejtőn úgy zuhan a pulzus is, mint a magasság :)

Egy motoros majdnem lement az útról, mert hátrafordulva bámult :-D

Érzésre nagyon kellemes, bár néha frusztrálóan lassú volt. Kivételesen vittem zenét, az UB-s playlistet, és egész jól szórakoztatott. Azt ugyan nem tudom, mit gondolt aki hallotta, hogy valami állat héberül és ráadásul hamisan énekel fennhangon az erdőszélen :)))))

Egy barátságért

2011-07-02T07:44:00.000-07:00

Van nekem egy barátom. Furcsa kapcsolat a miénk, több okból is, de barátság, az tény. Nagyon szeretem őt. Az UB-ra is ő készített nekem playlist-et, mert a zenei ízlésünk is kiözel áll.

Pár évvel ezelőtt beteges, de mégis életerős, vidám, majdhogynem átlagos fiatal fiú volt, amatőr hosszútávfutó, 3:30-as maratonista. Aztán az élet elkezdett az addiginál is csúnyább játékot űzni vele...Olyan nyavalyákat pakolt csőstül a nyakába amiből a legtöbbünknek egy is elég volna, hogy végleg megtörjünk. Aggódtam is, mi több, rettegtem, hogy ezt már élő ember képtelen kibírni, de ő kibírta és él. Mi több, a sterilszobából és a kerekesszékből eljutott oda, hogy boldog családi életet él és JÁR! Messze él innen, de ma, magyar idő szerint 3-kor elindult egy 5km-es gyalogláson! Még nem tudom, sikerült-e neki az egy órás szintidő alatt beérni, de lényegtelen is. Ha két óra alatt ér be én akkor is RETTENTŐEN BÜSZKE VAGYOK rá!

A mai futásomat neki ajánlom. Nem hiszek a spirituális izékben, mégis úgy döntöttem, kicsit szétfutom magam,(talán hogy fizikailag jobban tudjak azonosulni? inkább csak jólesett LOL ) majd pontban 3-kor legyalogolom "vele" azt az 5kilométert. Remélem érezted Derek, hogy veled voltam :)

Csak úgy, küldöm nektek is az egyik közös kedvencünket (angolul tudók előnyben, bár nem bonyolult szöveg)

UBészámoló

2011-06-29T01:57:00.000-07:00

Prológ

A sztorit mind ismeritek, van ez a verseny, már ötödik éve és én rég tudom, hogy egyszer elindulok és megcsinálom. Kezdetben csak beszámolókból olvasgattam, sporttársaktól hallottam róla és irigykedve néztem a fotókat, hogy ilyet is lehet csinálni ha valaki elég felkészült. Aztán tavaly végül kísérőként jelen voltam, átéreztem, megcsapott a hangulat közvetlen közelről. Egy remek futó társaként élvezhettem végig a versenyt és ez megerősített abban az elhatározásomban, hogy lefutom. Majd. Felkészült ugyanis nem voltam. Sebaj, van verseny jövőre is, szoktam én is mondani néha, pedig hülyeség.Ki tudja, mi lesz jövőre? Hol van az még? Itt és most van. Seize the day, mert talán nem lesz másik. Talán holnap leesek a lépcsőn és sosem futok többé. Eldőlt, most csinálom meg. A nevezés körüli mizériát is mindenki ismeri már, nem ismétlem magam, a lényeg, hogy az UB fantasztikus szervezőgárdája bizalmat szavazott nekem (vagy csak jót akart röhögni ;-) ) és engedett elindulni.

Hamar eljött a verseny előtti utsó nap, várakozással vegyes izgalommal és mégis nyugodt önbizalommal vártam. Utóbbi nem tudom, mire föl volt bennem, de ez volt. A szombati 6-os rajt miatt mindenképpen pénteken utaztunk, Mambáéknál lett helyem végül, bár, hogy este hol hajtom majd álomra a fejem az még rejtély volt. Rajtszámfelvétel és tésztaparty jó hangulatban, szervezés klassz, tészta finom, sör jólesik. Rengeteg ismerőssel találkozom, nem túl udvariasan le is rohanom Soós Petit, nem tud-e szállást véletlenül. Már intézkedik is, Véghatti ugyan vág egy arcot elsőre, de kiböki, naná, hogy elférsz. Szeretem az UNIX-os fiúkat :) Véghatti édesanyjának innen is egy cuppanós a szuper szálláshelyért! Este fél 11-ig ment a helyezkedés, rendezkedés, poénkodás, aztán csend lett (volna, ha nem dumál valaki az alVéghen :P )

És eljött a nap! Azt hittem lekéssük a rajtot egy bizonyos fiatalember szöszölése folytán, de háromnegyedre leértünk, odahajítottam az egyéni frissítőket, lepasszoltam a hátizsákot (öt perccel a rajt előtt még a túrazsákkal ácsorogtam a rajtfolyosóban :P), körbepusziztunk pár ismerőssel és már el is dördült (dudált) a rajt. Viszlát holnap, ugyanitt!

A versenytársak

Egytől egyig csodálatos emberek! Sokakat jóbarátomnak tartok, még ha nem is találkozunk gyakran, nem járunk együtt sörözni, nem ismerjük egymás családját, munkahelyét, egyéb hobbijait sem. De ha találkozunk mégis olyan, mintha ezer éve közeli barátok lennénk. Persze vannak olyanok is akivel nem is ismerjük egymást csak látásból, mégis úgy gondolom itt mindenki barát, nincsenek ellenségek maximum ellenfelek (bár most biztos vannak páran akik egy kanál vízben meg tudnának fojtani ;-)Fel akartalak sorolni benneteket, kedve barátaim, de félek, kimaradna valaki. De úgyis tudják azok akikről szó van :)

A verseny

Előre is elnézést kell kérjek azoktól akik most egy részletes leírást várnak kronológiai sorrendben, településenként a tó körüli utamról, mert ilyen nem lesz. Részben, mert összemosódnak az emlékek és nem tudom már beazonosítani, mi hol volt, részben mert nem is akarok útibeszámolót írni. Élmények, benyomások, sztorik, érzések vannak, ezekből osztanék meg néhányat.

Az eleje, úgy kb Keszthelyig, erre még emlékszem is valamelyest: Örömfutás, élvezet a köbön. Gyönyörű idő, gyönyörű táj, jókedv, haverok, buli, hanta :) Bár a mezőny végefelé futok, nem érdekel, nem helyezésért jöttem, ráérek. Messze még a vége, csak lazán, nyugisan. Itt vannak a nagyobb emelkedők is, könnyű elvesztegetni a drága energiát a fölösleges vagánykodással. Emelkedőn séta, amúgy kocogunk. TÉZÉ, Kriszta majd Dilisuni mellé sodor a lét, futogatunk együtt, bár néha gyanús, hogy talán mehetnék még lassabban, de nem, jólesik, így megyünk sokáig. Lengyel srácokkal s dumálok kicsit, Stefan és Dominik nagyon szépen futnak, el is hagynak később. (úgy látom, a célba már sajnos nem jutottak el) A terepes részt imádom, csúcs, lehetne még több ilyen később is, de tudom, sajnos nem lesz. Ez aszfaltos buli.

Az első néhány frissítőponton Makai Laciék kisbuszos szurkológárdája fogad, puszi nekik érte! Az egyik ilyen helyen odajön Bense Kriszti és azt suttogja "Ispi azt mondta, meg tudod csinálni. Benned van!" Bennem van a Nobel Díj is csak rohadt mélyen, mondom viccelve, de azt gondolom, bakker, ha Ispánki Zoli azokkal a gyönyörű szemeivel kinézi belőlem ezt a 212km-t, akkor meg is kell csináljam azannyaúrisztenit ennek a nagy víznek! Kulacsot is kapok Lacitól, majd Köveskálon a fogantyút is otthagyja nekem hozzá Mamba,szép az élet!

Hamarosan elmaradnak mögöttem a korábbi futótársak, csak remélem, hogy utolérnek még később.Futok, sétálok, futok, hol így, hol úgy. Biztos, bár mozgó (cél)pont a portugál Teresa, aki bár elmondása szerint százas fölöttre nincs hitelesítve, nagyon szépen tolja. Nem az a kiköpött futóalkat, széles csípő, erős combok, de a tekintetében egy tigris elszántsága. Vele sokáig kerülgetjük egymást - végül utánam ért célba. Szigliget váráról küldök egy fotót Run-kának, ne aggódjon már :) Igazából V.Petrának szánom, az ő kedvence a hely, de sajna nem tudom a számát...

Keszthely! Kicsit nehezen akart elérkezni ez a pont, talán épp azért mert nagyon vártam. Szintidős pont is, délután négyig ide kell érni ha versenyben akarunk maradni. Fél három sincs. Leves, gatyacsere, cipőkirázás.(tök jó, az új asics gatyó ennyi idő alatt nem dörzsölt! több vazelinnel százasra is jó lehet:)mellesleg épp egy százasba került :P

A káosz időszaka:

No innen aztán valóban nagy a káosz a fejemben. Nézem az itinert, de képtelen vagyok összerakni, mi hol történt, kivel hol találkoztam. Majd akinek kedve van kiegészíti :)Volt sok hosszú egyenes, rengeteg pár percenkénti séta-futás váltogatás, kísérletezés az arányokkal. Volt evés-ivás, bár már ekkor éreztem, hogy kevés és az sem esik jól. A délutáni nap egyre melegebben sütött, szépnek szép volt így a táj, de nem bántam volna néhány felhőt. Később el is kezdtek gyülekezni a sötétebb fellegek, de pár cseppnél jelentősebb csapadékot nem kaptunk.Haladok.

Közben csendesen óriási PB-t futok 12órán - kb 95,5km, legyen 95, így is messze túl a tavalyelőtti Almádiban teljesített 88-on. Persze korai még az öröm, nem 12órás csúcsot futni jöttem. (azért ad némi hitet, hogy már most tudnék 12órán száz fölött menni) Ezen a szakaszon minden lassú futónak Boglár jár az eszében, ahova este tízig oda kell érni. 16 óra ez 112,6km-re, ami ha úgy nézzük, nagyon laza, de mégis többeknek nehézséget okozhat. Főleg, ha valami probléma miatt kapkodniuk kell, hiszen hosszú még innen az út a célig. Furcsa volt a tavalyi évvel összahsonlítva, mert akkor jóval később rajtoltunk, Boglárra már tök sötétben értünk be. Szólt a zene, égtek a lámpák, sok volt az ember, szurkoltak, buli volt.

Idén még javában világos volt, bár égtek már lámpák, zene is szólt és sokan is voltak, talán túl sokan is. Kicsit meglepetten fogadtak itt Nagy Petiék (fél kilenckor), gondolom a szintidő határán vártak (vagy egyáltalán nem vártak ;-) A frissítősök segítőkészek, lelkesek, enni-innivaló van dögivel, mégis csak levest eszek pogácsával. Hüjje. Átcserélem a rövid ujjú felsőt egy száraz hosszúra, kirakom az esőkabátot a táskából, elteszem a gyümölcspürémet és a szendvicsemet és hajrá! Ja, még megemlíteném, hogy rettentően örültem a civilizált mellékhelyiségnek :)
Esteledik. Nem akarok egyedül maradni éjszakára, szerencsére nem is kell, akadnak társak akikkel hosszabb-rövidebb szakaszokat együtt tehetünk meg. Az éjszaka részben jó: hül a levegő, nem süt a nap, viszont egyedül unalmassá tud válni nagyon, nagyobb az eltévedés lehetősége és persze ott az álmosság is ami idővel mindenki hatalmába kerít. Én is fáradtam, álmosodtam, de ez van, menni kell tovább. Reggel hatig Világosra kell érnünk. Fut-sétál, ha egy percenként akkor úgy. Ezzel is remekül lehet haladni. Óriási előnyöm van a szintidőhöz, nem aggódom miatta különösebben, bár baljós árnyak gyülekeznek, egyre rosszabb a gyomrom, a lábam tökéletesen bírná a futást, de fogy az energia, enni kéne. Ismerős az érzés, mikor az éhségtől jön a hányinger, utána nagyon nehéz bármit is megenni, pedig kell. Kekszet rágcsálok, egy kis vízzel valahogy lemegy, sótablettát küldök utána és hamarosan érzem is a hatást, jobb a közérzetem, megy a kocogás. Parti dizsik mellett haladunk el, aktuális futótársam jót derül a táncikálásomon. Gondolom örül, hogy énekelni nem kezdek :P

Sajnos nem tart soká a vidámság, gyengülök, enni kéne, de mit? Sós kekszet vagy chipset vízionálok, de nincs ilyenem, marad a banán, falat keksz, sótabi. Utóbbi alig ér, máris hátraarcot vesz. Környezetem örömére elfelejtem lekapcsolni a fejlámpát amikor az út menti fű felé támolygok rókabőrterítés ürügyén...Jó és rossz hír egyben, hogy gyakorlatilag nincs ami kijöjjön, bár a sós banán ebből az irányból se finom. Inkább menjünk tovább :) Kissé eseménytelenül telik az út és az idő,még mindig nem aggódom a szintidő miatt, bár időközben hajnalodni kezd én pedig egyedül maradok. De nem baj. Utólag úgy érzem, jobb is így. Nem kapaszkodhattam senkibe, nem huzathattam magam, mennem kellett saját elhatározásból, saját tempót választva, saját erőből.

És sajnos saját zsíron, mert az evés nem ment. Egy idő után annyira elegem lett a gyomromban uralkodó nehéz érzésből, hogy inkább önszántamból megszabadultam a tartalmától. Jó döntésnek bizonyult, hosszú órákkal korábban elfogyasztott mazsolával nézhettem farkasszemet ....Ezek után se lett szuper a helyzet, de határozottan jobban éreztem magam, enni csak óvatosan mertem, inkább ittam, izót vízzel higítva, néhol kólát. Sajnos az energia így is fogyott, hiába voltak szinte tökéletes állapotban a lábak, kedvem egy szál se volt futni. Sétálva viszont lassú voltam, ráadásul majd elaludtam. Azért csak elértünk Világosig, itt éppen Sznopek Józsival azt hiszem. Steve felesége, Erzsike egy angyal, kínálgat mindennel, levest eszek végül és egy pici kenyeret, aztán készít nekem egy szuper citromos teát, ezt valami hihetetlen jó volt kortyolgatni a továbbiakban. Sajnos itt találkozom Horváth Mónival is, nagyon fáj a térde, képtelen terhelni....nagyon sajnálom. Rövid ücsörgés után muszáj elindulni, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni a matracon. Olyan fene sok van még innen hátra.Valahogy mégis telnek a kilométerek, összefutok egy bringással, szegény úgy dönt, jön velem egy darabon :) Baromi jólesik a társaság, így nem küldöm el, sőt, még dumálok is szegénykémmel. Ez van, nincs mit tenni, lehet vele ugratni, be lehet szólni, akkor is ilyen vagyok, szeretek másokkal beszélgetni. Almádiba érve előreszáguld, én kocogok tovább.

Alsóörs az abszolút mélypont. Kóválygok össze-vissza, még a kocogásba is belebólintok, lemegyek az útról, majd felbukom a fűben, erre felébredek. Ez ismétlődik. Szerencsére beér Sznupi és Bombával kínál. Sosem iszom ilyen cuccokat, de belátom, most valami kell ami kilök ebből az állapotból. Iszom pár kortyot. Kocogunk a pontig, ott leülök pár percre, Sznupi rámtukmál egy gélt (köszi!) Hét-nyolc percet kómázok a ponton ülve, nem alszom el, mégis álomszerű képre riadok, szintidőn csupán percekkel túl sétálok be a célba "álmomban". Nincs az az isten!- mondom magamban, és indulok. Leerőltetem valahogy a gélt bár borzalmas az íze, biztosra veszem, hogy ki fogom hányni, de nem. Marad és erőt ad. Futok. Átfutok Csopakon, szinte itt a cél.

Füred előtt beérem Ndurance sporit, szegény nincs valami jó állapotban, futott már ő ennél sokkal jobbat is itt. Gyalogol, egész jó tempóban. Én marha leállok mellé dumálni, gyalogolni, pedig tudnék futni. Nem is esik jól a gyaloglás, mégsem hagyom ott. Mamba hív, hogy hol a szöszbe vagyok. Jövök, mondom, kitartás. Nyomjuk a sétányon a tömegben, ezren vannak, furán néznek az őket kerülgető izzadt, elcsigázott, futóruhát viselő egyedekre.

Tihany! Már semmi sem tarthat vissza, menthetetlenül beérünk időn belül, gyalogolva is. Viszont beér Kriszta és hétmérföldes léptekkel el is hagyna ha nem ragadnék rá. Ha már így alakult, nem engedem el, előre elképzelem a közös befutónkat, jobbat alig kívánhattam volna! Így is lesz, bár addig még meg kell mászni az utolsó emelkedőt. És mindjárt vége... hívom Mambát, hogy itt vagyok!...sírós hangon mondja, hogy gyere, várunk, csodás befutód lesz...Célegyenesnek nevezhető kanyargás Tihany utcácskáin, itt már futunk, Krisztával együtt, nem is gyengén, a meglepett Sznupit is állva hagyjuk.Kicsit korai hajrá, kell itt menni még, de egyszercsak feltűnik a célkapu, Péter Attila valamit nagyon magyaráz, de aztán szólnak neki és mondja a nevünket. Együtt "szakítjuk át" a szalagot, csippantunk, kapjuk az érmet és pózolunk egy közös fotó kedvéért

Olvastam tavaly egy mondatot:

So, to summarise the Spartathlon is ugly, stupid and ultimately pointless. See you next year.(Összefoglalva, a Spartathlon, csúnya, hülyeség és teljesen hiábavaló. Viszlát jövőre!)

Összefoglalva, az UB egy marhaság, nehéz is, néha ronda is és valóban semmi értelme. Viszlát 2012 nyarán Tihanyban!

Aki és ami látszólag kimaradt:

Még nagyon sokakkal találkoztam közben, akik említést érdemelnek, de képtelen vagyok felidézni, hol találkoztunk. Nem fontossági sorrendben:

Mjocit még vidáman láttam, levest evett és mosolygott. Reméltem, hogy így találom majd a célban is. Sajnálom nagyon, hogy végül nem így alakult :(

TÉZÉ-t szintén igen vidám hangulatban hagytam el, jó volt vele futni, a történetét már ismeritek....Sajnálom :(

Soós Peti küzdött keményen amikor összefutottunk, sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy idén nem sikerült megkerülnie a tavat.

Yoyo és Yu párosa, a Kövidinkák több alkalommal is felbukkant, ennek köszönhetően gőzöm sincs, melyikükkel hol futottam. Yu szegény elég vacakul festett amikor beértem, mentünk picit együtt, de nem tűnt túl közlékenynek. Yoyoka kitett magáért nagyon, eszméletlen tempót ment. Megérdemelten álltak a dobogón végül!

Mateve egy amazon! Elpusztíthatatlan erő és megtörhetetlen akarat van benne. Szép lett volna együtt célbaérni vele.

Combnyak számára ez a verseny tragédia és dicsőség helyszíne egyben. Idén újra dicsőséges győzelmet aratott!

Pecsenye végül kihozta a legtöbbet ebből az alkalomból. Futott, ésszel döntve leállt, majd körbetekert és segítette Editet. SPORTEMBER- így nagybötűvel.

A Béla egy Állat!

Makai Viki, akivel ugyan nem futottam együtt, de a célban belőle kitörő őszinteség nagyon megfogott. De nem ütött meg ...mert Viki nem olyan :))))))

Lubics Szilvi, akivel szintén nem futottam együtt, de ő a női győztes, brutál jó idővel és eszméletlen akarattal!

Kicsi, aki nagy meglepetésemre utánam ért célba. Láthatóan neki sem ment könnyen ez a kör, de megcsinálta! Nagy voltál, Kicsi!

Farkas, aki valójában csupán megölelt méterekkel a rajt után, majd pedig a célban, mégis sokat kaptam tőle.

Böki, aki talán semmit nem mondott, azon kívül, hogy te gyagyás :)

Ádi, aki a Balcsit sajnos idén nem, de önmagát mindneképp legyőzte!

Bocsánat, ha valaki mégis kimaradt. Remélem tudjátok, hogy mindenkinek köszönettel tartozom aki kicsit is gondolt rám.

Epilógus:

A verseny után minden szokványosan és amolyan Bozótosan telt. Az eredményhirdetés megható és felemelő élmény volt, ahogy Attila egyenként felolvasta a neveket és a dobogósokat követve, minden egyéni indulót felszólított a szinpadra.

Yoyoéknak hála lett fuvarom Budára, onnan a BKV-nak hála, buszom és Mtero Pestre, majd a Volánbusznak hála, busz haza. Elfelejtettem enni-inni , így a délutáni túlélésem kicsit csodaszámba ment. Azóta pótoltam némi kalóriát és folyadékot.

Állapotfelmérés, agyalás, nem öntömjénezés-célú gondolatok:

Gyakorlatilag az UB részvételem ilyen szempontból leképezése volt a sárvárinak. Készületlenül, néhány kilis futásokkal a hátam mögött álltam oda, bár most itt volt nemrég a K100 legalább.

Ahogy tavaly Sárváron is, 5-6óra után ezerféle kisebb-nagyobb kellemetlenséget, fájdalmat kezdtem érezni, a törzsizomzat, a medence-tájék szalagjai, a bokám, a vállam, mind jelezte, hogy köszöni, itt van, de unja. Aztán szépen minden elmúlt és maradt csupán a fáradtság (plusz egy kis bokafájdalom, de ez alap). Sokan mondták - akkor is - hogy fájt az, csak az adrenalin elnyomta. Akár igaz is lehetne ez az elmélet, de mégsem, mert a cél elérése után sem tértek vissza ezek a problémák. Természetesen a kocsiban hazafelé ülés után az én mozgásom se volt azonnal higanyszerű, de néhány lépés bemozgatás után minden a legnagyobb rendben volt. Hétfőre csupán a talpamat éreztem kissé - sajnos vagy nem, nagyon előre terhelek, ezt hosszú távon a talppárnák nem szeretik. Izomláznak vagy nehézérzetnek nyoma sincs ( a K100 izomzatilag megviselt rendesen!) A gyomromnak kellett egy nap, hogy visszaálljon minden normálra, de most már oké. Viszont fogytam. Sokat.

Mielőtt megkérdezitek, nem ettem-szedtem semmit. A verseny alatt néhányszor fél pohár izo, 2db sótabletta, 1db koffeintabletta (nem éreztem), 3 korty Bomba, 1db tubusos gél a végén, ennyi volt az "űrkaja". Bizonyára nem ártott volna valami még, bár nem tudom mi. Van egy évem kitalálni.

És csak a refrénje miatt, no meg mert Valaki tudni fogja, miért is hallgattam meg egyáltalán ezt a baromi régi számot Kösz, Derek, a zenét! Hajnalban jól jött!

Egy másik Valaki tiszteletére pedig bontok egy pezsgőt a vacsihoz! :)

UBitervezés

2011-06-20T15:27:00.000-07:00

Próbálom kitalálni, hogy is csináljam :) Még van három napom rá...

Mivel még mindig kitartok a régen eldöntött marhaságom mellett, éspedig hogy nekem ezt a karikát kísérő nélkül kell abszolválnom, így amire útközben szükségem lehet azt magammal kell vinnem, illetve előreküldenem arra a pontra ahol várhatóan kelleni fog. Mivel viszonylag sűrűn vannak a pontok és alapvető dolgok, úgymint víz, izo, rágcsa, mindenhol vannak, sok folyadékot illetve kaját nem áll szándékomban cipelni, viszont néha az az öt-hat kilométer is rengetegnek tűnhet, pláne ha meleg lesz napközben, ezért úgy döntöttem viszek egy kézikulacsot amibe igény szerint vizet vagy elkortyolandó izót, teát tölthetek.

Eredetileg nem terveztem táskát vinni, de rájöttem, hogy lenne pár kacat amit valahova tennem kell, így valószínűleg viszem a víztartályos tatyót tartály nélkül. Telefon, zsepi, mp3, sótabi, vazelin, kaja az elejére....meg még ami eszembe jut.

Estére mindenképp előreküldöm a fejlámpát és egy hosszú felsőt, a többi előreküldős pontra pedig kínai tésztáslevest, a tésztája miatt. Ezeken a pontokon lesz szolgáltatott leves, azt szándékozom felturbózni a tésztával. További kaján még gondolkozom, de valószínű, hogy egyszerű szendvicseket fogok küldeni, mert eddig jobban beváltak, mint a csodakaják. Biztosan vannak akik lenyomják a távot mazsolán és géleken, de az én gyomrom nem megy szabira amíg futok és ha csak ilyen trutyikat kap az fájni fog.

A reggelin töröm még a fejem, hiszen a hatórás rajt eléggé korai ahhoz, hogy előtte egy komolyabb reggelizés beleférjen, de üres gyomorral se kéne indulni. Azt hiszem, végül majd elrágcsálok valami péksütit és betolok egy kefírt vagy joghurtot felkeléstől a rajtig, aztán viszek valami szendvicsfélét későbbre.

folyt.köv.

Szülinap és megaszívás

2011-06-18T18:27:00.000-07:00

Ahogy már mindenki tudja, ma van a szülinapom. Harmincegy éves lettem én, meglepetés e költemény....ja, mégse. Meglepi viszont volt, a javából! De ne szaladjunk előre!

Tegnap megírtam az ominózus blogbejegyzést az UB nevezés körüli tökölésemről, de valóban nem vártam semmi csodát, csak úgy jólesett leírni a nyafit. Igazából addigra már túlléptem rajta, de azért mára beterveztem egy szivatós szülinapi 31km-t, hogy a maradék kedvem is elmenjen mindenféle romantikus képzelgéstől, hogy én a nagy víz partján, futva Tihanyból-Tihanyba, és hasonló őrültségek..

Nem indultam korán, nehogy megússzam a meleg egy részét, nem ettem sokat reggel, egy tejeskávé és egy minijoghurt csúszott le közel két órával futás előtt (két napja amúgy is szénhidrátmegvonás van, de erről később) és elhatároztam, hogy a vasút mentén futok, terepen, napon. És kutyával :)

Két részre osztottam az edzést, mert nincsenek annyira edzésben az ebek, hogy tűző napon egyszerre 31kilit bármelyiket magammal vonszoljam. Először Rumbával indultam neki, első 3km a községből kijutásra telt, járdán, betonon, ez van... Utána miénk volt a földút a vasúti töltés mentén, javarészt tűző nap, néhol húszcentis árnyat nyújtó fák, nagyon néha egy kis hűs szellő. Rumbát nem engedtem szabadon, mert nem bízom még benne, így viszont néhány gyík és nyuszi miatt kis híjján kirántja a derekamat, hiába szupi rugalmas a póráz. Lassan azért megérti, mit várok tőle és már csak oda-odaszimatol ha érez valamit moccanni a susnyásban. A fordulónál (7,5km) láttam, hogy eléggé felhevült az eb, ezért visszafelé picit lassabban haladtunk az árnyékos részeken és a faluba visszaérve meg akartam itatni, de a vasútállomásnál a felújításkor frissen telepített gyönyörű dizájnos díszkút természetesen el van zárva....A zöldséges udavrán láttam, hogy épp locsoltak, megkérdeztem, hogy megitathatnám-e az ebet, de a buta jószág nem kért. Picit hagytam az árnyékban hűsölni legalább. Az utolsó két kilin már nagyon kivolt szegénykém, de csak hazértünk.

Gyors megitattam az ebet, ittam egy nagy pohár vizet és pár korty kólát, fogtam a másik kutyut és huss. (10perc depó)

Indy kutya nagyon lelkesen jött velem, főleg, hogy mostanság nem vittem őt futni. Sajnos tipikus kankutya, minden függőleges tereptárgyat meg kell jelölnie :) de persze ha az a parancs akkor haladunk folyamatosan. Mire elérjük a terepet már rettentő éhes vagyok, logikus, eltelt bő két óra futással, ráadásul előtte se voltam túltöltekezve. Egy fáról szedek pár szem kissé éretlen vadringlót, finom fanyar íze, lédús húsa jólesik nagyon, de se a szomjam se az éhségem nem oltja. Pulzuson látszik hogy meleg van és nem százas a helyzet, lassan kocogva is veri a 160-at bőven :( Próbálom alatta tartani, de megaszívás, frusztrál a tempó és a lábaim se örülnek a tötyörgésnek. Kicsit gyorsabbra váltok, de úgy meg érzem, hogy erős, a tarkómban dobog a pulzus, nem lesz ez jó. Marad a kényszerű lassú tempó (utólag visszanézve-számolva nem is volt olyan vészesen lassú) Kutya jól bírja, szabadon szaladgál, gyíkot kerget, szimatol, néha lemarad aztán felzárkózik. Jólesik, hogy vele nem kell foglalkozzak, de a nyavalyás pórázt vihetem kézben :) A fordulónál az órámra pillantok, de minek? Csak idegesítem magam, hogy hét perccel lassabb, mint az előző kör ezen szakasza...Ésakkor?! Semmi :) Visszafordulunk, már Indy se rohangál, sőt, igyekszik mindig az árnyékos részeken haladni. Jó neki, az ő magasságában több árnyék van :) Párszor belesétálunk ha árnyék adódik, hadd nyugodjon a pulzus, hűsöljön a kutya. Közben eldöntöm, ha hazaérek törlöm a korábbi blogbjegyzést, a hozzászólásokat elmentem magamnak ínségesebb időkre, jövő hétvégére pedig betervezem a közelünkben szervezett teljesítménytúrát, 50km Szolnok-Nagykáta, éjjel, végén strandolás ingyen. Azon morfondírozok, talán lefutok előtte Kátáig, vagy tovább...vagy Kátától Szolnokig és aztán a túra, az úgy egy százas, itt a fődemen... Közben jönnek rám a böglyök, úgy korog a gyomrom, hogy folyton körbenézek, mi a fene morog és alig várom, hogy visszaérjek a civilizációba és igyak-egyek valamit. Megaszívás ez a javából. Azért egyszercsak eljő az utolsó átjáró is és már a vasútállomásnál vagyunk újra. Kutya már árnyéktól árnyékig szalad, jó is hogy feltűnik egy eperfa amit eddig észre sem vettem, legalább pihizünk pár percet és egy kis cukrot is vételezek. Lila ujjakkal indulok tovább immár a járdán, csak úgy süt vissza a meleg róla, légmozgás semmi, kánikula van, de már gyűlnek a távolban a felhők, nyári zápor közeleg. Az utolsó egy kilométerbe Indy sétál bele többször, de hazajutunk végre és jöhet a jól megérdemelt zuhany és egy fini jeges-meggyes tejeskávé. Köntösben, kezemben bögrével nyomom be a laptopot és mit látok? Nem ez volt a megaszívás. Az jövő szombaton lesz :)

Nyaff...

2011-06-14T12:22:00.000-07:00

Csak amolyan nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek nyafogás lesz, nyugodtan kattintsatok át az Indexre valami zaftos pletykáért...

Tavaly Sünit kísértem az UB-n, klassz kis párost alkottunk, azt hiszem mindkettőnk megelégedésére, Akkor Süni felvetette, hogy ha idén futni akarnám, akár szerepet is cserélhetnénk. Köszönettel elhárítottam az ajánlatot. Aztán idén ismét kérdezett, hogy kísérném-e most is. Én marha, rávágtam, hogy talán ott se leszek, de ha igen akkor futva...

Hogy nevezni is kéne? Az valahogy eszembe se jutott.... Aztán mikor rávetődtem a verseny oldalára belémhasított a felismerés, hogy az év végén nevezve jóval olcsóbban megúszhattam volna. Az utolsó díj már igencsak meghaladta a rendelkezésre álló keretet, így szép lassan lemondtam a dologról. No persze, felkészült se voltam/vagyok így jól megideologizálhattam, hogy ennek így kellett történnie, hogy ne csináljak hülyeséget :)

Egészen addig elvoltam így amig Lydérch nem említette, hogy le kell mondja a részvételt, lábproblémák miatt. Mint a kis villanykörte, gyulladt elmémben az ördögi ötlet, hogy át kénbe vennem a nevezését, jóindulatára számítva talán az összeget is barátilag feloszthatnánk emberibb léptékű részletekre és ha a gondviselés is úgy akarja, talán még célba is érhetnék a versenyen. Gyors kérdés ment a szervezők egyikéhez, mert a versenykiírásnál nem találtam nevezés átírására vonatkozó infót. Postafordultával jött is a válasz: lehet!

Csak hát nekem a családdal is le kellett bótolni azt a hétvégét, Lydérch meg már pénteken nem olvasta a mailt....

...az egyéni nevezésnek - és azzal együtt az egyéni nevezés átadásának - határideje pedig 10-e volt....

Major Árpád néven meg már csak nem kéne induljak, hiszen akár sikerülhetne is a kör akkor meg mivan?

Természetesen nem hibáztatok senkit, bőven lett volna időm figyelemmel követni a nevezési lehetőségeket, információkat, ha meg már eltoltam, legalább most igyekeztem volna a döntéssel. Nem várok sajnálozást, se azt, hogy bársonypárnán nyújtsanak nekem rajtszámot :))) Csak jólesett kipötyögni a frusztrációmat

K100 a futótárs szemével :)

2011-06-01T00:10:00.000-07:00

(Miki hozzászólása a beszámolómhoz)

Az utóbbi hónapokban, ha Bozót beszólt, mindig húztam magamban egy strigulát. Aztán, most a Kinizsi előtt, egyszer csak jött egy üzenet, hogy menjünk együtt. Ah, eljött az én időm, gondoltam, módszeresen kikészítem, aztán felveszem videóra, ahogy sírva várja a taxit a murvás úton :-)

A Getéről lefelé csillant fel először a remény, a gyengeség első jeleit mutatta, mikor a mud release system felmondta a szolgálatot a cipőjén. Jól irányzott beszólásokkal puhítottam, amivel sikerült is felidegesíteni, de még korainak éreztem az időpontot, csak vártam, gondoltam, az idő nekem dolgozik.

A katlanban kezdett eléhezni, de még nem realizálta, csak a mozgása vált küzdősebbé. Aztán a kihűlés is megkezdődött. Csak mosolyogtam magamban :-) A tokodi pincéknél lefényképezte egy helyi hölgy, mert akart egy képet, amivel elveheti a gyerekek kedvét, ha egyszer Kinizsizni akarnának.

Sajnos itt valami porszem került a gépezetbe, a zsíros kenyér uborkával visszahozta. Csalódottságomban Mogyorósbányán egy perc alatt leküldtem egy mikróban melegített korsó sört.

Innét már semmi se volt a régi, újabb és újabb túrázók próbáltak ránk tapadni, de könyörtelenül felőrölte és lerázta őket. A hullámvasúton dobtam be legdurvább fegyveremet, amitől minden teljesítménytúrázó összeomlik, az eltévedést. Eltereletem a figyelmét, és továbbmentünk, ahol élesen jobbra vissza kellett volna fordulni. Sajnos civil áldozatok is voltak, Gurdon Évike férje, István, és még két túrázó követett minket. 500 méterre távolodtunk a pályától, mikor balszerencsémre visszaértünk a műúthoz, és lelepleződtem. István GPS-sel visszavezetett minket.

Jött a csallánnal benőtt hullámvasút, térdig feltűrt nadrággal gázolt át rajta, és kezdtem elbizonytalanodni. Ki fog itt sírni a végén?

Pusztamarót, Bányahegy, újabb és újabb túrázók próbálnak hozzánk csapódni, majd morzsolódnak le pár kilométer küzdés után. Bányahegyen szerencsére van sör. Szasza rám néz, és azt mondja, jól megyünk, akár még 18 óra is lehet. Bozót célja 17, kihasználom az alkalmat, és feladást javaslok. Nem veszi a lapot.

Korábban azt sulykoltam, hogy Bányahegy után szinte végig futunk. Lelki terhet akartam ezzel létrehozni, cipelje a vállán a már most is szarul vagok, de később még gyorítani kell súlyát. De nem. futunk lefelé, és már síkon is, ha van véletlenül. A kitartóan újra és újra felzárkózó Istvánt végképp lerázzuk.

Koldusszállás. Már csk abban reménykedek, hogy az utolsó hosszú mászás eléri a célját. Itt is akartam elkészíteni a videót, eredetileg is. De csak megy és megy. Van egy trükkös letérés, próbálok továbbmenni egyenesen Szlovákia irányába, de észreveszi. Feladom. Most már legalább olyan szégyen ne érjen, hogy én fakadok sírva. színlelem, hogy nem sirdogálok, csak szipogok. Látszanak Tata fényei. Aszfalt, bicikliút, beérünk. A táborban még megpróbálok eltévedni, spirál alakban közelítjük a célt, de már nem lehet eltagadni, beértünk tervezett időn belül. El vagyok keseredve :-)

Prológ és zoknisztori

2011-05-31T00:25:00.000-07:00

A Kinizsi ugyan végetért Tatán a táborban, én viszont még elidőztem kicsit, először mert meg akartam várni Istvánt és Blue-t, másrészt mert nem ajánlott senki fuvart Pest felé, vonat pedig csak hajnali fél ötkor volt.

Ücsörögtem még picit az étkezdében, aztán áthurcolkodtunk egy ismeretlen túratárssal a célirodába. Klassz volt látni a boldog és fáradt beérkezőket (sajnos Istvánt nem leltem), dumálgattunk a rendezőkkel kicsit, majd egyszercsak befutott Blue is. Szegény nem nézett ki valami frissen, véreres szemekkel, reszketve ült le egy székbe, rátukmáltam egy pulcsit, de még azzal együtt is felvehette volna a versenyt bármelyik nyárfalevéllel.... Azt mondta, az izmai jól vannak, csak a gyomra és a talpa tropa :( Sok beérkezőt megkérdeztünk, hátha kapunk fuvart és végül sikerrel jártunk. Egy nagyon kedves úr aki a fiáért jött a célba, elvitt még hármunkat és még benzinköltséget se fogadott el. Nagy köszönet a jóságáért! Blue-t kiraktuk Budaörsön, egy túratárssal pedig a Petőfi hídnál ugrottunk át villamosra. A Blahától inkább gyalogoltam a Keletiig, 100km után már még egy nem számít alapon. Csalódottan állapítottam meg, hogy 5:10-kor megy az első vonatom, így még egy óra kómázás várt a rém ingergazdag pályaudvaron :) Szerencsére nem aludtam be és elértem a vonatot, sőt, a vonaton is csak pár percekre kómáztam, egyszer azt álmodva, hogy Szolnokon ébredek csak fel :P Nem akartam férjet kirángatni az ágyából, inkább hazasétáltam az állomásról, még 3 kilivel megtoldva a hétvége termését. Picit azért jobban elfáradtam, mint tavaly, nem volt túl aktív a vasárnap, mázlimra a srácok is anyuéknál maradtak még :) Állapotfelmérés: enyhe izomláz a combfeszítőkben, de semmi más. Pipa :)

Ígértem, hogy írok a hüle zokniról is:) Ugyebár nem szoktam túllihegni a futáshoz, túrázáshoz használt ruházat kiválasztását, kb mindegy nekem, hogy technikai vagy pamut, ilyen vagy olyan, különösen ilyen triviális dolog esetében, mint a zokni. Sima, hétköznapi olcsó pamutzoknikat szoktam hordani, emellett van néhány Spuris és talán 3 pár Decás Run50 futózoknim, no meg a cipőrendeléshez ajándékba kapott More Mile zokni. A Vivis rajtszámmal lehetett idén valami adidas csodazoknihoz jutni, ilyenem is van, egyszer-kétszer felvettem már, semmi extra. Talán annyi, hogy nem kedvelem az ennyire alacsony szárú zoknit. Ezt kaptam fel a K100 hajnalán is, mindenféle koncepció nélkül.

Tapasztalatok: A kétrétegű dizájn nem teljesen hülyeség, sokan esküsznek a vékony műszálas+vastagabb pamut zokni együttes használatára, de így egybevarrva kicsit fura. Hamar úgy éreztem, gyűrődik a belső réteg (végül kiderült, hogy nem), a lejtőkön futva pedig megnyúlt és hátracsúszott kicsit az egész, szabályosan nyomva így a nagylábujjamat. A túra végén aztán rájöttem, mi okozta a gyűrődés-érzést és miért alkalmatlan ez a zokni terepfutáshoz (nem csak terephez, de ahhoz különösen):

1. elég puha, csak akkor érezni, hogy tele a cipő mocsokkal, mikor már tényleg sok van benne és akár meg is nyomta az ember lábát

2. a belső zokni nem varrás nélküli, ha elcsúszik, dörzsölhet

3. a nagyon rövidre szabott szár miatt bejut a mocsok a zokniba a bokacsont mellett

4. az előzővel összefüggő probléma, a belső zokni lyukacsos szerkezete miatt a zokniba hulló mocsok a két réteg közé tud jutni ahonnan lehetetlen kitakarítani

Szerencsére nem vagyok érzékeny lábú, így végül semmilyen sérülést vagy komolyabb fájdalmat nem okoztak ezek a problémák, de másnak csúnya sebeket is jelenthet fél marék homok és szénatörek ....

Azért elhordogatom ezt a zoknit hétköznapra, nagy nehezen, többszöri mosás után tisztának is tűnik végre, de egy fillért nem adnék érte. Pedig amúgy szeretem az adidas cuccokat (cak drágák :(

K100 másodszor

2011-05-30T14:55:00.000-07:00

Mivel is kezdjem? Talán a végével: sikerült terv szerint haladni és célba érni, mi több, volt katarzis a végén. Nem egetrengető és érzelemkitöréses, hanem a belül csendesen robbanó, elgondolkodós és nem a pozitív csalódás, hanem a sikeresen teljesített terv és az ezalatt kapott élmény hozta. Nagy köszönettel tartozom Mikinek aki hozzásegített, nélküle tuti nem lett volna ilyen! Az eredmény se...

Tehát a sztorink ott kezdődik, hogy sok versenyt-túrát tervezgettem az idei évre, de eddig aloig valami valósult meg belőle. Sárvárért is "ölni" tudtam volna, most viszont úgy döntöttem, a K100-at már nem adom! Persze ha már lúd, legyen kövér alapon csakis jobbat akartam menni a tavalyi elbaltázott teljesítésnél, kiavítva az akkori hibákat, de azt is tudtam, hogy egyedül gyenge vagyok, nehéz lesz. Az az ördögi ötletem támadt, hogy a Sötét Oldallal szövetkezek segítségért. No persze a nagyon elit szekciónak a magamfajta max előre köszönni mer, de van egy valaki akit én nagyon kedvelek és bíztam benne, hogy mellém áll ebben nemes küzdelemben. Naná, hogy rábólintott és rövid egyeztetések után kialakult a taktika: 1. együtt megyünk 2. mivel emelkedőn puding vagyok, ott séta, de ahol lejt ott futunk, 3. nem tökölünk sehol, csak amennyit szükséges

És már ott is vagyunk, május 28. szombat reggel a HÉV-en, útban Békásmegyer felé. Nem beszéltük meg előre, mégis ugyanazzal a szerelvénnyel futunk be és indulunk nevezni Mikivel. Mert ő volt most az én hős lovagom, fehér paripa híjján egy Pegában :))

A hosszú sor ellenére györsan haladt a nevezés, szerelékigazítás után 7:25-ös pecséttel rajtolhattunk. A rajtbélyegzőre várva fedeztem fel előttünk Yoyokát, Bökit, Farkast, Bélát és Blue-t akik együtt terveztek menni. Rövid társalgás után ők el is suhantak a rajtból, mi komótosan kezdtünk ahogy terveztük. Elindítottam az órámat, terveztem részidőket nyomni az ellenőrzőpontoknál, de sajnos a másodiknál kiderült, hogy menet közben véletlenül megállítottam :( Miki mért időt, de a részidők max a fejében vannak meg :)

Nyugisan, dumálgatva haladtunk, belekocogva a lejtőkön, még az egész rövideken is. A túra további részében gyakran hangzott el a kérdés: Ez lejt, nem? :) Természetesen azt akarta jelenteni, hogy fussunk! Ahogy haladtunk felfelé egyre több hegy csúcsa látszott felhőbe burkolózni, a Hosszúhegynél már kezdtünk humorizálni az időjárás esetleges rosszabbra fordulásáról, a Pilisi szerpentinen már a világ peremén érezhettük magunkat, ugyanis az amúgy szuper kilátóhelyekről letekintve csupán egybefüggő fehér massza volt látható. Biztosan fotózott valaki, egészen szürreális látvány volt annak aki amúgy ismeri a környéket és tudja, mi szokott ott lenni :)

Aztán szerencsére mégis elkerült minket a vihar, csupán rövid záporocskát kaptunk később. Pilis nyeregnél ittunk egy paradicsomlét, de lenyelni alig tudtam, Miki már haladt is tova, jogosan, hisz azt mondtam, nem pöcsölünk a pontokon fölöslegesen :) Jól haladtunk, kicsit megelőzve az időtervünket, egyelőre bejött a tervezett emelkedőn séta, lejtőn futás. Sztorizgatva, kényelmesen haladtunk, hamar elérkezett Dorog, ami nekem azért emlékezetes mert tavaly itt értem be Nyusziékat, de sajnos egyben itt is szállt el a motivációm a tempósabb haladást illetően. Most átsétáltunk a városon és támadtuk is a Getét. A kellemes hőmérsékletnek és a visszafogott tempónak köszönhetően könnyedén felértünk, pecsét és léptünk is tovább. Esegetett, de nem vészesen, gyönyörű buja esőerdőszerű volt a növényzet, imádtam! A hegyről lejövő technikás szakasz izgire sikerült, ugyanis az ott lévő köveken-sziklákon a Kanadia meglepő módon eléggé csúszott. Tokodi pincék felé szép búzamező mellett kocoghattunk, hogy aztán a falubeliek által prezentált csúcsszuper ponton feltankolhassunk igen ízletes zsíros kenyérből kovászos uborkával. Nyamm! Miközben guggulva tömtem a fejem, egy hölgy megkérdezte, lefotózhat-e, mert olyan aranyosan mutatok ott az esőben :) Jó kis fotó lehet! Nem időzhettünk sokáig, mert az esőben hamar fenyegett volna a kihűlés, ezért komótosan hozzáfogtunk a táv felét jelentő Kőszikla megmászásához. Természetesen rajtunk egy kőszikla nem foghat ki, de mivel tényleg meredek kis jószágról van szó és percekkel korábban tömtem magamba három szelet zsíroskenyeret, nagyon leszabályozva, óvtosan haladtunk felfelé. Nem viseltem a pulzusmérőt, elég volt érzésre menni, de biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított az óvatos, jól eltalált taktika.

No, tehát féltáv. Hurrá, már csak még ötven kili :P Pikk-pakk Mogyira érkeztünk, enyhe esőben, itt lovagom javasolt egy meleg kávét aminél jobb ötlete kevés lehetett volna az adott szituban :) Kissé forgó gyomorral néztem amint Miki bedönti a kávét majd azonmód rá a pohár sört is, míg én a tejeskávém szürcsölgettem. Jólesett volna leülni kicsit pihenni, de általános állapotom ellenőrzése után arra jutottam, hogy felesleges. Kint meg voltam róla győződve, hogy Csanyát láttam, de később rájöttem, hogy mégse ő volt. (Rém)látomásokból ennyit :) Épp indultunk, mikor befutott István (Bocska I., tavaly vele mentem Dorogtól a végéig), invitáltam, hogy tartson velünk, majd megegyeztünk, hogy úgyis utolér :P (féltávig egy fél órát vert ránk, tehát reális volt)

Taktika maradt: emelkedőn séta, lejtőn kocogás, ennek szellemében kisétáltunk Mogyiról, fel a domra, majd gurultunk a lefelén. Miki folyton hangoztatta, hogy a szintek jórészét már eddig legyűrtük, innen már csak picike emelkedők vannak..... Hamar Pélin találtuk magunkat, de gyönyörködés helyett csak egy gyors mosdást csaptam a forrásnál és már suhantunk is. István - ígéretéhez híven - utolért minket és egy darabon együtt koptattuk az aszfaltot és az erdő talaját. Sajnos, épp ellentétes ritmusban tudtunk haladni, ő az emelkedőkön haladt jobban, a lejtőn futás kevésbé tetszett a futóműveinek, így nem reménykedtem benne , hogy együtt tudunk maradni. Pusztamarót jött és ment, akárcsak az egyházi üdülő. Egy elsőbálozóval beszélgettünk, eléggé fáradtnak tűnt, de azért jól nyomta és futogatott is velünk. Szegény, nagyon várta már Bányahegyet, nem akartam elkeseríteni, hogy még vagy négy kilométer. Volt egy aranyos jelenet - még valahol picit korábban, de most jut eszembe - amikor Mikinek ecseteltem, hogy tavaly itt még nem vettük elő a fejlámpákat, erre a hátam mögül totál meglepetésszerűen megszólal István, hogy de, itt már kellett a lámpa :) Na, ezek után persze megkaptam,hogy ha nem jön István akkor a csillagokat is lehazudtam volna az égről :P

Éééés Bányahegy! Szerintem a Gete után a túra másik nagy fordulópontja. Szokás mondani, hogy a Getén válik el az ocsú a búzától, vn is benne valami, de talán Bányahegyre is igaz, hogy aki itt nagyon megborul (vagy nagyon leül murizni) annak szenvedés lesz a vége, ha lesz egyáltalán. Tavaly ide már teljes sötétségben értünk, most viszont még tökéletes világosság volt ami a hely hangulatából ugyan elvett egy cseppet, de nagyon örültem mégis. Itt volt Szasza és Judit, jó volt látni őket. Szasza feltöltötte a tartályomat ásványvízzel ami nagyon kedves volt tőle, kaját is kínáltak, de nem kértük. Miközben próbáltam kitakarítani a cipőmet és kicseréltem a nedves rövidujjú felsőt egy tiszta hosszúra, Miki ismertette Szaszával az időtervünket, amire ő kissé gúnyos félmosollyal válaszolt és a 18 órát találta reálisnak. Miki persze kitartott, hogy 17-en bőven belül leszünk és punktum. Mielőtt összevesztek volna rajta :P vettünk egy kólát (öö..izé, Miki vett kólát...), pecsételtünk és indultunk. Még egész sokat tudtunk lámpa nélkül haladni, de aztán felszerelkeztünk inkább, én a tavaly bevált fazonban, kendőt kötöttem a fejemre és arra a fejlámpát, hogy ne nyomja-dörzsölje a homlokomat, így viszont totál hülyén nézhettem ki :) A sötétben megtett szakaszról elég foszlányosak a tavalyi emlékeim, idén egészen más volt. Jobban élveztem, mélyebben megéltem az egész túrát, mint akkor. Ebben nagy szerepe volt a tervszerű haladásnak és a tökéletes társaságnak is. Most komolyan, nem hízelgésből mondom, de vannak emberek akikkel simán nekiindulnék a Szaharának is, most egy ilyen volt mellettem és ez számít. (Miki, Marathon del Sahara? Des Sables? Na? ;-)

Szasza a hosszú, sunyin emelkedő murvás út miatt aggódott, tudva, hogy az emelkdőket nem tudom megfutni és valamelyest igaza volt, viszont voltam olyan jó állapotban, hogy a lejtőkön még mindig egész szépen kocogtunk és a gyaloglótempónk se andalgás volt. Tavaly Istvánnal elkavartunk itt a sárgán, nem vettünk észre egy éles balkanyart és később másokat követve jutottunk vissza a helyes útra. Most is necces volt, épp csak felderengett valami az út mellett, rávilágítottam, hát egy kövön nagy sárga nyíl balra :) Ahhoz képest, hogy egyesek szerint ezen a szakaszon már alig van szint, elég sokat mentünk fölfelé :P Kezdtem is unni néha, vártam, hogy történjen már valami, így a technikás ereszkedős szakaszt szinte élveztem. Miki árgus szemekkel (és fülekkel) lesett, hátha elcsíphet egy gyanús sóhajt, szisszenést :P , de kutya bajom nem volt, tényleg. Persze ha lett volna se árulom el magam :P

A Baji vadászház volt az utolsó ellenőrzőpont a cél előtt és egyben az a pont a túrán ahonnan már tényleg csak be kell gurulni Tatára. Szokás mondani, hogy lefelé még a kaki is gurul, de ne feledjük, sokaknak idáig már úgy beállnak az izmai a sok mászástól és önmagában ennyi gyaloglástól, hogy a lefelé haladás gyakran jobban fáj. Szerencsére velem (velünk?) nem ez volt a helyzet, kezdtem ugyan fáradni és a ponton csupán pillanatnyi megállás után is éreztem a lábaimat induláskor, de semmi komoly gond nem volt, lefelé még futni is normálisan tudtam. Még találkoztunk a minket kerülgető túrázókkal (vagy akiket mi kerülgettünk? :P ) , de a baji templomtól már miénk volt a tér. Szinte kedvem lett volna lezúzni az állomásig majd onnan a célba, de persze hülyeség lett volna egy kis rohanásért és endorfin löketért kockáztatni egy komolyabb izomsérülést. Miki nézegette az órát és valamit mondott, hogy mennyi időnk van, hogy 17órán belül legyünk, de nem igazán figyeltem. Időtől függetlenül, már itt elégedett voltam. Kifogtunk még egy sorompót is, nem esett jól megállni miatta, de sebaj. Képtelen voltam felidézni, hova esik a cél épülete, nincs hova rohannom, így nyugis kocogással érkezünk be. Miki vigyorog, lenyomja az órát és persze viccel, aszondja 17 óra 4 perc :P Látja az arcomon, hogy nem jut el a tudatomig a vicc se, így gyorsan hozzáteszi, á, nem, 16:42, gratu! Én meg, mint Bálám szamara a hegytetőn, nagy bambán, mosolyogva sétálok befelé a díjazásért, majd a kajáért, örülök belül mint az állat, de valahogy nem tud kijönni most ez a kis privát eufória. Ha jól emlékszem, legalább megköszöntem Mikinek, hogy jött velem és segített, valamit még szóltunk a gulyásleves fölött, de aztán nem akartam feltartani, hadd siessen haza a családjához. Kurtán furcsán-visszafogottan köszöntünk el, pedig valahol belül meg akartam ölelni, megszorongatni kicsit, vagy csak még picit ülni ott csendben, mintha még nem lenne vége, hiszen neki jól jött ez a túrakocogás egy hosszabb, alacsony intenzitású edzésnek, de nekem egy kis saját csúcs, egy nagy élmény, talán az első tervszerűen, fegyelmezetten végrehajtott hosszútávú teljesítmény volt. Egy kis személyes katarzis ott, a gulyásleves fölött. Tényleg köszönök mindent, sokkal tartozom.

Kinizsi100 - holnap :)

2011-05-27T08:56:00.000-07:00

Jihááá!

Annyi futós és túrázós tervem dőlt dugába (asszem még sose használtam ezt a kifejezést...) az idén, hogy most teljesen rápörögtem a Kinizsire, pedig nem vagyok egy izgulós típus. Most sem izgulok, nem jó szó ez, inkább csak várom nagyon hogy holnap legyen és induljunk :) Még a hajnali 4órás kelést is várom, mert közelebb visz a célhoz, ami ugyebár Tata, de előbb Békásmegyer, mert ott a rajt :)

Tavaly meglehetősen nagy tervekkel, önbizalommal telve vágtam neki és elég nagy pofáraesés volt, no nem maga a túra nehézsége, arra fel voltam készülve lélekben legalábbis, inkább az a motiváció vesztés ami Dorogon utolért. Talán idén más lesz. Úgy érzem, a 100kilométert átlátom fejben és tudom, hogy mi hiányzott tavaly a legalább két órával gyorsabb teljesítéshez. Ha igaza lesz az időjósoknak, az eső nehezítheti a dolgunkat, de talán még mindig jobb, mint a kánikula...feltéve, hogy nem hűl le nagyon a levegő. A késő esti-éjjeli hidegtől kicsit tartok, ha haladunk akkor nem kell sok gönc, de már pár másodperces megállásnál is rettentően lehet fázni és utána nehéz újra felmelegedni. Nem adom fel a minimáldizájnt, átlagos kaja és citromos víz lesz a zsákomban.

Ja, és az indexes Kinizsi Százas topik hagyományának megfelelően, ajándékkötöző szalag/masni lesz a zsákomra tűzve, várva az Ahoj, Bozót! felkiáltásokat :D

Sülysápi futónap

2011-05-10T10:40:00.000-07:00

Régóta terveztük a srácokkal, hogy idén is kimegyünk a hagyományosnak számító Sülysápi futónapra, Sápra, ám reggel az ablakon kitekintve mégis úgy tűnt, az időjárás a négy fal közé kényszerít minket ezen vasárnapon. Lydérch sporival is le volt beszélve, hogy jön, futunk, majd lófotózás és gyerekfotózás lesz, így törtem a fejem, hogy mi legyen. Végül úgy döntöttünk, hogy kicsit kivárunk és meglátjuk, változik-e az idő. Nem sokat változott, bár mikor végül nekiindultunk épp nem esett. Lydérchet felvettük az állomáson és irány a versenynek otthont adó sportpálya. Odaérve kiderült, hogy szervezők az eső miatt kicsit csúsztatták a rajtokat, sajnos a lányka számára érdekes gyerek 1-es futamot épp lekéstük....No, sebaj, úgyis esik :(

Kis szöszmötölés-gondolkodás után, Lydérch benevezett a félmaratonra én pedig a rövid távra, fussak egyet én is ha már ott vagyunk alapon. Azt ugyan el nem tudtam képzelni, hogy jelen állapotban még gyorsan is fussak, de reményhal ugyebár....

A rövid táv rajtjáig sétálgattunk, tébláboltunk, aztán levetkeztem és beálltam a rajthoz. Hideg volt nagyon és vigasztalhatatlanul esett. Maroknyi csapat ácsorgott a rajtban, hölgyekből pedig csak mutatóban volt, így tutira vehettem egy dobogós helyet, a kérdés csak a magassága volt :)

A rajt után igencsak meglódult az eleje, én középtájt ráragadtam a biztos női elsőnek tippelt Krisztire és meglehetősen tisztes tempót diktáltunk az első körben. A sportpályához visszaérve feltámadt benne a harci szellem valamint a társai is nagyon buzdították, hogy ne hagyja magát legyőzni (jaj, dehogy akartam én legyőzni....) és kicsit ellépett, én viszont nem éreztem magamban azt az erőt amivel a fokozott tempót egy egész körben tudnám tartani, így a látótávolságot tartva maradtam mögötte a korábbi tempóban (vagy picit lassulva). Nem érdekelt a dolog túlzottan most, érzem még mindig hogy nem vagyok százas, ráadásul totál szétfagyott a lábszáram és a karom is ekkorra, porcikám nem vágyott a versenyzésre. Mindennek ellenére sajnáltam amikor vége lett, mentem volna még csak lassabban és valami nagyobb védelmet nyújtó ruházatban :) A nagy mezőnynek köszönhetően a női második helyezés korosztályos elsőt is jelentett :P A gyerkőcöknek nagyon tetszett a dolog, mindkét körben ordítva buzdítottak mikor megláttak a kanyarban és futottak velem körben a sportpálya füvén :)

A félmaraton rajtját még megvártuk (Lydérch lekéste, rohant a mezőny után :P ), majd a srácokkal hazaszaladtunk átöltözni, kajálni. Kisfiam ki is dőlt, így csak Judittal mentünk vissza a családi futásra és az eredményhirdetésre. Muris volt a kézenfogva rohanó családok versenye, lányom gumicsizmában bukdácsolt, de így is bekúsztunk és utolsók se lettünk :) Az eredményhirdetés szokás szerint hosszas volt a szponzoroknak köszönhetően, hiszen az ovisoktól a felnőttekig minden korosztályban külön hirdettek helyezetteket, egyedi érmek, sapkák, pólók, virágcsokrok, édesség találtak gazdára.

A szomorkás és hideg idő ellenére a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány ismét remek versenyt rendezett minden megjelent örömére. Köszönjük! Találkozunk ősszel, a Szecsői Futónapon!

Tavaszi teker(g)és

2011-04-29T14:04:00.000-07:00

Dolgom volt a környéken, de végülis ráértem visszafelé, így pici aszfaltozás után Süly temető-Sűrűpuszta-Magdolnatelep kört tekertem, terepen. Erre bringával még nem jártam, futva se ezen az útvonalon. Csúcs volt! Kezdetnek keskeny, zötyögős dűlőút repcetábla mellett (imádom a repceföldeket, nagyonsárga zümmögő-illatozó rengeteg,bár töményen számomra a dögszaghoz hasonlít az illata; viszont csodás krémes mézet ad) nagytányéron megpörgetve kb nulla fékhatás mellett :) Majd a keresztútnál megkérdeztem egy fickót, járható-e a földút tovább bringával. Azt mondta, járható, csak a "folyón" kell átkelni, de van rajta fa keresztbe.... Hát lássuk :P Valóban járható volt, zötyögős, füves, zsombékos, később poros lejtő majd legelő :) De milyen legelő! Előbb szinte száraz, de virágos, perjés, vakondtúrásos rét majd a vízhez közelebb gyönyörű ringatózó élénkzöld mező, virágzó félvad és vad cserjéssel, lengedező fűzekkel, kopácsoló harkállyal, csörgedező patakkal, annak mentén buja sással, haragoszöld cuppogós lápos részekkel, telis-tele mocsári gólyahírrel, illatos mentával, zengő-bongó-zizegő bogárral, kuruttyoló békával...

És az illata! Sosem felejtem el nagyszüleim falujában a legelőt (bár nem voltam ott túl sokat). Épp ilyen volt, mint most ez, csak sokkal nagyobb és tehénillatú. Most csak távolról jött a többihez az állatok semmihez sem hasonlíthtó, édeskés tejes-szénás illata, - bár a birkabogyó jelezte, hogy járnak azért erre még jószágok - de agyam rögtön becserélte a fele vakondtúrást napon szikkadó tehénlepényre, hogy teljes legyen az idill :) Nosztalgikus élmény volt és teljesen elmerültem benne....akárcsak a mocsaras földben :) A "folyón" gond nélkül átjutottam, valóban voltak egy helyen vékony husángok keresztben, ezeken mentem át, de nem nagy víz ez, szinte átugorható (és amúgy sem mély) A másik parton láthatóan nem legeltetnek, mert valószerűtlenül hosszú és álompuha a fű és rengeteg a virág.

Szinte hihetetlen, hogy talán 200méterre sincs a főút és a vasútvonal, túloldalon a község házai...

Legközelebb viszek rendes fényképezőgépet!

Átlag futás és egy másik lépcső

2011-03-18T15:42:00.000-07:00

Azt mondják akkor fussunk ha jólesik :) Jól esett, sőt szél is volt :)

Fél óra normál futás után átértem Sülybe és be akartam nézni a játékboltba (figyelmetekbe ajánlom, a környék egyik legjobb játékboltja! Breki a neve, a Fő utcában van :) Csak épp egykor becsuk egy órára... Amíg vártam, kihasználtam, hogy hideg esőben még a hardcore temetőjáró nénikék se mennek ki virágot babrálni, így nyugodtan futkoshattam a temetőben, hol máshol, mint lépcsőn :P Nem is tudom, ez-e a durvább vagy a sápi. Ez laposabbnak tűnik, mégis baromi meredek! A szint csak tipp, nem mértem meg. Összesen 4x fel és le + a templom előtti lépcsőfélén is pár kör. Negyedszerre már ritkult a levegő a csúcson :P

Kilátás fentről. A kép közepetáján, enyhén balra, látszik a ravatalozó vörös cserepes teteje, onnan indul a lépcsős járda fel.

Indulás lentről:

Félúton felfelé menet. A teteje nem látszik, a dombtetőn még megy föl.

A boltba visszatérve, kb 10perc nézelődés után folytattam utamat vagyis elindultam hazafelé. Eseménytelen, ám kellemes fél óra múlva otthon is voltam. Kakivá ázva és farkaséhesen :)

Lépcsőmánia

2011-03-18T15:39:00.000-07:00

Olyan jó volt a sápi dombfutás a srácokkal, hogy kedvem szottyant csak a templomlépcsőt külön meglátogatni.

Az a poén benne, hogy nem folyamatos lépcső, hanem egy fok, egy méter sík, két fok, megint sík, három fok, rövid sík, két fok, stb teljesen ad hoc módon 1-2-3-4-5-6 fokos sorok köztük hol fél méter, hol akár két méter sík szakasszal. Ez előny, mert kvázi pihenő, de hátrány, mert nehéz belőni hány lépés fér ki közé :) Összesen 112lépcsőfok, így szintemelkedésnek 20 centis fokokkal számolva, 22,4 métert számolok saccperkábé :P ebben az esetben össz emelkedés 201méter

Először felkocogtam és a temetőn keresztül tovább, majd a dombon le, de olyan sár lett az esőtől, hogy maradtam a lépcsőn a továbbiakban.

6x egyesével véve a fokokat, fel-le megállás nélkül

2x kettesével fel -lefelé egyesével

Pihenő nélkül, folyamatosan, nem meghalós de lendületes mozgásban végig, olyan tempóban, hogy tudjam tartani lassulás nélkül. Pulzus a felfelék végére 182-183-ig kúszott max, az a 186szerintem csak téves ugrás. A lépcső aljára érve szinte pontosan 150-re ment vissza mindig.

Kár, hogy indulnom kellett, mert nagyon kevés volt, keményebben kellett volna. Na, majd legközelebb.

Bye-bye komfortzóna!

2011-03-18T15:22:00.000-07:00

Jaat spori közhírré tette, hogy sápon tartózkodik a hosszú hétvégén és akár futhatnánk is egy közöset, így szerveződött egy "könnyed" esti kocogás a sápi dombokon. Jaat mellett unokatesója is velünk tartott. A fejlámpám bemondta az unalmast, így ballasztként funkcionált én pedig próbáltam nem pofára esni a srácok lámpáinak fényénél. Jól nyomták a fiúk, a tüdőm kiköptem az emelkedőkön, pláne, hogy 170feletti pulzuson kezdtünk :) bemelegítésnek 100m sík után erősen emelkedő utcán fel.... Lehet, hogy ezzel most "többet romboltam, mint eddig építettem", de szerintem nem volt mit rombolni :)

Pár lépést belegyalogoltam a templomlépcsők* után a temetőben, ami igazából nem lett volna muszáj, csak a fránya komfortzónát nehéz elhagyni :P Azt hiszem négy kört mentünk, az utolsó lépcső+temető már egész jólesett :P Megnyugodtam, maradt még bőven energia a végén! És megnyugtató volt látni, hogy a srácok is megérezték azért a futást :)

* az a bizonyos lépcső: az a poén benne, hogy nem folyamatos lépcső, hanem egy fok, egy méter sík, két fok, megint sík, három fok, rövid sík, két fok, stb teljesen ad hoc módon 1-2-3-4-5-6 fokos sorok köztük hol fél méter, hol akár két méter sík szakasszal. Ez előny, mert kvázi pihenő, de hátrány, mert nehéz belőni hány lépés fér ki közé :) Összesen 112lépcsőfok

Utána Jaat megpendítette egy másnap napközbeni futás lehetőségét, ugyanezen a terepen, csak lassabban. A gondolatot tett követte, másnap délben megtelefonáltuk a dolgot és vasárnapi ebéd helyett nekiestünk a domboknak kettesben. Hogy lassabb volt-e arra nem esküdnék meg,de megembereltem magam és nem sétáltam egy lépést se, még ha siralmasnak is éreztem a tempómat az emelkedőkön. Baromi meleg volt és sütött a nap, de valahogy nem éreztem még vészesnek. A végén azért jólesett egy pár korty hideg víz és egy arcmosás :)

Időben: szombat este 1:08, vasárnap délben 1:15 tempó 6-7perces kilik közt, szint a srácok szerint 350m

Épp egy HHH : hideg havas harmincas :)

2011-01-30T02:22:00.000-08:00

Csábított a havas erdő, de kedvem volt egy kis A-ból B-be futáshoz is, így elővettem a jó régi Tóalmás-Zsámbok-Kóka körömet, csak épp Kókáról az erdőn át hazajöttem, nem volt kedvem Sülyig elmenni és végig aszfaltozni :)

Az eleje nagyon kellemes volt, gyorsan teltek a kilométerek, Tóalmás egy vicces hely, látom egy kapun Autókivonás. Két autóból egy autó egyenlő egy autó? Aztán döcögök tovább, táblán kiírva HANTVÉDŐ. Kihantolás ellen? Vandálok ellen??

Zsámbok lassan akar eljönni, az árnyékos részeken baromi jeges az út széle, középen meg hóbordás, így inkább lehúzódok ha kocsi jön szembe, nehogy már én miattam csavarodjon az árokba... Zsámbok nem valami izgis falu, megyek is tovább. Faluvégén kereszteződésben a tábla mutatja is, Kóka 6km. Jó ezt látni, mindenesetre jobb, mint azt hogy Tihany 100km ......

A főúton óriási forgalom, 5-10percenként elmegy egy autó. Gyönyörű a havas táj, felszántott, boronálatlan földek, tarlók, bevetett táblák, facsoportok, erdősávok váltják egymást ameddig a szem ellát. És ellát jó messze, hiszen odébb vannak még innen a gödöllői dombok (látni őket is a távolban, Dány után már ott is van Isaszeg, nem messze Gödöllő)

Még Kóka előtt csörög a telefonom, kivételesen felveszem és a headsetnek hála kellemesen eltársalgok barátnőmmel (megbizonyosodhattam róla, hogy beszélgetős a tempóm :) A malomnál elég volt az aszfaltból, így végigtrappolok egy jó hosszú utcán, hogy aztán a jól ismert erdőcskémen átvágva érjek a kertünk végébe. Naná, hogy a ló vett észre leghamarabb :) Jó, hogy házőrzőnek tartom az ebeket :P.......

Jóvót! Így egy tál tésztával és egy tejeskávéval később meg aztán még jobb!

Meg kéne ülni azt a luvat is kicsit, mert holnap elviszi a pasit világgá, úgy tele van....

(vettem a múltkor egy aláöltöző szettet, póló+gatya, most próbáltam ki először és nagyon kényelmes volt. Kellemesen meleg, de nem beleizzadós, belül finom puha, épp jó a méret, stb. Remélem tartós lesz! Ha valakit érdekel, ez a reklám helye, a Vaterán vettem -alpesi aláöltözőként megtaláljátok)

Flúgos futók

2011-01-28T11:24:00.000-08:00

A fentebbi néven alakult egy kis csapat a futótárs.com weboldalon, olyan őrülteknek, mint például én is :) Szuper ötlet, rögtön csatlakoztam is, hiszen egy ilyet nem lehet kihagyni!

Most szombaton is szerveznek egy klassz közös futást, Budapest összevarrása néven végigfutják a főváros hídjait, a Megyeritől a Lágymányosiig. Szerettem volna én is ott lenni, de mire végigzongoráztam a logisztikát rá kellett jönnöm, hogy anyagilag és időileg is sokkal többe volna, mint amit rá tudok most szánni (csak a vacak buszjegyem Pestre 900ft egy útra és akkor még el kéne jutni a megyerihez)..... Arról nem beszélve, hogy a 8órás rajthoz mikor kéne felkelni....

Remélem a következő megmozdulásra már eljutok!

Erdő, erdő...

2011-01-19T05:11:00.000-08:00

A tervezett hosszúfutás (+2óra) érdeklődés hiányában elmaradt, de mentem helyette egy karikát (erősen konkáv sokszöget...) az erdőmben.

Klassz volt elnézegetni a hétfői pacinyomokat :) Előttünk jártak ott egy nagyobb, mellsőkre patkolt lóval és egy mezítlábas pónival is.

Kivételesen kimentem az erdőből Kókára, majd egy szélső utcán vissza. Egy tanyánál rohant velem szembe szőrborzolva egy n.j. keverék, aztán mikor közel ért és rászóltam, hogy Helyedre! akkor - továbbra is ugatva és borzolva - nekiállt vadul csóválni a farkát és megszaglászott. Akkor végre befogta a csőrét :) és a szimatolás után visszasétált amerről jött :)
A következő kanyarban viszont feltűnt egy quados fickó és mellette egy borjúméretű jószág, szerencsére beforduéltak a kapun és a pasi óbégatott a kutyának hogy menjen be. Bement, de én nem kockáztattam a nyitott kapu előtt elfutást így inkább tájfutó módra bevágtam jobbra és keresztülvágtattam az erdőm. Brutálisan eltévedtem persze :)
Jó, hogy a múltkor mondtam a gyereknek, hogy erre nincsenek vaddisznók :o Hát most se találkoztam velük, de olyan túrásokat láttam, már csak a dagonya hiányzott a röfikkel! Vadetetőt is láttam, de vad nélkül. Meg rengeteg ragadozó madarat (mi a fenét keresnek ködben?!)
Végül nagy meglepetésemre, egy jól ismert részen bukkantam ki az erdőből, kb 10perc kocogásra a házunktól.

idő: 1:10

Télen....

2011-01-14T16:34:00.000-08:00

ÚJ(J)É(V)!

2011-01-02T10:36:00.000-08:00

Rég írtam, azóta új évet írunk :)

Azt terveztem, hogy majd évértékelek meg ezévi célokról írok, de hülyeség, hiszen nem voltak célok és most se nagyon vannak, nincs mihez mérni. Tavaly ilyenkor azt írtam évértékelésként, hogy "jó volt :)" , futást tekintve végülis jó volt a mostani is. Új barátokat ismertem meg, futottam jókat, túrázni is voltam párszor, nem panaszkodhatom.

A számmisztikázóknak:

- napló szerint 1350km futás (a valóság picit több) 114 naplózott futóedzés

346 óra mozgás :)

De ezek a számok mellékesek. A lényeg, hogy szinte minden percét élveztem, legtöbbször jó társaságban futhattam/sportolhattam , szép környezetben, egészségesen.

Részt vettem jónéhány szervezett futóeseményen, mondhatnám versenyen, hisz rajtam kívül szinte minden résztvevő akként tekint ezekre :) A LEG-ek:

- a leglatyakosabb - Wass Albert emléktúra

- a leghavasabb -> holtversenyben YT25 és a Kitörés60 TT

- a leghosszabb táv és idő és a legjobb eredmény ->természetesen Sárvár 24

- a legnagyobb bulik -> a szekszárdi borfélmaraton , a Mocsár és a Mikuláskocogás

- a leghosszabb túra -> K100

- a másik leghosszabb, csak nem futva -> UB

- a legnemesebb cél -> Futunk, hogy segíthessünk! jótifuti

Hogy mi lesz idén? Remélem még sok hó, aztán szép tavasz, meleg nyár, sok kilométer, sok nevetés, kevés bosszankodás, semmi betegség. Konkrétabban? Talán ezegyszer tényleg felkészülök valamire tisztességesen, talán megfutom az UB-t, talán lesz 15-16 órás K100, talán lesz 100mérföld feletti Sárvár, talán lesz T100, talán lesz megint mocsár..... Ami biztos, hogy lesznek élvezetes futások, sportolgatás a gyerkőcökkel, sok lovazás, kirándulás, bringa, stb.

Aktív évet kívánok minden kedves sporttársnak!

Hó van nagy :P

2010-12-29T00:01:00.000-08:00

Hihetetlen, hogy egy képeslap nem bír átérni a szomszéd országból, de a Svédországból rendelt hó és -15 fok simán ideért pikk-pakk :) Na, ha már rendeltem, hát futottam is benne rögvest! Induláskor még -17-et mutatott az ablak melletti hőmérőm, de szép száraz hideg volt, így nem öltöztem túl: vékony gatyára egy cicanaci, felül rövid tech póló, hosszú ujjú tech póló, mikropolár pulcsi, kesztyű, fülvédő. Épp tökéletes volt.

Gyönyörűséges volt az erdő! Csak enyhe szelő fújdogált, így a hó megmaradt az ágakon, mint valami pehelypaplan, a földön pedig mindenhol bokáig érő hószőnyeg terült. Sokhelyütt csak az erdő négylábú lakóinak nyomai látszottak a hóban, emberi lábnyom csak elvétve, a megélhetési fatolvajoké az is.

Épp azon gondolkodtam, hogy tuti megint csak a vadak nyomairól írhatok, amikor megláttam az első őzikét akit még több követett. Őzön kívül még láttam rókát és ragadozó madarakat, viszont a vaddisznónak és a nyusziknak csak a nyomait.

A futás jóleső tempóban ment, pulzust nem figyeltem, tempót is a terephez igazítottam. A végén a faluba visszatérve szaladtam kb 2kilométer "repülőt", de azon kívül saccra 5:50 és 6:30 közötti tempókat mentem. Egy óra futás volt tervben, de olyan szép volt az erdő, hogy nem volt kedvem hamarabb bejönni és éhes sem voltam (pedig nem reggeliztem...)

Remélem mindenki fut ezen a szép téli napon! Boldog évvégét!

Cicitartót tesztelek

2010-12-17T16:04:00.000-08:00

Az edzésnaplós-közösségi oldalon megemlítettem, hogy jó volna látni sportmelltartó-tesztet bögyösebb hölgyektől is, hiszen egy terméktől sem nagy kunszt ha az alig látszó kebleket megtartja, de lássuk, mit tudnak C-kosártól felfelé :P

Nagy örömömre és meglepetésemre, a Zensah magyarországi forgalmazója, András, írt nekem és felajánlotta a tesztelés lehetőségét. Először is egy Zensah sportmelltartót kaptam, ami ugyan ránézésre elég jónak tűnt és ugyebár a cég jól ismert és kedvelt a sportkompressziós termékeket használók körében, de sajnos már az első felvételnél látszott, hogy nem az én alkatomat célozták meg. (csak két méretben létezik S illetve M/L és nincsenek külön kosárméretek, vagyis nemes egyszerűséggel max AB kosárméretet írnak) Amikor ténylegesen futottam benne, sajnos csak megerősítette az első benyomást :(

Az anyaga tényleg nagyon fini, varrásnélküli, állítólag a cég többi termékéhez hasonló kompressziós anyag, elvezeti az izzadtságot a bőrről, antibakteriális és 10-féle színben kapható, csak épp nem tart. Konkrétan húsz perc után meg kellett állnom visszapofozni a kebleimet a helyükre..... Félórányi kocogás alatt szinte "kimásztak" a kebleim a melltartóból, a kellemetlen mértékű vertikális elmozdulásról nem is beszélve. Kevesebb rázkódással járó sportokhoz jó volna, de azokhoz valami olcsó kis felső is elég, nem vennék ilyet. Az anyaga rendkívül finom, biztosan nem dörzsölne hosszabb távon sem, de nagyon kevés tartást ad, érzem ahogy elcsúszkál rajtam az egész. Egy szuper, kompressziós-jellegű terméktől nem ezt várnám. Ami még gond, hogy a mell alatti rugalmas rész nagyon keskeny és elég gyengécske, így esélye sincs komoly tartást biztosítani és az egész melltartót a helyén tartani. Nagyon sajnálom, mert már kezdtem elhinni, hogy lesz egy jó cicifixem :(((((

Kisebb keblűeknek, de erősebb testalkatúaknak(85 és felfelé) beválhat, de nekem relatíve kis méret kéne(75-80), nagyobb kosármérettel(C-D), csak a hülye gyártók nem képesek ilyet gyártani, pedig tartok tőle nem én vagyok az egyetlen futó aki nem debella, de nem is deszka....

Miután szegény Andrást a szükségesnél bővebben kiműveltem melltartó-macerák témában, kaptam két olasz terméket tesztre. Nálunk szerintem teljesen ismeretlen márka, a gyógykompresszió terén van inkább jelen, kompressziós harisnyákat és hasonlókat készítenek. Ezek nem kifejezetten a sportmelltartóknál mostanság jellemző önmagukban is hordható topok, sokkal inkább a hagyományos melltartókhoz hasonlítanak, egyikük nem is csupán sportra hanem mellműtétek után is ajánlott, részben anyaga és spéci kialakítása miatt, valamint mert elöl zippzárral záródik, így könnyebb a fel- és levétel.

Méretezést tekintve S/M és L/XL verzió létezik az egyikből, és normál és deep(mély?) kosárból lehet választani,(én S/Mdeep méretet kaptam), a zippzáros fazon pedig olasz, amerikai illetve centiméterben megadott méretezésben van , S-3XL-ig, centiben 73-77 mérettől 98-102-ig, a csomagolás szerint, viszont magán a terméken a másiknak megfelelő L/XL normal felirat található (?)

Anyagukat tekintve, kompressziós jellegűek, szinte varrás nélkül, rendkívül rugalmas anyagból készülnek, a bőrön kellemes érzet a viselésük. Azonban sajnos az első próbánál máris látom, hogy futáshoz egyik sem lesz elég csupán önmagában egy laza póló alatt, ugyanis függőleges irányban a tolerálhatónál jóval nagyobb elmozdulást engednek. Maga a melltartó(hátrész, pántok, mell alatt) remekül illeszkedik és totál fixen marad mindenhol, de a kosárrész "önálló életet él", körülfogja ugyan a melleket, de "leszorító", megtartó hatása nagyon kevés, futásnál, ugrálásnál fájdalmas mértékben engedi mozogni a domborulatokat. Ahogy ebben a cikkben is olvastam, rájöttek már az okosok, hogy milyen sportmelltartót kéne gyártani, de valahogy még egyik cégnél sem látom, hogy egyszerre emelné, elkülönítené és leszorítaná, rögzítené a kebleket. A tízpróbás cég egyik terméke próbál ilyen lenni, de az ára kevéssé barátságos és nem 100%-os a megelégedettség ahogy hallom a sporttársaktól (ki kéne próbálnom, hátha...)

Persze nem akkora meglepi ez a számomra, hiszen eddig sem találtam abszolút megfelelő melltartót futáshoz, inkább duplán viseltem őket vagy legalábbis egy normál, merevítő nélkülit és egy sportmelltartót egymáson, így alapvetően továbbra sem vetem el ennek lehetőségét. A meglevőkből még a százéves pipás topom a legjobb (de ha jól láttam, az a fazon már nem is létezik), de már nagyon régi és tisztességesen ki is dörzsöl hosszútávon, arról nem is beszélve, hogy rém bután nézek ki benne, mert magasra emeli és rámlapítja a rábízott testrészeimet :P

Folyt.köv.

Mikuláskocogtunk

2010-12-13T14:11:00.000-08:00

Szép volt, jó volt, köszi a szervezőknek a szervezést,szponzoroknak a szponzorálást, futótársaknak a futást és a társaságot, fotósoknak a fotózást, a rend őreinek a derűs kíséretet, az utca emberének pedig a mosolyt! Jövőre veletek ugyanitt!

A nap plusz eseménye, taliztam Sportissimo sporival és kaptam tesztelésre egy Zensah sportmelltartót :P Teszt kb 1 hét múlva várható. A gyártó szerint a világ legkényelmesebb sportmelltartója, no lássuk! :P

Sajna a kocogásra még nem vehettem fel, mert babakék.....

Kocogós fotók a hunrunon, de itt van pár, ízelítőnek:

Fotózkodtunk az IGAZI Mikulással :)

Bemelegítettünk a jégpályán

Szaladtunk indiánszökelléssel az utcán

Énekeltünk a Nyugati lépcsőjén

Tények riport:

Mikuláskocogás

2010-12-11T13:56:00.000-08:00

Gyertek!

Infók itt.

Jótifuti

2010-11-29T15:42:00.001-08:00

Prológ

Stojesz már mesélt az útvonalról, így meg sem próbálom felidézni a községek sorrendjét és hogy pontosan ki-mi-hol volt, csak úgy szokás szerint hadoválok itt az egész hétvégéről, a sporttársakról, barátokról, segítésről, buliról és persze a futásról.

Azt már a jótékonysági futás tervének megszületésekor tudtam, hogy most nem csupán egy rövid szakaszon akarok csatlakozni a csapathoz, így kis családomnak időben beadagoltam, hogy anyuci hétvégén fut, ha törik, ha szakad. Ebből végül annyit voltam hajlandó engedni a házasság oltárán, hogy vasárnap Nagyvázsonyban elköszöntem a csapattól és hazaindultam. Nagyon sajnáltam, de most evvan. No, de ne szaladjunk előre...

Pénteken - jó szokásomhoz híven - megpróbáltam három napnyi tennivalót egy napba sűríteni, így végül este kilenckor álltam neki főzni a hétvégére (igen, ilyen kis rendes vagyok, hogy hagyok itthon kaját a Zuramnak) A rohadék kacsa sose akart megsülni, közben összecsomiztam a sütiket, előkészítettem a cuccom reggelre, stb. Jól kiröhögtem a késő esti időjárás-jelentésben hófúvást ígérgető hölgyikét és egy órakor le is feküdtem....

Első (felvonás) nap

........fél hatkor fel is kelhettem, naná, hogy havas tájra, hóesésre :P Mikor már a kocsival hadakoztam, felhívott Mjoci, hogy gáz van, talán nem tud jönni :(

Araszoltunk a főváros felé a havas úton és egyre biztosabb voltam benne, hogy elkésem a vonatot(közben Joci újra hívott, hogy sajnálja, de nem megy). A metrón már lemondtam róla, mikor látom, hogy Lencsés Éva nénire megszólalásig hasonlító hölgy beszélget mellettem és társával a 8:06-os vonatot emlegetik mérgelődve. Nem volt véletlen, Éva néni volt és Sanyi :) A remény hal meg utoljára ugyebár, ezzel a jelszóval startállásba helyezkedtünk a metróajtóban és 8:03-kor kirontottunk a szerelvényből a Déli pályaudvaron. Innen szerintem világcsúcsot javítottam jegyvásárlásban és civil ruhás-hátizsákos peronsprintben, ugyanis elértük a 8:06-os vonatot és jegyem is lett!

Beszélgetve hamar eltelt az idő Fehérvárig, ahol a hóban-latyakban tocsogva, de hamar elértük célunkat vagyis a rajtot. Jó hangulatban, bár néha kissé dideregve készültünk, jó volt látni a sok ismerőst, mindenki hozta a szokásos (értsd:idétlen) formáját :) Örültem az új arcoknak, az eddig csupán edzésnaplókból ismert sporttársaknak is! Még némi szervezkedés és a gyerekfutam után hamarosan útnak indultunk. Muris volt, hogy a sok profi mind nyári cipőmodellekben tolta, tehát az első kilométeren menetrend szerint beázott kb mindenkié a pocsolyáktól és a havas latyaktól :) A hangulat szupi volt, dumálgatva, egymást heccelve teltek a kilométerek, VéghAttit - meglepetésünkre - nem tartóztatták le a rend őrei, a csapat többé-kevésbé együtt haladt, a felvezető rendőrjárgány és a kísérő autó is megtalálta a helyét, valamint pár kilométer után szinte mindenkinél megszületett a döntés az időjáráshoz legpraktikusabb öltözetet illetően. Nálam ez némi vetkőzést jelentett, két technikai réteg és a böszmés széldzseki pont elégnek bizonyult. A szélnek köszönhetően időnként felvettem a kesztyűt és néha a sapit is, de később melegnek éreztem és levettem. Ez még párszor megismétlődött a nap folyamán. Az idő szeszélyeinek jobban kitett útszakaszokon igencsak ledermedt a lábam, különösen a jobb (ugyanis arról fújt a szél :) Valószínűleg ez és talán a kicsit szoros cipőfűzés okozhatta a másnap reggel érzett enyhe fájdalmat lábközépcsontjaim és a lábujjak környékén. De ez részletkérdés :)

A társaságból igazából senkit nem akarnék kiemelni, mert biztosan kihagynék másokat akik ugyanúgy említést érdemelnének. Természetesen extranagy tisztelet jár a legtapasztaltabbaknak, Éva néninek, Pali bácsinak, no és az ultrakemény lányoknak (khm...ifjú asszonyoknak) Matevének és Bense Krisztinek!

Tulajdonképp, mit is írjak? Futottunk, futottunk, futottunk, közben haladtunk településről településre, volt ahol vártak, de több volt ahol nem, mentünk, dumáltunk, viccelődtünk, frissítettünk és újra mentünk.Azt hozzá kell tegyem, hogy ahol várt valaki (polgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés valakije, stb) az minden alkalommal nagyon kedves volt, elismeréssel szólt a megmozdulásunkról, ezt igazán értékeltük, szerintem. A csapat rohamosan fogyatkozott ahogy nőtt a megtett táv, sorra köszöntek el tőlünk a sporttársak, de a kis csapat csak ment tovább a távoli cél felé. Pocokharcsával kocogtam egy darabon, Ősitől ő aztán hazafutott még!

A szürkület közeledtével kezdtem - leginkább fejben - fáradni, kicsit szétesni és bekéredzkedtem az egyik autóba, de szinte rögtön frissítő-pihi következett, így felszerelkeztem láthatósági mellénnyel és futottam tovább. A bazi főút szélén aztán kicsit leeresztettem, hiába próbált Pecsenye motiváló célzattal társalogni :) így inkább behuppantam a kisbuszba minthogy a csapat végén kullogjak. Nem verseny.

Nagyon jólesett a melegben ülni a hátsómon egy picit, nem is tudom hány km volt, a hosszú egyenes kerékpárutat hagytam ki meg előtte a városi részt, de aztán úgy döntöttem, a szombati célhoz már futva akarok érkezni, így kiszálltam és OJ is fellelkesült még egy kis futásra. Almádiban finom meleg teát és búcsúzkodást követően megtámadtuk a szállást Öregsirály vezényletével. A pihenés csodát tett, csak úgy suhantam a srácok után :) (OJ szerint itt volt az ominózus 4:40 is :)

Szállásunk az iskola tantermében minden igényt kielégített. Itt is köszi, Süni! Bár három termet kaptunk, végül becuccoltunk egybe. Az érzékeny derekúak még ágybetétet is kaphattak :) , én a keményet szeretem, maradtam a vékony szivacsnál. Sok-sok tötymörgéssel körítve, de végül mindenki eljutott a zuhanyig, majd rendeltünk pizzát vacsira. Persze mindez sokkal szórakoztatóbban történt ezzel a társasággal, csak hát azt nem lehet leírni, át kell élni! :) Vacsi előtt még egy közértjáratot is megejtettünk TéZével, Bökivel és OJ-vel, majd drága mentős-Lajosunk profi gyúrása segített eltölteni az időt a pizza érkezéséig, no meg pár telefont is lebonyolítottam Dildivel és Jocival. Röpke két órával a rendelés leadása után meg is érkezett a futár a nagy határ pizzával, sörrel, kólával (még, hogy a sportemberek nem esznek éjjel pizzát?? :D Sokáig a csámcsogáson kívül más nem hallatszott :P Mikor mindenki jól telekajálta magát, Edit jó időzítéssel előkapta a somlóit és igazi barátként megkínált mindenkit (persze a csokiöntetet nem reklámozta :)))) Sajgó rekeszizommal tértem nyugovóra és elég sokáig nem tudtam még elaludni, talán a felfokozott hangulat, talán a megterhelő vacsi miatt (talán a horkolás miatt (kivoltaaaz?! :))))

Második (felvonás) nap

Reggel simán ébredtem az óra előtt és vártam, hogy mások is ébredezzenek. Néhányan igen fitten ugrottak fel, mások botorkálva, nyúzott arccal tápászkodtak, de időben összekaptuk magunkat mind :) A reggelből leginkább Stojesz réveteg tekintetére emlékszem és OJ kis "szemétdombjára" ahol még alig kapirgált, mikor már mindenki rég összepakolt :D :D

Az indulás szinte óramű pontossággal sikerült, 7:38-kor rajtoltunk a suli elől. Vérfrissítés is érkezett, Gurdon Évi, Vízfutár és mások is csatlakoztak kis csapatunkhoz. Kissé kihalt volt a város így reggel, az idő elég hűvös, picit tempósabban is indultunk, így hamarosan senki sem panaszkodott fázásra :) A kerékpárút néhol jeges volt, ropogott a jég, a hó a talpunk alatt, harapni lehetett a friss, téli levegőt. Szinte sajnáltam, hogy nem mentünk fel a hegyekbe, olyan gyönyörűek voltak a hóban :) (no persze megdöglöttem volna félúton felfelé, de akkor is)

Alsóörsön tisztára UB fíling volt, szuper frissítőállomást kaptunk és Pecsenyéék Évi szülinapjára is készültek meglepivel, egy tortával, amiből falatoztunk is természetesen.

Csopakon és Füreden is köszöntöttek bennünket a városvezetés részéről, valamint csatlakoztak hozzánk Ispiék és Frank tábornok úr. Miután a srácok kitárgyalták az előző napi focieredményeket valamint testi működésüket nekilendültünk a domboknak. No nem kell itt hegyekre gondolni, de nekem minden szint kihívás :) A táj csodás volt, mindenütt hó, a fákra rádermedt a hó és a zuzmara ...valami gyönyör volt! Közben kilogisztikáztam a hazajutásomat, pár telefonálásra beugrottam a kísérőjárgányba is, jólesett :) Lajossal kitárgyaltuk a mocsárfutást, szerintem lesz még folytatása.

Barnag, Vörös tó és Nagyvázsony nagyon közel vannak egymáshoz, gyorsabban eltelt itt az idő, mint szerettem volna. Annyira akartam nyújtani az időt, hogy maradhassak még, de megígértem, hogy kora estére hazajutok, nem volt mit tenni. Jó tempót mentünk, ugyanis a tervezetthez képest egy kerek órával hamarabb értünk Nagyvázsonyba :) Ennek azért örültem, mert így legalább eddig eljöhettem a csapattal, amúgy is kedvelem ezeket a falvakat, a párommal is jártunk már itt nem is egyszer! Nehéz volt elköszönni, de velem jött Döme spori is, legalább eldumálgattunk a busz indulásig meg a rém hosszú kanyargáson Veszprémig. Mázlimra onnan volt rögtön busz Pestre, ahol szakadó hó várt :) Hazáig még kissé macerás volt az út a hóesésben, de megoldódott. Épp akkor hívtam fel Bökit, mikor beértek Devecserre, együtt, fáradtan, de elégedetten.

Küldetés teljesítve! Örülök, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű kezdeményezésnek és a megvalósításnak, ha nem is voltam ott a célban. Mindenkinek köszi az élményt! Remélem legközelebb valami vidámat ünneplünk futással! Egy debreceni kézfogó esetleg? :P :)))))

(fotók Pecsenye albumából valók, utólagos engedelmével(?))

Futunk, hogy segíthessünk!

2010-11-24T00:12:00.000-08:00

Csatlakozz te is, fuss, bringázz velünk!!!!!!
Célunk a vörösiszap sújtotta területek ember- és állatáldozatainak megsegítése.
Szeretettel várunk a kétnapos megmozdulásunkon!
Mindenki annyit fut, amennyit szeretne. Lehet egyéniben, csapatban, ahogy jól esik!
Az út során bárhol becsatlakozhatsz!
Nevezési díj nincs, de adományodat szívesen fogadjuk!Ha nem tudsz jönni, de szeretnél segíteni akkor utalásodat várjuk az alábbi számlaszámra:
73900078-11067854 (Viking Sport Egyesület)
A közlemény rovatba kérlek írd be: "Futunk, hogy segíthessünk!"

Tervezett útvonal:
1. nap, ~50km: indulás: 10:30. SzékesfehérvárSárszentmihály-Sárkeszi-Nádasdladány-Ősi-Vilonya-Királyszentistván-Balatonfűzfő-Balatonalmádi
2.nap, ~65km:indulás: 7:30. BalatonalmádiAlsóőrs-Paloznak-Csopak-Balatonfüred-Balatonszőlős-Pécsely-Barnag-Vöröstó-Nagyvázsony-Vigántpetend-Pula-Ács-Padragkút-Kolontár-Devecser
Bővebb info, tájékoztatás:
Szalai Szabolcs (info@futohetvege.hu)
Lajkó Csaba (csaszi.run@gmail.com), 0670-941-8208
Köszönet a segítségért: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Veszprém Megyei Önkormányzat,Viking SE, Honvéd Szondi György SE, MATASZ
A plakát letölthető

Ami az állatkákat illeti:

Amikor Pecsenye először felvetette, hogy ismét össze kellene fognunk és futni a kevésbé szerencsésekért, akiknek most nem az a legnagyobb gondjuk, hogy épp milyen edzést tartsanak, merre fussanak, hova bringázzanak, hiszen az életükért kellett menekülniük, életük munkáját vitte el a vörös mocsok... No, amikor ez először felmerült, az első reakcióm az volt, hogy bár tudom, ilyen helyzetben első az emberélet mentése, de vannak ott szenvedő állatok is, akikre sokan nem is gondolnak. Sajnos, még az emberek mentésére kidolgozott protokoll sem tökéletes, de a házi és haszonállatok mentése központilag egyáltalán nem megoldott, csupán a számos állatvédő szervezetre, a sok szabadidejében önként dalolva dolgozó állatszerető önkéntesre számíthatnak. Ezek a szervezetek szinte kizárólag támogatásokból tartják fenn magukat és próbálják segíteni az ártatlan állatkákat, akár az utcára dobott kutya, akár megunt ló, akár meggondolatlanul beszerzett egzotikus állat, akár iszaptól égett kacsa az illető, de még sorolhatnánk.

Azonnal írtam Pecsenyének, hogy én az állatkákkal vagyok és szeretném, ha nekik is segítenénk. Természetesen kedves sporttársam nem utasított vissza, ellenkezőleg, teljes mellszélességgel az öteletm mellé állt.

Tehát a futásunk bevételének egy részéből a mentésben talán legnagyobb részt vállaló állatvédő szervezetet, a Noé Állatotthon Alapítványt is támogatni fogjuk. Ha tehetitek, gyertek ti is és segítsetek! Vagy ajánljátok fel az adótok 1 %-át a javukra. Vagy menjetek ki egyszer az állatotthonba és vakargassatok meg pár fültövet, sétáltassatok meg egy kutyát, vigyetek egy kis kaját, netán fogadjatok örökbe egy állatot. Sőt, ha vásároltok valami klassz állatos cuccot a webshopjukban, azzal is az állatotthont támogatjátok. (TIPP: jönnek az ünnepek! Tökjó állatkás ajándékok vannak!)

Részletek a mentési munkálatokról és a mentett állatokról az alapítvány weboldalán ITT és ITT

Volt cipcsi, nincs cipcsi :((((

2010-11-13T09:00:00.000-08:00

Igaza lett az aggódóknak, sajnos kicsi a cipő, bárhogy is nézem. Biztosan tudnék benne futni, sokat is, de ha már kiadok rá pénzt akkor passzoljon tökéletesen. A jobb lábamon egész jó, de a bal maximálisan kitölti elöl és oldalt is, még mezítláb is :((( Rettentően sajnálom, nem is magam miatt, inkább azt, hogy Mike01-nek okoztam bonyodalmat és több postaköltséget, feleslegesen :( Bocs, Misi, jövök neked ...ööö...valamivel :) De komolyan.

Az a röhej, hogy a korábbi két adidasom is 39-es volt és majdhogynem nagyok voltak, főleg "öregkorukra", ráadásul a gyártó által megadott összehasonlító mérettáblázat(centiméter, európai, angol, amerikai, japán méretezés) szerint is bőőőőven jó kéne legyen ez a méret. Valahol jó is, épp akkora, mint a lábam. Milliméterre.

Tehát : Nem koszoltam össze, csak a szobában vettem fel, doboza, cimkéje, mindene sértetlen, vadiúj, ezért nem szeretnék engedni az amúgy is rendkívül kedvező árból. Nekem össze-vissza 11ezerbe fájt, ezt szeretném kapni érte. (itthon huszas körül láttam boltban,a cseppet újított verziója a decában huszonöt) UK 6-os méret, eu 39 1/3 a cimke szerint, de a többi adidashoz képest is picinyke méret, annak lehet jó aki amúgy ötös, ötfeles angol méretet hord ebből a márkából(normál eu cipőmérete max 37). Eléggé neutrális, az átlag edzőcipőkhöz képest nagyon szolíd sarokrésszel, kevés sallanggal. És nagyon szép a színe :) Ja, a pontyos neve Adidas Kanadia TR 2 W

(lécci, nem kérek az olyan kommentekből, hogy ugyehogyugye neked is kell két számmal nagyobb. Nem kell. Ennek a cipőnek szar a méretezése. Ennyi.Köszi)

Cipcsi

2010-11-12T14:44:00.000-08:00

A cím ne tévesszen meg senkit :P Még mindig kiver a víz az idétlen becézgetésektől, a kicsinyítőképzők mértéktelen és indokolatlan használatától, így most saját magammal szemben kívántam szarkasztikus lenni kissé.

Tehát van új cipőm! Egy kedves sporttárs segítségével a ködös Albionból rendeltem, az itthoni ár kb feléért és még egy cuki futózoknit is küldtek hozzá ajándékba.

A méret kissé határeset, írták is erről a típusról, hogy érdemes a nagyobbat venni, de a fene gondolta, hogy az UK 6-os nem lesz elég (Eur 39 1/3 ) Végülis, futottam két félmaratont 37-es nordic walking cipőben is és nem volt gond :P Komolyra fordítva, ha csak a "sarokra" kéne visszavinni, valószínűleg kicseréltetném egy félszámmal nagyobbra, de nem postázom vissza Angliába. Szerintem jó lesz.

Hogy olcsóbb legyen a szállítás, az egész csomag a kedves futócimboránál landolt, így viszont a cipőmnek valahogy el kellett jutnia hozzám. Természetesen ha már spóroltunk, nem akartam a magyar postának fizetni, se benzinre kiadni azt a pénzt, így kaptam a bringát és letekertem érte. Nincs tőlünk messze Cegléd, csupán 40km és még szint sincs benne, de a szél elég rendesen megtréfált. Baromira elfáradtam, főképp mentálisan. Rém lehangoló és demotiváló amikor az ember keményen tapossa a pedált és közben nem halad semmit, a szél meg csak süvít a füle mellett és a széllökések taszigálják a bringát. Hát még ha ez a bringa egy jó kis mackós monti-utánzat, nehéz csőből, terepgumikkal....

Mission accomplished, cipő hazajutott. Vasárnap letesztelem az erdőmben!

Misinek köszi még egyszer!

Köszi a szavazatokat!

2010-10-08T01:19:00.001-07:00

Negyedik lettem, holtversenyben a tortával :) 3 ingyen nevezés a jövő évi szezonban, no persze jó taktikusan nem érvényes a Szupermaratonra amire leginkább szerettem volna menni...c'est la vie...

25. Spar Budapest Maraton

2010-09-27T18:03:00.000-07:00

Hol is kezdjem? Mivel alapból úgyis ismerősök olvasnak itt, nem megyek vissza az (h)őskorba, kezdjük ott, hogy szokás szerint tervszerű felkészülés híján, de azért néhány ráhangoló futással ez elmúlt hetek edzésnaplójában, szándékoztam elkövetni egy maratont jelmezben ráadásul.

Szombaton annak rendje és módja szerint meglátogattam a versenyközpontot a rajtszámomért, majd jól belaktunk a tésztapartyn kedves barátok-ismerősök társaságában.Nem ez a legfontosabb egy maratonban, de nekem ízlett a kaja és külön örültem az alacsony alkoholtartalmú citromos sörnek (ebből jól megittam Pocokharcsáét is) Lydérch jelmezét dekorálgattuk egy picit, aztán nekem le kellett lépnem, hogy emberi időben hazaérjek. Szokásos esti teendők után még babráltam picit a jelmezemmel aztán ágyikómba vonultam, hogy az odakinn szakadó eső dobolásától kísérve álomba szenderüljek.
Hajnalban rikkantott az ébresztő, gyors öltözés, kocogás a buszhoz, a fővárosig zötykölődés közben körömlakkozás, rádióhallgatás, reggelizés :) Szerencsére az eső elállt, de minden előrejelzés további csapadékot és hűvös időt ígért. Elég korán értem a versenyközpontba, még a női ruhatár személyzetét is megleptem a Széchenyi fürdőben negyed kilenckor, amin viszont én lepődtem meg. Leadtam a holmim és lesétáltam ismerősökre vadászni, bohócorrot szerezni, magamra öltöttem a jelmezt, kiegészítettem még a sapimra tűzött platánlevélkékkel és tiszteletemet tettem az edzésonline-os talipontnál, ahol Pen-ék sok finom csokival vártak minket. Ismerkedés, fotózkodás után a Nike kamion felé vettem az irányt, hogy egy tesztcipőt szerezzek. Kaptam is egy szép Lunarswiftet (neutrálisat és abból a legkeményebbet kértem, ez volt az :P), sajnos nem zöldtalpú, az csak férfi méretekből volt :( így kénytelen voltam magentaszín talpat viselni, bár a cipő nagyrésze sötétszürke volt. Cipőről még lesz szó később.
Pocokharcsával még visszamentünk Penhez, még pár fotó

, majd indulnunk is kellett a rajtunkhoz, így a betervezett wc látogatás kimaradt.(ajjaj, plusz percek garantálva...)
A 4:30-as iramfutók előtt álltunk a rajtfolyosóban, vigyorogtunk, dumáltunk, fotózkodtunk (többek közt egy puerto rico-i fickóval :) és hamar jött a visszaszámlálás majd a rajt (nem is hallottam, hogy durrant...) Pár perc idétlen ácsorgás után megindult a tömeg körülöttünk is és kirobogtunk a Hősök terére, ahol máris elkaszált egy kóbor gyalogost a futók rohama (mi a fészkes fenének kellett neki a legnagyobb tömegben átmenni??)
Aki most a 42km részletes és útvonalhű leírására kíváncsi, kérem olvassa el Atom beszámolóját vagy valakiét aki emlékszik, de én sajnos csak pillanatképekkel és benyomásokkal szolgálhatok.
Az eleje gyorsan ment, olyan 15km-ig repültek a kilométerek, buli volt. Néha rápillantottam az órámra, de nem foglalkoztatott az időeredmény annyira, mint korábban gondoltam, hogy fog :)Az eleje bőven hatos átlagon belül volt, aztán a budai rakparton volt némi lassulás, mert a félmaraton 2:07-nél ért. Közben rengeteg ismerőssel váltottunk legalább egy vigyort vagy Hajrá!-t és sok ismeretlen is megszólított, megdícsérte a jelmezem :)A szurkolók óriásiak voltak, a Futóbolondok megfelelő szekciója is kitett magáért! Az Operánál létrákkal, máshol hordót püfölve Sistergő és bájos kísérete adta a ritmust, köszi érte! Az időjárás kissé groteszk humora is megmutatkozni látszott, az előző napi napsütés után, most sűrű felhőbe burkolózott a város és az eső is egyre inkább rákezdett.Több külföldi is ferde mosollyal értékelte a humoromat, mikor "Nice weather, eh?" felkiáltással, vigyorogva melléjük robogtam :D Egy angol fickó konkrétan röhögött, mikor mondtam neki, hogy csak azért rendeltük ezt az időt, hogy otthon érezzék magukat :)
A budai oldalon lefelé egyszercsak Elm köszönt rám és mellém lépett egy kis dumcsira, ami végül egészen a Lágymányosi hídig tartott, nagy köszönet érte, sokat segített! Jól eldumáltunk, mesélt az éjjeli Börzsöny terepfutó versenyről ahol pontőr volt és fontos technikai kérdéseket vitattunk meg, például hogy a fenébe lehet éjjel állat módjára futni a terepen majd délelőtt lazázni egy 3:30-as maratont iramfutóként :P , illetve hogy a Hoka cipők tulajdonképp nem jelentik teljes mértékben ellenpólusát a minimalista vonalnak :)Sajna Elm valamiért nem akart még tizensok kilit futni, így elkocogott a váltótársa befutójához, én meg folytattam utamat. Ezt a dél-budai kitérőt most sem szerettem, de legalább rövid volt és végig párhuzamosan ment a mezőny, így sasoltam a szembejövőket és vigyorogtam, bíztatni próbáltam a többieket. Néhányan igen hálás tekintettel néztek vissza, sőt mosolyogtak is :)
A Szabadság hídhoz érve kezdett lankadni a lelkesedésem kb fordított arányban az eső és a szél erősségével. Eddig kifejezetten örültem a zordabb időjárásnak, mert a kánikulával nagyon nem vagyok kibékülve, de kezdett a kellemesnél hüvösebb lenni a szétázott holmiban és a szél nemcsak hűtött, de rendesen vissza is fogott a rakparton. Ráadásul elég demotiváló így a mezőny végefelé futni, ritkul is a tömeg, kevesebb a szurkoló, sok futó szenved, befordult vagy gyalogol.Könnyű belassulni vagy akár gyalogolni még ha valójában nincs rá szükségünk akkor is. Valahol errefelé meglátogattam egy toi-toit, mert a sok víz kezdett ingerelni :P A jelmez miatt picit tovább tartott, mint máskor...
A hangulatot sikeresen megmentették a 35km környékén dolgozó frissítősök, akik maguk költötte indulókkal szórakoztatták a futókat és fantasztikus lelkesedéssel adogatták az innivalót a szakadó esővel, széllel dacolva :)
Az utolsó 5km-t utálom a hosszú távokon, mert ez már olyan rövidke, hogy szinte el kéne röpüljön, de egyúttal nyomasztó, hogy még mindig menni kell, miért nem értem már oda :P Most sem volt másként, egy örökkévalóságnak tűnt a vége, de azért eljött a Nyugati és hamarosan a Hősök tere is. Ekkor vettem észre, hogy méterekkel a 4:30-as iramfutók mögött megyek. Mivel régóta elég lassan futottam és volt alkalma kihűlni az izmaimnak, nem mertem komolyabb iramváltást tenni a végére, csak lazán bekocogtam a célegyenesben. Utólag láttam, hogy 41 másodperccel csúsztam ki a 4:30-ból :)))

Nem Tapírtól kaptam érmet, de túlélem, KáÁ viszont ott volt és várt egy kézfogással. No meg ott volt Nyuszi, akit alig ismertem meg, annyira jól néz ki! Úgy összeszorongattuk egymást :D Hihetetlen, hogy mennyi hasonszőrű őrülttel nem is régóta ismerjük egymást és mégis mintha sok-sok éve barátok volnánk, ennyit számít ez a közös szenvedély, ez a szál ami összeköt.
Olyan jó lett volna megvárni a többiek befutóját, hencseregni a ligetben, sörözni, dumcsizni, de mindenki szét volt fagyva és szaladtunk átöltözni aztán meg szétszéledtünk mert újra esni kezdett. Dildivel épp összefutottam, cuki kis járása volt és azt visította, hogy Vazze, soha.többet! :))))

Vacogva leadtam a chipet (pár méteren belül elvesztettem az ezrest, gondolom kiesett a fagyos mancsomból :( , leadtam a tesztcipőt, megtapsiztam pár befutót (épp jött Ádi, tényleg, mi van veled?, írj!)gyors zuhany és öltözés után mentem az utamra. Teljesen kihalt volt addigra a célterület....de még gyorsan lenyúltam pár lufit amikkel egy tapír játszott éppen :P

Pár szó a frissítésről: Még mindig tartom magam ahhoz az elvféléhez, hogy ahol van normális hivatalos frissítés ott csak abból élek és nem cipelek feleslegesen mást. Ez az elv lassan megdőlni látszik, mert 4 és fél óra futás alatt (plusz előtte 1órával már nem nagyon ettem) bőven elegem volt a banánból, szőlőcukrot nem szívesen fogyasztok, talán hiba, de félek, hogy túl nagyot lök a vércukron aztán paff lesz, de pár szemet azért elkajáltam, biztos ami biztos, a célhoz közelítve viszont hangosan korgott a gyomrom és kezdett kifejezett rossz érzés lenni, hogy baromi éhes voltam. Nagyon örülnék, ha nem kéne egyéni frissítővel vacakolnom, de egy ilyen lassú maratonhoz ez nekem kevés (gyorsabbat meg momentán nem tudok :P

Cipő: Nike Lunarswift versenycipő, tesztelésre. Sosem volt Nike cipőm és nem is volt talán a lábamon még ilyen márka. Időszerű volt kipróbálni tehát és hol ha nem a maratonon:) Első benyomás máris pozitív, a talp színétől eltekintve (de még azzal is) szolíd design, felesleges sallangoktól mentes, viszonylag "kemény" de hajlékony talp, jól illeszkedő felsőrész. Sétálgatva úgy éreztem, gyalogló, mászkálós cipőnek is klassz volna, bár az ára miatt talán mégse :P Futás közben hamar meggyőződhettem róla, hogy van igazság a promo szövegben, miszerint nem egy konkrét futóstílushoz tervezték a cipőt, jól alkalmazkodik ez egyéni sajátosságokhoz. Valóban, egyformán kényelmes volt sarokra érkezve és középtalpra is. Nagyon előre csak sprintben vagy emelkedőn tudok természetesen érkezni, így azt nem igazán próbálgattam. Az utolsó 10km-en fordult elő párszor, hogy éreztem kissé a talpamat (a talppárnákat), de ez lehetett akár a vizes cucc miatt is....valamint ami talán szinte sose fordult elő, a bal talpam akart begörcsölni, de futás közben megoldódott egy kis lábujjvisszafeszítéssel. Persze az első ember akinek ezt említettem, rögtön a magnéziumot emlegette, de én sokkal inkább feltételezem, hogy a túl szoros és különösen túl magasan megkötött fűző okozta. Nem nyomta meg a lábam, de a végén éreztem, hogy picit sok volt (a legutolsó lukba is be volt fűzve és úgy kötve)
Összességében tetszett a cipő, legközelebb talán megnézek egy Glide-ot is, az állítólag ennek az edző párja.

2010-09-20T03:40:00.000-07:00

Élménybeszámoló a Szecsői Futónapról a másik blogban

Hosszú

2010-09-17T13:23:00.000-07:00

Keresve sem találtam volna szebb napot egy hosszú futásra ;-) 14 fok, szakadó eső, váltakozó szél ....

Itthonról indulva, Tóalmás-Zsámbok-Kóka-Sülysáp-haza köröcske, full aszfalt, Zsámbok és Kóka közt pár sunyi, hosszú emelkedő (ezekről kicsit megfeledkeztem....)

10km-nél hatpercesen belül voltam, 20km-nél pont hatperces átlag, onnan bedöglöttem :P Nem vittem kaját, gondoltam veszek majd valamit, de nem volt kedvem megállni miatta. Ittam pár kortyot Zsámbokon egy kútnál, aztán megígértem magamnak egy kólát és valami hamit Kókán ha odáig hatpercesben elérek. Elértem, így beszaladtam a kópboltba. Na, ezt vagy nem kellett volna vagy már korábban kellett volna, mert utána elég nyügis voltam hiába próbáltam vizionálni ahogy a kis cukormolekulák nyomják nekem az energiát :P , az utolsó 2-3km viszont jó volt :) Így, szarrá ázva, rövidgatyában, sárosan estem be az oviba a srácokért :D Hö-hö :D

Napi semmiség

2010-09-17T01:29:00.001-07:00

Megaszívás, Lőw András után szabadon...(táv függvényében ellopom az eredetit is - ultraszívás)

Úgy éreztem indulás előtt, hogy szétvet az erő....hát...az eredményt látva inkább rámvetett egy jó nagy követ :P Sz@r volt na.... Tempót vánszorgásnak éreztem, pulzus az egekben, megdöglöttem a hosszú gatyában, kidörzsölt a pulzusöv stb. Hülye óra bemért 220-at egyszer, de az átlag valahol 175 körül lehetett ami így utólag szemlélve, nem annyira gáz ahhoz képest, hogy a tempó meg 5:30 volt. Vicces, mert 6felettinek érződött...

Visszafelé lazábbra vettem, ez se volt egy élményfuti, de már mindegy is volt....

Sebaj, kellenek az ilyen hullámvölgyek is. Végülis nézhetem onnan is, hogy ma is futhattam 10kilit :) És ez jó.

És egy hír: Megjött a Noakes könyv tegnap! Legszívesebben begubóznék olvasni máris :D

Plecsni

2010-09-10T18:34:00.000-07:00

A futós dumahely fórumtopik lakóinak csinálgattam érmeket a holnapi EDF éjszakai futásra és közben elmorfondíroztam az én szerzeményeimen. Kicsit Yoyoo múltkori jelvényes bejegyzése is inspirálta ezt a kis mazsolázást a kedvenceim közül. Mindet másért szeretem, másért kedves, bár alapvetően nem ragaszkodom ilyen tárgyi emlékekhez, nem várom el, hogy pusztán a teljesítést éremmel jutalmazzák. Tehát következzenek, nem fontossági sorrendben:

1. Ez a tavalyi Velencei tóparti közösségi futás érme, amely azért különleges amiért az egész esemény is az, vagyis mert Ajanó fejéből kipattant valaha egy ilyen baráti futás ötlete és az egyszemélyes kezdeményezésből egy szuper sportesemény nőtte ki magát. Ráadásul Janó meglepetés képpen , nevezési díjak nélkül csináltatott érmet a résztvevőknek.

From Bozót fut

2. Ezt a szépséget a Piros 85 teljesítménytúra terepfutó versenyén kaptam, leginkább azért kedvelem, mert igényes, szép kivitelezésű. Nem igazán érdemeltem meg, hiszen igen kényelmes túratempóban teljesítettük a távot, de minden beérkezőnek - az ígéretnek megfelelően - kipostázták.

3. Szintén terepen szereztem ezt a kis fémet, a Dobogókői Hegyi Félmaraton női harmadik helyezettjének járó bronzérem. Büszke vagyok rá, mert bár szerény volt a mezőny, úgy éreztem, tisztességesen megdolgoztam az eredményért.

4. Ahogy a képen is látszik, a 2008-as SM futás emlékérme. A teljesítményem elhanyagolható volt, de ez az esemény nem is rólunk szólt elsősorban. Lelkiekben adott nagyon sokat az SM társaság rendezvénye, az SM betegek részvétele és a futók társasága. Maradandó élményt nyújtott.

5. Bár más módon, de a lelkemnek nagyon jót tett a tavalyi női futás 10kilométeres száma is, ahol végre egy hivatalos egy órán belüli időm született ezen a távon. Nem mintha nem tudtam volna, hogy képes vagyok rá, de azért mégis jólesik látni leírva :) Ezennel ismét köszi Littleyu-nak a nyulazást, simán ellébecoltam volna ha nem szalad előttem/velem.

6. A négy egymást követő nap alatt eddig lefutott leghosszabb táv/legtöbb futóidő emléke. Az elért eredményre nem vagyok büszke, igen komoly ürességet éreztem a verseny után, de azért a táv mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy szívesen emlékezzek rá.

7. Ha már leghosszabb táv, az egyben lefutott leghosszabb természetesen a tavalyi sárvári 24órás versenyen elért 150kilométerem volt, ami a szerény mezőnyben korosztályos és női összetett harmadik helyezést ért. Tisztában vagyok a teljesítményem valós értékével, mind magamhoz, mind az ultrás átlagmezőnyhöz viszonyítva, de azért akkor is szépen fénylik ez a bronz :)

És egy a végére ami ugyan nem érem, de talán a plecsni kategóriába így is belefér. A tavalyi Kitörés túra hosszú távján kapott felvarró. Még mindig nem döntöttem el, hogy hova varrjam :P

Nike feles

2010-09-06T05:20:00.000-07:00

Nem futottam. Elszegődtem viszont dolgozni, így legalább részese lehettem valamennyire az élménynek, bár sajnos nem frissítős-pakolós munkát kaptam, így nem az útvonalon, hanem a versenyközpontban tevékenykedtem, csak hallottuk az eseményeket és láttuk a hömpölygő tömeget, de sajnos nem volt időm ismerősöket keresgélni. Néhányan odajöttek a sátrunkhoz, de velük is kb két szót tudtam csak váltani, akkora volt a forgalom :) Még szombaton egész laza volt, így akkor hosszabban is cseveghettünk Berzsóval és Kicsiyuval.

Vasárnap már totál pörgés volt, a Futóbolond zászlóhoz jutottam oda egyszer és megismerkedtem Baluval és Amatőrrel, valamint találkoztam Galoppal és Yoyoval, de ennyi. Pedig az Edzésonline talipontnál állítólag csokit lehetett kapni :P

Következő hétvégén Triatlon VB és Éjszakai futás, talán kinézek a gyerkőcökkel szurkolni-várostnézni :)

UTMB 2010 - CCC+PTL

2010-09-01T00:16:00.000-07:00

Nike feles

2010-08-30T03:29:00.000-07:00

Idén már nem terveztem a Nike-n futni (leírtam már párszor, nem akkora ügy amilyen drága) , de szerettem volna ott lenni mégis, találkozni ismerősökkel, futók közt lenni, így dógozni fogok :) Aki Bozótot látni akar, jöjjön a ligetbe szombat délután vagy vasárnap délelőtt! A fürdőnél leszek, hivatalos póló árusítás, infó, meg ilyesmi sátor.

Jelmez?

2010-08-27T13:22:00.000-07:00

Tippeket, ötleteket várok, hogy milyen jelmezben fussam az őszi 25. Budapest Maratont. Nincs lehetőségem drága anyagokat vásárolni hozzá, de valami ütőset és eredetit szeretnék. A két évvel ezelőtti társamhoz most nem kapcsolódnék, ő ünnepel, az 50. maratonját futja majd.

Eddigi ötletek:

Kengyelfutó Gyalogkakukk (megvalósítás nehézkes, madár meg volt tavaly szuper)

Drakula (nem annyira eredeti)

Úszó (vicces :) még mezítláb is mehetnék :P

Nudista (á, kösz most inkább nem....)

Turista (megfontolom, tetszik!)

Bozót+kutya (a "kutya" már lekopott ugyan a nevemből, de megfontolandó akár csak bozótként, akár kutyával...)

felmerült a hólapát, kukásmellény kombó is, igaz eredetileg nem a maraton kapcsán

Még, még!

Két cikk (angolul)

2010-08-22T04:01:00.000-07:00

Cholesterol mythbusting

Fasting and training?

Még mocsárabb :) Sajna kicsit messzebb is van.....

2010-08-21T14:46:00.000-07:00

Póló

2010-08-21T08:03:00.001-07:00

Megnéztem a 25. jubileumi Budapest Maraton logóját/pólótervét. Nem nyűgözött le. Igaz, a Vivicitta fekete pólóját például nagyon is védelmeztem a kritikákkal szemben, nekem bejött a rendhagyó fekete alap, még ha nem is volt túl ünnepi a minta (mindent a szponzorért, ugyebár), de ez nem lopta magát a szívembe. Ha netán szándékoltan valami nosztalgikus emlékezés kívánt ez lenni a huszonévvel ezelőtti rendezésekre akkor még talán oké, retro motívumnak nem rossz. Bár egy vöröscsillag, netán sarló-kalapács sokat javítana rajta.

Mindenképp örvendetes viszont, hogy idén technikai mez foglaltatik a nevezési díjban (bár biztosan sokan örülnének egy olcsóbb nevezési opciónak is, póló nélkül)

Nyár

2010-08-21T04:17:00.000-07:00

Már ismertem, de most olvastam épp és ezért megosztom azokkal akik netán nem hallották ezt a bölcsességet:

A ló izzad, a férfi verejtékezik, a nő felhevül

Mocsárfuti 2.rész

2010-08-17T05:22:00.001-07:00

Ott tartottam, hogy már épp csak a déli hírek nem mondta be, hogy Mamba pulzusa kéccáz :P

A rajt előtti pár perc ugyanúgy telt, mint bármely versenynél, szpíker lökte a sódert csak épp nem értettük :) Amikor ordítottak, mi is ordítottunk, amikor számolni kezdtek és magyarul üvöltöttem, hogy tíz, kilenc, nyolc...aztán egyszercsak rohanni kezdett a nép üvöltve...

Csobb a tóba, vazze, elfelejtettem, hogy nem rögtön mély, kis híjján lábtörés :)))) de nyomulás a tömeggel. Yoyo és Mamba előttem álltak és beszippantotta őket a hömpölygő áradat, de még jódarabig láttam a buksijukat elérhetőnek tűnő közelségben. Aztán egyik tockost kaptam a másik után, próbáltam én is valakire kapaszkodni, hogy ne sodorjon ki az ár, hanem haladni tudjak vele, de nem sok sikerrel. Sajnos a Baddi és Mamba által emlegetett áramlaton utazásból nekem nem jutott. Pillanatokon belül a mezőny hátró traktusában találtam magam, de azért ez nem szegte kedvemet, csak dühített, hogy szarul helyezkedtem és mindenki engem használt létrának...

No de nem volt időm nyafogni, mert már másztunk is ki a partra, hogy pár méter futás után újra a nád közé vessük magunkat. Szúrt, vágott, botladoztunk, estünk-keltünk mint a részegek, de jó volt :) Még néhány tóba ki-be mászás után következett a vaddisznósabb rész: kevés terepfutás után ugrás bele a sáros patakfélébe, ami olyan sötétbarna volt, mint a csoki és sose tudhattuk, milyen mély, mi van a víz alatt és egyáltalán, mi következik. A lengyel lányok ezerrel nyomultak, simán bevetették magukat az ismeretlenbe, aztán max ordítottak egyet és hátraszóltak, hogy a többiek ne járjanak ugyanúgy. Nem akartam, hogy bunkónak gondoljanak, így párszor emlegettem, hogy magyar vagyok, nem lengyel, bocsika :) Pár csaj angolul válaszolt is, néhány szót váltottunk. Innen már biztosra vettem, hogy Mambát és Yoyot csak a célban látom viszont. Sajnáltam, hiszen megbeszéltük, hogy próbálunk együtt maradni, de belátom, ez itt nem lett volna egyszerű.

Gyűrtem, tapostam a dzsuvát hát magamban a lengyelekkel, koppantak a víz alatt orvul megbúvó farönkök a sípcsontomon, térdemen, ágak karistolták a karomat, de igazából csak utólag látszott a sok apróbb-nagyobb sérülés, akkor szinte fel se vettem. Káromkodtam persze, mint a kocsis, vagyis inkább mint valami angol szekér kocsisa :)) Néhány nagyobb csobbanásnál a képemet elborította a maszat, hamar rájöttem, hogy nem célszerű a kezemmel megtörölni :) Kimászás a csúszós, gyökeres partoldalon, majd vissza pár méterrel később, oda-vissza. Kezdek nem óvatoskodni, hopp bele a mocsárba, a mögöttem jövő taszít is rajtam egyet, erre roppanás kíséretében fájdalom hasít a bal térdembe. Sikerült úgy lépnem a vízbe, hogy egy gyökér épp térd alatt fogta meg a lábam, a testem meg ment tovább. Ordítással kísérve visszarántom magam és kihúzom a lábam a mélyből, mutatom a mögöttem nyomulónak a veszélyforrást, ő helyettem is sziszeg a látványon, majd próbálok továbbhaladni, mintha mi se történt volna. Baromira fáj rálépni a bal lábra, de gondoltam, majd elmúlik a fájdalom a hideg vízben. Idővel jobb lett, vagy csak úgy éreztem... :)

Haladunk tovább a csokifolyóban, mikor hallom, hogy valaki elöl kiabál, hogy Pozor, pozor! Mondom magamban, mi a bánat lehet itt ekkora nagy gáz, hogy így kell kiabálni.... Hamarosan rájövök, hogy ez Yoyo, aki a mocsárban állva, kissé elkeseredett ábrázattal utánam kiabál :P Jajjdejócillagom! Szóval semmi veszély, csak Bozóóóót, hol vagy? :))))

Együtt gyűrjük tovább, remélve, hogy Mambával is minden oké. Szegény Cillagom egymás után négyszer-ötször botlik nagyot valami vacakban, nem is merünk arra gondolni, mi lehet ebben a mocsárban. Hamar rájövünk, hogy okosabb dolog lesz valakit magunk elé engedni, aztán hadd mutassa az utat (vagyis a rossz utat, amerre ne menjünk ;-) Megyünk, megyünk, egyszercsak ismerős szavak ütik meg a fülem: Kefír, kefír! Totál azt hittem, meghibbantam, amíg meg nem láttam, hogy nemsokkal előttünk srácok állnak az ösvény mentén sok tálca kefírrel és osztják a futóknak. Naná, hogy kérünk belőle! Gyors lenyomunk kb fél pohárral aztán huss tovább. Yoyo hátrafordul, kérdi: Ugyemilyenjólesett? - én csak vihogni bírok, úgy néz ki, mint valami elcseszett vámpír, a mocskos kis pofiján kétoldalt csurog le a fehér kefír :)

Jön a tóátúszós rész, ahol ugyan úszni alig-alig sikerül, de elvergődünk egy mólószerű dologhoz, látjuk már messziről, hogy kötélhágcsón kell felmászni. Nem is okoz gondot, Yoyo felküzdi magát előttem, majd döbbenten konstatálja, hogy nem a mólón megyünk tovább, hanem le kell ugrani a másik oldalon a mélybe (én nem lepődtem meg, láttam távolról ahogy mások ugrottak) Gyorsan átlépem a korlátot és ugrok, hogy Cillagom lássa, milyen mély a víz, tudjam segíteni. Erre nem majdnem rámugrik az elvetemültje?! Alig jövök fel a víz alól, már csobban is, majd ahogy kibukkan a vízből, levegővétel helyett dől belőle a víz, mint valami vízköpőből, csak épp rémült ábrázattal krákog-öklendezik is hozzá...Ajjaj...:( Szerencsére sikerül levegőt is vennie és megnyugodni, hogy ez még nem a másvilág és még dolgunk van itt :)) Aszondja, nem gondolta, hogy ilyen mély...áááá

A móló vascölöpjei közt bújkálunk tovább majd következik az igazi mocsár, amolyan cuppogós, sohanemeresztős, sűrű, fekete trutyi. Ez ám a buli! Mögöttem az angolul beszélő csaj mondja, hogy eddig minden évben volt a versenyen, de ez a mocsár most a legdurvább. Szegény Yoyo, egyszer úgy bemerült, hogy közös erővel alig tudtuk kihúzni a lábait a mocsárból. Az

tán persze ahogy minden jónak, ennek a résznek is végeszakadt, futottunk még egy kicsit az erdőben (sajnáltam, hogy csak ilyen picit) , átugrottunk egy kis kerítést és következett a kommandós rész, egy elhagyatott épületben. Már a bejutás is muris volt, talajszintben egy pinceablak-félén kellett beereszkedni, majd a full sötétben topogtunk át egy lépcsőhöz, a lépcsőfordulóban tele voltr a fal tenyérnyomokkal, hát mi is jól odanyomtuk a magunkét és robogtunk tovább. Üvegezett vasajtó állta utunkat, Cillagom majd kirántotta a helyéből, de nem nyílt. Ekkor megláttuk, hogy az alsó üveg ki van törve, ott kell kibújni :) Innen már közel volt a cél. Még egy létramászás, rohanás és a cél előtt a parton, a nézők nagy örömére egy jó mély vizesárok, fölötte pici hidacskával ami alatt át kellett kúszni.

Nyomulok ezerrel, közben nézek hátra, hogy jöjjön már Yoyo, nyújtom a kezem, hogy együtt menjünk a végén. A pad után utol is ér, megfogja a kezem és így rohanunk a stégen a célba, ahol automatikusan felemelem a kezünket. Katonák akasztják a nyakunkba a jól megérdemelt láncospatkókat, egyikük magyaráz valamit, mondom, magyarok vagyunk, erre meglepett pofa : Wegry?! Kongratyulésönz! :D Hát köszi :)

Mamba már ott vár minket, félig megtisztulva, gratulál, mi is neki, majd tónak megyünk, hogy lemossuk a nagyja mocskot magunkról. Tonnányi sár jön le mindenkiről, még bugyimban is maroknyi mocsok van, de nem is tudok tökéletesen tisztálkodni, hiszen tök nyitottan, a parton áll a zuhany, tóvízzel :)

Megnézünk még pár befutót, szörnyülködünk, hogy milyen jó cuccokat is simán otthagynak a többiek (volt egy "szemetes" a dzsuvás holmiknak), aztán visszamegyünk a sátrainkhoz. A rajtcsomiban kaptunk kajajegyet, ezért sárgaborsós-zöldséges krémlevest adnak, nagyon finom, igaz, meg is éheztünk már. Lassan szedelőzködünk és hazaindulunk, hosszú még az út.

De még milyen hosszú.....de egy biztos: a mi utunk jövőre ugyanide vezet!

Hivatalos fotók még nincsenek, de ebben a blogbejegyzésben nagyon jók a fotók, épp ilyen volt, tényleg.

Illetve ezen a linken van egy tévéhiradó amiben kb 1:15-nél érdemes figyelni, épp mi mászunk elő Yoyoval a trutyiból :) Előbb én, piros felsőben, majd mögöttem Yoyo feketében, lomos fejjel :P Gyerekek, benne vagyunk a tévében ! ;-)

Mocsárfuti 1.rész

2010-08-16T23:31:00.000-07:00

Két évvel ezelőtt Yoyo mesélt erről a versenyről, ő akkor egyedül ment ki és teljesítette a kiképzőtábor jellegű mocsártúrát és a beszámolójával teljesen fellelkesített, így jól meg is terveztük, hogy 2009-ben együtt vágunk neki hármasban (Böki lett volna a harmadik...) Aztán sajnos ember tervez, mint tudjuk, abban az évben egyikünk sem jutott el a versenyre, viszont idén már nem jöhetett közbe semmi, már gyalog is elmentünk volna odáig :)

Összeállt a kis csapat: Yoyo, Mamba, Baddi és én, Baddi kocsijával. Szombat reggeli indulással, vasárnap éjjeli hazaérkezéssel, így szólt a terv. Én pénteken még Pecsenyéékkel futogattam egyet, éjjel 1 magasságában értem haza, utna kezdtem mosdani, enni, pakolni és végül semmit sem aludtam. Jó kezdés, még szerencse, hogy csak vasárnap volt a verseny.

Szombat hajnalban kelés, itthoni tennivalók, majd futás a 6:20-as buszhoz, hogy biztosan felérjek a 8:15-re megbeszélt találkozóra a Délinél. Közben egy kis péksüti és egy kávé azért belefért, no meg a pénzváltás (nevezési díj:100zlotyi) Mambáék időben érkeztek, gyors pénzváltást követően suhantunk Nagykovácsiba Yoyoért. Kaptunk egy finom kávét, kigyönyörködtük magunkat az érem és oklevélgyűjteményében amelyeket szupi fotókkal illusztrálva, szépen kipakolva tart egy falon, majd indultunk. A gps megkönnyítette a dolgunkat, nem kellett térképet bújni, csak mentünk amerre mondta és szerencsére csak néhány kisebb kavar volt, útmunkálatok illetve frissen épült körforgalmak miatt. Csupán néhány pisi és mozgolódás-szünetet tartottunk, nagyrészt a kocsiból gyönyörködtünk a tájban. Yoyo mondta, hogy van egy gyönyörű hely, nagy hegyek, folyó, sziklás part, ahol klasszul lehetne piknikezni. Na, ez az a hely ami sose jött el, de Yoyo mindig várta és beharangozta ezerszer, hogy na, ez itt épp olyan csak a hegyek/folyó/sziklák/valami hiányzik, vagy nem a megfelelő oldalon van......

A lengyel határtól már igen be volt sózva a társaság, folyton a Lubliniec táblát vártuk, de még kellett autózni egy keveset, néhány pofás és néhány rettentően lepukkant városrészen keresztül. Azért végül csak megérkeztünk, a község szélén, egy nagy tó partján amolyan kaszálófélén volt a táborhely , már több sátor állt, a rendezők mutatták, hova álljunk a kocsival és mellé állítsuk a sátrunkat. Sátorállítás után elindultunk becsekkolni. Mivel előre neveztünk, de nem utaltuk át a nevezési díjat, a hölgyike ragaszkodott hozzá, hogy 150zlotyit fizessünk amit pwersze eszünk ágában sem volt. Még tavaly szépen leleveleztem a rendezőkkel, hogy nem kell utalnunk, fizethetünk a helyszínen is, csak épp az emailt felejtettem el kinyomtatni, hogy tudjam mutatni illetve tudjam az ember nevét aki ezt ígérte. Némi magyarázkodás után szerencsére előkerült a srác és rögtön emlékezett a levélváltásunkra, így sínen voltunk. Hogy a szívükbe lopjuk magunkat, még egyszer visszamentünk reklamálni, ugyanis a nőknek más fazonú pólót adtak, aminek a méretezése eléggé el volt tolva, kb gyerekméret volt az M-es is. Kaptunk másikat :)

Yoyo vezényletével megtekintettük a pálya nyilvános részét, itt Baddi egy kicsit érdekes arcot vágott amikor meglátta, hogy a pálya szélét jelző szalag eltűnik a sűrű nádasban....

Akklimatizálódás gyanánt csobbantunk is egyet a tóban, visongásunkkal mindenkinek elárulva, hogy magyarok vagyunk , de ugyebár :"Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki."

Ezen mondás ismeretével rögtön haverok voltunk :)

A nap további részét lustálkodással, dumával és borozással töltöttük, majd nyugovóra tértünk. Körülöttünk ugyan még javában szólt a zene és muriztak a lengyel népek, de Yoyo kivételével ez senkit nem zavart :P Ő bezzeg az éjszaka közepén ízes magyar szavakkal méltatta a még mindig dáridózókat, mert nem tudott tőlük aludni.

Reggel kényelmesen szedelőzködni kezdtünk, Yoyoka máris főzte a kávét a tábori tűzhelyen, tökéletesen indult volna a nap, ha nem gyülekeznek a felhők felettünk és nem kezd esni az eső....Szegény Yoyo nagyon kiakadt, hogy a két évvel ezelőtti után, ismét vacak időben jár itt. Szerencsére nem lett komolyabb eső, de egy kis napsütésnek jobban örültünk volna. Baddi az első menetben indult, így az optimális ruházatot érintő némi tanakodás után, elindultunk a rajthoz ahol már rengetegen voltak. Baddi beállt a rajthelyre, mi pedig előrerobogtunk, hogy lássuk a vízbecsobbanást és főként a nádtörő jelenetet :) Visszaszámolás, rajt! Halljuk a nagy csobogást és már jön is a mezőny eleje a híd alatt, majd megy az első néhány bátor vitéz bele a végeláthatatlan sűrű nádtengerbe. Recseg-ropog a nád, csobog-cuppog a víz, ordítások, röhögés kb ez hallatszik ki a partra, mi gyorsan rohanunk odébb ahol jönnek ki a szárazföldre, hátha megpillantjuk Baddit. Jön is, úgy a középmezőnyben, látszik rajta, hogy élvezi, de most kezd rájönni, hogy ez nem lesz sétagalopp :) Aztán újra vízbecsobbannak, eltűnnek a szemünk elől, ezután már csak távoli ordításokat hallunk, de azt folyamatosan, még a sátraktól is.

Lustizással töltjük el a maradék időnket, hogy aztán visszatérjünk a rajt-cél területre Baddi elé. Épp jókor érkezünk, rövid várakozás után fel is tűnik az utolsó kanyarban, ahol még egy igen mély vizesárkot és egy átugrandó padot kell leküzdeni, majd futás a stégen a célba. Másfél órán belül megcinálta! A lápiszörny hozzá képest frissen mosdott királylány :P Megkapja a szép láncospatkót a nyakába, meg aztán egy Mambát is :) Gratulálunk, elrobog zuhanyozni (a parton felállított nyilvános zuhany, a tó vizével) mert hamarosan mi is rajtolunk. Be is állunk a rajtzónába és hallgatjuk Mamba izgatott szövegelését :))))

Folyt.köv.

Hosszú

2010-08-08T16:13:00.000-07:00

A tegnapi majdnemmaratont igazából cipőtesztnek szántam, no nem olyannak amik az edzesonline-on épp folyamatban vannak, csak azt akartam tesztelni, hogy az öreg, széthordott Adidas Response edzőcipőmet bírja-e még hosszútávon a lábam. Nagyjából mindenki tudja már itt rólam, hogy kacérkodom a minimalista hozzáállással, mind lábbeliben, mind egyéb felszerelésben, sőt a mezítlábas futással is, így tudni akartam, hogy a csillapítását már minden bizonnyal rég elvesztett öreg cipő milyen hatással lesz rám. Rövidebb futásokra ki szoktam vinni és nem tapasztaltam semmi furát, de hosszabb távon a tavalyi Balaton Szupermaraton egyik versenynapján kívül nem hordtam. Akkor télen vettem a Brooks Defyance-t, mert azt gondoltam, az alkalmankénti térdérzékenységem az elhasználódott cipő okozza, de aztán a Böszmén a régiben se volt rosszabb futni....

No tehát, amúgy is hosszút terveztem, aszfaltosat, hát akkor lássuk a cipőt. No igen, csak épp nem tudtam ellenállni egy kis iramjáték-jellegű tempóváltogatásnak, valamint bukdácsolós, gazos-füves terepen is mentem (magas térdemeléssel kb) így végül nem tudom, az enyhe tüneteket a vacak cipő, a hosszú távhoz képest időnkénti erősebb tempó, vagy simán a mostanság abszolvált futásokhoz képest hosszú táv és sok aszfalt okozta :)

Mindenesetre, először a terepes részen, alig 1 óra után éreztem valami furát a térdemben, de egy guggolástól elmúlt, így nem tekintem fontosnak. Kb 3 óra után kezdtem érezni a csípőmet, de nem nevezném fájdalomnak az érzést, inkább valami elnehezülés-tompa nyomás jellegű volt, de a tempóváltás után teljesen eltűnt. Hazaérve - 4 és fél óra futás után - teljesen lazának éreztem a lábaimat, állataim ellátása és egy zuhany után a korábban emlegetett fekvő hős pózban néztem a hosszútávúszást a tévében. Ma reggelre egy minimális, fájdalomnak alig nevezhető érzés volt a bal térd külső oldalán, a lábszárcsont végénél, de ezt inkább annak tulajdonítom, hogy a padka nélküli országúton mindig a menetiránnyanl szemben, tehát a bal szélén futottam, így a bal lábam valamivel alacsonyabban ért földet, ráadásul az út széle kifelé lejt, ugyebár. Ez több mint 4 órán keresztül biztosan számít.

Hogy mit akartam ebből kihozni? Végülis semmit :) Futottam egy jót. Az adidast meg még nem dobom ki.

Hip-hop

2010-07-28T15:49:00.000-07:00

Ugrókötél! Baromi egyszerű, olcsó, nem kell hozzá semmi extra felszerelés és tök jól megdolgoztatja a szivet és az izmokat. Szedjük csak elő a gyerkőcökét vagy megvehetjük a sportboltban a profi fordulatszámlálós csodát is és hajrá!

Ha ötlethiányosak lennénk a figurákat illetően, az internet ebben is segít! Mondjuk például ez itt.

Na, és persze az a jó ha nagyon élvezzük! Hadd jöjjön a flow :)

Fussunk, hogy segíthessünk! Gyertek ti is!

2010-07-22T10:50:00.000-07:00

Erő(d)próba Komáromban - meghívó

2010-07-10T15:21:00.000-07:00

Szőnyi Ferenc ultratri bajnok blogján található az alábbi kedves invitálás. Be kell valljam, túl jól hangzik :P és kedves párom amúgy is nemrég jelentette be, hogy azon a hétvégén kirándulni menne(nem velem) ....akár futhatnék is egyet :)

Gyertek ti is!

"Kedves Olvasóm, Barátom!

Szeretném felhívni a figyelmedet egy remek eseményre, a 2010. július 31-e és augusztus 1-je között megrendezésre kerülő Komáromi Futóhétvégére.

Az első alkalommal megrendezésre kerülő versenyen félmarathon, marathon, 12 órás és 24 órás futás teljesítésére lesz lehetőség. A verseny szervezésésben, lebonyolításában és a verseny közbeni programok szervezésében igyekeztem hasznosítani azokat a megszerzett tapasztalatokat, melyeket korábbi futóversenyeimen gyűjtöttem.

A verseny kiváló alkalom arra, hogy az őszi hosszútávú versenyekre felkészüljünk, illetve megméressük magunkat egy remek hangulatú, családias rendezvény keretein belül. A verseny egyéni és váltó (csapatverseny) is, tehát a csapatépítés szempontjából is jó lehetőség.

A verseny színvonalát emelve próbáltunk pénzdíjat biztosítani, illetve a verseny helyszínét, és a verseny közbeni ellátást is magas színvonalra kívánjuk emelni (+ chip).

A versenynek barátságos kis városunk, Komárom ad otthont, a helyi lakosság, mint szurkológárda, adott, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A verseny időtartalma alatt színes és változatos programokkal, és folyamatos ’műsorvezetéssel’ szórakoztatjuk a szurkolókat, érdeklődőket, segítőiket.
A verseny előtti tésztapartyval várjuk a hosszabb időre érkezőket 30-án, ahol én, világbajnok ultrasportoló, a rendezvény fővédnöke élménybeszámolót tartok a RAAM-ról.

A pontos versenykiírást, részleteket a ide kattintva találhatod, szeretettel várlak Téged, és családod az első Komáromi Erődpróbálra, kérlek, add tovább az információt a potenciális érdeklődőknek, versenyzőknek!

Találkozzunk az Erő(d) próbán!
http://racemachine.blog.hu/2010/07/03/meghivo_az_erodprobara
http://racemachine.blog.hu/2010/07/03/az_erod_proba

Szeretettel várunk, továbbá megköszönnénk, ha népszerűsítenéd a blogodon:)

Köszönettel: Szőnyi Ferenc ultratriatlonbajnok"

Kevin nyújtás-sora

2010-07-01T15:39:00.001-07:00

Nagyon futos a nyújtás. Minimum hetente két edzés után csináld. Persez semmi se tiltja, hog yminden edzésed ezzel érjen véget. Íme a sor:

1. Közepes terpeszben előrehajlás: csak bemegítő gyakorlat, 3 x 20
másodperc. köztük 10 sec pihi. Nem kell erőltetni és le-fel mozogni, csak lent maradni.
Terdhajlat hátul nyújtott legyen.

2. Felrakod az egyik lábad valahova (én pl. fotel támlájára), a másik
lábad a földön. Lábak kb egymásra merőlegesen állnak.
Előrehajolsz 20 másodpercig, próbáld minél jobban előre nyújtani a
kezed. Itt sem kell előre-hátra mozogni, folyamatos legyen a nyújtás.
Mindkét láb ki legyen nyújtva. Nem kell erőltetni, ha nagyon húzódik,
vegyél vissza. Majd a második sorozatban jobban fog menni.
Ezt ismételd meg a másik lábbal is, majd az egészet még kétszer. Én
ebből is 3x20 másodpercet szoktam csinálni.
3. Most az első gyakorlat jön még egyszer, csak zárt terpeszben. 3x20
másodpercet nyújtok így. Az első laza nyújtás, a másodiknál meg
szoktam fogni a lábamat, és húzom magamat lefelé. Egy idő után
eljutothatsz arra a szintre, hogy a harmadikat ebből úgy meg tudod
csinálni, hogy mindkét tenyered a földön van ...

4. Felállva húzd hátra a sarkad a fenekedhez, próbálj egyenesen állni
közben. 3x20 mp mindkét lábra, csak bemelegítő gyakorlat.

5. Tegyél a földre egy összehajtogatott pokrócot, és ülj a sarkadra,
majd hajolj hátra. Ez nehéz gyakorlat, ha nem tudod megcsinálni
elsőre, csak addig hajolj hátra, amíg csak kicsit fáj. A pokróc azért
kell, mert a földön szétnyomódik az ember lábfeje, ami elég fájdalmas.
Egy idő után hozzá lehet szokni Először csak a könyökömre támaszkodtam, de
mamár teljesen leteszem a fejemet, hátamat. 2-3 x 20 másodpercig csinálom.

Az első pár héten nagyon kellemetlen gyakorlat, a levegővétel is
nehezebb így, de bele lehet jönni. És nagyon jól nyújtja a combot,
plusz a sípcsontnál is az izmokat

6. Vádlinyújtás, a szokásos kerítéseltolásos. 2-3 x 20 mp-et szoktam
csinálni, illetve mostanában küszöbön nyújtok az achilles miatt.

Ennyi lenne, ha gyorsan csinálja az ember, 15 percen belül is megvan.
Azért választottam 20 sec-es etapokat, hogy köztük 10 mp-eket pihenhessek.
A falióra, illetve az előrehajolásoknál a magam elé a földre tett karóra
segít,
de persze lehet érzésre is...

Az első akalmakkor óvatosan csináld, nehogy meghúzódj...

Néha használok még egy másik sort a Spuri 2007 egyik nyári számából (Zakariás Géza cikke a triatlon részben), de az sokkal lájtosabb...

Megízleltem az UBit....jelentem, finom!

2010-06-22T08:38:00.000-07:00

Prológus: Hol is kezdjem? Az előzményeket végülis már leírtam korábban, így kezdjük ott, hogy Lydérch-cel találkoztam a Déliben péntek este és miután lebonyolítottam Galoppal egy telefont (lényeg: Kevés a puszedli! Hozzál még!), elegánsan szarrá áztunk azon az ötven méteren amíg a vonathoz értünk. Lydérch mamája fullextrás melegszenyával vendégelt meg vacsira, majd eldőltünk szépen éjjelre. Hajnalban kelés, reggeli helyett telefon Dildivel, hogy korábban érkezik, indulhatunk. Laza két óra alatt le is suhantunk a pályán, közben puszedlivásárlás (Galopp telefonos ébresztése - a fene gondolta, hogy fél 8-kor még alszik....). A rajt környékének feltérképezése után tracsi barátokkal, szuperkedves szivatás, ugratás ( hány métert tervezel menni ezzel a bringával? és hasonló kedvességek...) Rajt előtt percekkel Galopp rámsóz egy övtasit, azzal, hogy 20kili körül kéne neki, de ahhoz a ponthoz nem lehet kiküldeni. Namajdleszvalahogy...

Nagy nehezen megtaláljuk egymást Sünivel (a rajtkapu tövében...) megkezdődik a pakolás. Süni adogat, Bozót süllyeszti a bringástatyóba, Süniapuka csóválja a fejét :) Utolsó zippzár is behúz, Kész! Süniapuka megjegyzi: Nem gondoltam volna, hogy minden belefér :)))))

És már számolunk is vissza, rajt! Szép lassan a tömeg után indulok a többi kísérővel együtt. Az első kilométereken nehéz haladni a rengeteg autó miatt, szívjuk a gázt az út szélén, de nem akarunk a bringaúton nyomulni amíg sűrű a mezőny. Közben rájövök, hogy nem nulláztam a kilométerórát, gyors gombnyomás, saccolgatás, hogy mennyivel kéne majd számolni. Megyek, megyek, szemmel tartom Sünit amíg lehet, lemaradok a forgalomban, majd robogok utána. Itt még olyan mint egy kis laza kirándulás, mindenki jókedvű, dumál, viccelődik, vigyorog. Haladunk, dombnak föl, dombról le, a váltóm szivat, nem vált le kistányérra, nyomhatom a nagyobb áttételen keményen. De hát kemény vagyok vagy mi.... Csikével, Nyuszival, Dildivel találkozgatunk időnként, váltunk pár szót, buli van. Halandók kérdeznek néha, tipikus társalgás: Ez valami futóverseny? Aha, olyasmi Honnan jöttök? Tihanyból. Hova mentek? Tihanyba. (hatásszünet) És mikorra értek oda? Hol alszotok? Holnap délutánra. Nem alszunk (legyintés, fejcsóválás) Mennyit futnak? Kétszáztizenkét kilométert. Kétszer tizenkettőt? Majdnem...

Közben persze Süni most a világom közepe, lesem mint valami rámbízott kincset. Nem szórakozni vagyok itt, ezt ne feledjem, de nem is kell emlékeztetni. Süni persze rutinos, nem kell folyton instruálni: kortyolja a folyadékot szép folyamatosan, frissítőnél kis víz, sós rágcsa, plusz a nálunk lévő puha sósperec is befigyel időnként, meg egy-két gél. Talán feleslegesen, de párszor elmondom, ha bármi gond van, a legkisebb is, szóljon, tegyünk ellene amíg lehet. De nincs gond, megyünk.

Dörgicse széle. Telefon, Béla az, kéne neki a nálam hagyott kaja. Sürgős? , kérdem. Hát, ha most itt lenne is késő lenne. Vazze! Süninek kulacstöltés, gél, perec a kézbe, Bozót tempót vált, mission impossible indul: a terepes részen beérni az előttünk járó Bélát de hamar.... Aki ott volt, tudja milyen a terep, előzni nem lehet akárhol, csúszik a sár, gumigyilkos köves murva, minden van. Kérdezem a népet, de Bélára senki se emlékszik :P De legalább én találkozom pár ismerőssel, Lubics Szilvi, Pecsenye, Gurdon Évi, Lupus és mások tolják ezek szerint nem túl messze előttünk. Kölcsönös hajrák, közben zakatol az agy: Hol a tökben van a Béla?! Végül felhívom, nem bírom tovább. Szerencsére nincs messze, csak még egy brutál emelkedő. Hóvótál ennyi ideig, éhenhaltam - a szívélyes fogadtatás. Pár szót váltunk, Galopp elrohan, én visszaindulok. Hamarosan jön is szembe Böki és Süni. Mérföldes sóhaj részemről.

Itt egy jó hosszú részről kissé összefolynak az emlékek, de ez jó, hiszen azt is jelzi, hogy semmi baj nem volt, csak haladtunk szépen. 50kili körülre terveztük az első levest (na, ezen sokan megrökönyödtek, de az eredmény minket igazolt, semmi gyomorbaj, eléhezés vagy egyéb, megérte a főzőcskézés!) Előretepertem Szigligetre és legyártottam a leveskét, közben Dildivel egyeztettünk, hogy itt kávézunk egyet. Süni jött, evett, ment. Én vissza a pontra, edény eltesz, Dildi bevár, KÁVÉ! Kevésbé jó hírek Lydérchről, széntablettával tudok szolgálni, talán segít. Örökkévalóságnak tűnik mire utolérem Sünit, de szerencsére minden oké, mosolyog, fut. Megvan a táv negyede!

Futunk, gurulunk, minden szép. Jönnek-mennek a kilométerek, Süni jófiú, eszik, iszik, fut, mosolyog :) Remélem ilyen könnyű dolgom lesz később is. Szerencsére minden lehetséges problémát firtató kérdésemre határozott nem a válasz. Persze itt még ne is legyen baj :) Rájövök szép lassan, hogy nekem is kéne ennem valamit. Jókor.... Hamarosan Pecsenye jön aggódó képpel, B6 vitamint keres. Sajnos nem vittem, pedig volt itthon :( Nyuszit hívom, nekik sincs, többet nem tudok tenni, csak remélem, hogy a doki majd tud segíteni Matevén valamivel.

Laaassan közeledünk Keszthelyhez, Galopp hív, üdvözletét küldi a déli partról. Azannyaúrsztenit, ez meg micsinál?! Megy mint az állat.... Aggódom a váltás miatt, nem lesz ez így jó. Egyeztetünk Kriával, egyelőre a majdleszvalahogy-ban állapodunk meg és hogy majd még beszélünk. Volt egy vicces szitu valahol, mondja Süni, hogy nézzem, ott a következő frissítőpont. Felnézek, hát egy dinnyeárus :D :D :D Arra se emlékszem, hol találkoztam először Lőw Andrással, de nagyon megdöbbentem, hogy ennyire hátul van a mezőnyben. Mikor ezt szóvátettem,kérdezve, hogy mi a baj, annyit válaszolt sztoikus nyugalommal: Semmi. Ez egy csendesebb év.....

Keszthely jön, Keszthely megy, megyünk mi is. Itt voltak Gandikáék talán? Ha igen, akkor itt cukrászdáztunk egyet a lányokkal, közben hullára főztem Süni levesét, de minden szuper volt így is. Sicctovább. A déli parton támadott az alkonyat, lámpa elő. Sünié valami csapat-cuccban maradt, de nálam is volt fejlámpa így semmi gáz.

No, innen komoly gondok vannak a memóriámmal, mindenesetre valahol találkoztunk Süni családjával, valahol mentünk együtt Véghattiáékkal, valahol beszéltünk telefonon Dildiékkel, valahol eldöntöttük, hogy Galoppot sose érném utol, így Kriszta megy vele, én meg maradok Sünivel (ami tök logikus lépés volt, igazából nem is tudom, miért nem így indítottunk rögtön...én valahogy nem voltam vele tisztában, hogy ez a Kriszta az a Kriszta aki Bélát már kísérte tavalyelőtt is, na mind1, megoldottuk, bocs Béla...) Sok az egyenes a vasút mellett, hosszan, uncsin. Itt már kicsit alábbhagy a hangulat, de azért megyünk rendületlenül. Süni jól tűri a kérdezősködésemet, beletörődve helyesel ha evésre bíztatom, rendes gyerek :) A sótablettámat nem támogatja, sebaj, akkor perecet kell ennie :) Pár széntabletta is fogy, állítja, hogy a gyomra nem fáj, csak a bokor volt vonzó, elhiszem, de azért eddaztasósperecet! :) Ééés Féltáv!!!

....valahogy elértünk Boglárra, ahol nagy hangulat fogadott minket, valamint a Berkenye oszlopos tagjai. Vállveregetés, cucc csere-bere, fejlámpa, kaja-pia, nyomás tovább. Ismét a hosszú egyenesek, vasút, vasút, még mindig a vasút. Talán Szemesen csináltam megint levest, talán ez volt az izoitalos? Az vicces volt ám! Képzeljétek el, hogy direkt mondom, hogy levest akarok csinálni, szól is a srác a ponton, hogy vigyázz ezek itt izók, az ott a víz, csak épp a két kupac pohár tök közel volt egymáshoz. Még arrébb is tolt párat - gondolom ekkor került egy izo a vizekhez- én fogom a "vizet", csinálom a levest, erre később Süni eszegeti-eszegeti, majd kérdi: Te, nem lehet, hogy ebben izo van? ....no comment Emlékezetes pont Szárszó is, ahol rövid bokortúra után továbbhaladunk, már Földváron járunk, túl vagyok egy finom levesen, amikor föl akarom hívni Dildit, de a telefon nincs a zsebemben. Pánik, keresgélés, szörnyű felismerés, hogy Szárszón a bokorban eshetett ki....Ezerrel tűztem vissza, közben a verseny legnagyobb tócsájában megmártóztam természetesen, és lássatok csodát, elsőre megtaláltam a bokrot és mögötte a telefont :) Rohanás vissza, rövid társalgás Lőw Andrással (vajon mi volt a baj?), beérem Sünit. Sóhaj. Valamikor-valahol hírt kaptunk a feladókról, OJ balesetéről, Galopp ámokfutásáról, sajnáltuk, örültünk, de csak mentünk tovább.

Innen megint totál memóriazavar. Valahol világosodni kezdett, valahol szakadni kezdett az eső, valahol teát főztem egy buszmegállófélében, valahogy átjutottunk Siófokon pedig szentül meg voltam győződve, hogy sose lesz vége. Az aligai ponton nyomtunk egy levest, nagyon örültem a forró víznek, így nem is kellett főzőcskézni. Én ettem a szolgáltatott levesből, nagyon finom volt! Akarattyára érve elállt az eső, kerülgettük a tócsákat. Süni fáradt lassacskán, de spanolta őt a tény, hogy menthetetlenül közeledünk a célhoz. Itt aztán elkövettem a lehető legnagyobb hibát - eltévesztettem az útvonalat. Nincs mentség, figyelmetlen voltam. Közel 4 kilit raktunk bele egy eszméletlen hullámvasút úton.... Csak az tartott vissza a harakiritől, hogy Süninek szüksége lehet rám később....de komolyan, baromi rossz érzés volt. Az sem vígasztal, hogy más is benézte ugyanazt a kanyart.

Baromi álmosan kúsztunk be Kenesére, ahol Gandika és Manó várt minket a pontnál. Süni aludni akart pár percet, sokan suttogták oda, hogy ne hagyjam, mert nem megy tovább. Tényleg köszi mindenkinek a jótanácsot, de tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Gandika kempingágyat rántott elő, takaróval! Én feldobtam egy teát, 7-8 perc telt el, ébresztettem Sünit, tea kész, profizmus a köbön :) Tea, kaja, száraz felső, vízhólyag kezelés, tiszta zokni és már ment is tovább - érkezéstől távozásig 25 perc, de összehasonlíthatatlanul jobban nézett ki utána és szépen is mentünk. Sajnos ezen a ponton láttuk utoljára Gurdon Évit, nem sikerült megoldania a súlyos emésztési problémákat, feladni kényszerült a versenyt.

Kezdtük érezni, hogy innen már meglesz. Csak egy maraton, milyen hülyén is hangzik ez, de mégis, a 212-höz képest a 40 az CSAK 40. Nagy gond továbbra sem volt, egy szépséges vízhólyag, cipőtől megnyomott rüszt, kicsit talán gyakoribb eü szünet az ideálisnál. Reklámozom a sótablettát, de csak a szén kell neki. Rasszista :D (szegény Süni, látod ilyenek a kísérők, kidumálják az anyagcserédet is :)))

Megyünk, megyünk, kiosztunk pár széntablettát, kelendő a Jégzselé is. Látunk rémes csonthártya-gyanús lábat, brutálmód bedurrant vádlit, gyomorgondokkal bajlódó társakat....nem túl szívderítő. Segítek ahol tudok, rossz érzés, hogy ne tudok többet tenni értük.

Almádi. Süni fődje :) Jön a család szurkolni, nagyon aranyosak, jobban izgulnak, mint mi. És itt az ideje a nagy attrakciónak! Elérjük a parkot, ott van mindenki, Süni szalad a barátnőhöz és letérdel elé. Szegény lány köpni-nyelni nem tud, persze eltörik a mécses ahogy kinyitja a kis dobozt és hagyja, hogy ujjára húzzák a gyűrűt. Mindenki szipog, nekem szegeződik a kérdés: Még TE is tudtál róla? :D Ezért a pillanatért már megérte!

De nem állunk soká, menni kell. Elköszönünk, a lányok jönnek egy darabon velünk (bevallom, aggódtam, hogy Sünit negatívan befolyásolja majd a hölgyek jelenléte, de szerencsére nem) 189-hez tervezünk levest, sprintelek előre, de meglep a pont közelsége. Na, mind egy, ekkora baki még belefér, addig is pihenhet picit amíg elkészül a kaja. Már csak egy félmaraton! Alsóörsön ismét család, no meg Berkenyék :) Lábfájásra mosás, krémezés, zoknicsere, fáradtságra puszi, nem tőlem, barátnőtől :)Magunkra hagynak a lányok, megyünk tovább.

Egyre több a gyaloglás, de haladunk. 8,5-9km/h körül fut, 6 körül gyalogol, sokan nem haladnak így se már errefelé....Édes pofa, elnézést kér, hogy sokat gyalogol :) Nem zrikálom, tudom milyen szar ez, sőt, dehogy tudom. 150km felett nekem unknown territory, 181 felett neki is. Megyünk tehát az ismerős ismeretlenbe, rendületlenül a cél felé. Kevinnel forró dróton tartjuk a kapcsolatot, érdeklődnek, jönnek, dicsérnek, jólesik. Sünit kajával piszkálom, egyszerre kevés és nagyon sok a maradék 19kili, nem árt még a kalória, no meg valami szárazabb cucc a sok vízre és izgalomra. Éhes és fáradt vagyok én is, egyre nehezebb újra nyeregbe szállni, de jó képet vágok, Süni is beszédesebb, valamit dumálunk, teljen az idő. Jön Csopak, humorizálunk egy jó rizlingről, közben a sűrűsödő felhőket lessük aggódva. Nem ússzuk meg az esőt ez már látszik.

Szakadó esőben ér az országút melletti bringaút, korrekt felhőszakadásban fordulunk be Füredre. A strandnál beállunk egy tető alá, ami sok az sok. Jó 15 percet eltöltünk itt, egyszerűen nem éri meg kint veretni magunkat, annyira szakad.

Aztán ahogy jött, oly hirtelen megy is a zivatar, mire a központhoz érünk már ragyogóan süt a nap. 10km!!! Ennyit álmunkból felkeltve is tudunk futni ugyebár. No, épp ezért olyan baromi nehéz ilyenkor, mert most nemhogy nem álmunkból keltettek, de nem is hunytuk le a szemünket jóideje.

Minden elindulást kissé nyügis belegyaloglás követ, hangulat a béka segge alatt, így lehuppanok a bringáról, próbálunk 2perc futás, 1 perc gyaloglás kombót, de nem jó így, kell hogy lássa a végét, így inkább kijelölünk egy tereptárgyat amíg elfutunk. Fut, sétál, fut sétál, emelkedőt sétál, megint fut. (hűdeszarmegpakoltbringáttolvafutni) Jön a telefon Kevintől, jönnek kísérni a befutóig. Berkenyékkel kiegészülve toljuk a végét, Kevin hajcsárkodik :) haladunk szépen. Ééééés Tihany! Hullámvasút, fel, fel, aztán a lejtő, kocogunk, kocogunk. Tapintani lehet a feszültséget, gyűlik az endorfin, hogy mindjárt robbanjon. Lekanyar a földútról, csapat félreáll, Bozóttemenjvele, Süni sprintelni kezd, alig kapok észhez, rohanunk a lejtőn, mint az állat. Jobbkanyar (jénemestemátabringán) célegyenes, ereszdelahajamsprint......Megcináltuk! Megcinálta!

Célszalag, érem, kézfogás, puszi, ölelés. És öröm, és fotók, és vége....Mi?! Hogy vége is?! Hisz most indultunk csak el innen..... Még egy kört? ;-)

Majd jövőre!

Epilógus: Elköszöngetés után, gratuláltam Galoppnak a csodás időhöz, próbáltam értelmes két szót szólni Lydérchhez és Jocihoz, egyikük sem volt feldobódva, értelemszerűen. Gurdon Évi örökké mosolyogva járkált, pedig neki sem volt oka örülni :( Nagyon vártuk Bökit és Farkast, eléjük szerettem volna futni, de még nagyon messze voltak.( Bocs Böki, hogy annyiszor hívtalak. ) Közben Littleyu befutója volt várható, Nemespettel eléfutottunk (khm részemről ez erős kifejezés) az emelkedőn , hogy aztán lélekszakadva próbáljam tartani velük a tempót lefelé :) Vacilláltam a hazajutást illetően, 5 óra elmúlt, vonat talán 6 felé, 9 mire Pestre ér, onnan nekem még sok van hazáig..... Peti máris intézkedett, szerzett nekem fuvart Pestre egy tűzoltócsapatnál :) Felhőszakadással együtt 7 előtt 5 perccel már kiszálltam a Keletinél, 20perc múlva volt vonatom haza és 9 előtt otthon voltam, épp mire anyuék meghozták a gyerkőcöket. Altatni nem kellett aznap :) Azt hittem semmi nyoma nem maradt a tekerésnek, de pasi tegnap felhívta a figyelmemet arra a két szép véraláfutásos csíkra ami az alfelemet díszíti :D (tanulság:betétes bringásgatyát csak keskeny nyereghez vegyünk fel!)

UB

2010-06-12T15:07:00.000-07:00

Talán most, hogy már egy hét sincs hátra, írhatok az Ultrabalatonról is nyugodtan :)

Többféle gondolat és terv felmerült bennem, a lényeg az volt, hogy idén mindenképp szeretnék jelen lenni ezen az eseményen valamilyen formában. Az egész egyéniben még nagyon sok, főleg a jelenlegi edzettségemmel, kétnapos váltó egyedül még mindig kicsit sok volna, és mire váltócsapat után néztem volna, felmerült az ötlet, hogy lehetnék bringás kísérő egyéni futó mellett.

Aztán a Mikulás kocogáson még csak mikulásvitamin-gőzös poénként, később már komolyabban, elszegődtem Gyaloggalopp(Mazúr Béla) mellé, bár ő mondogatta, hogy nem akar komolyan versenyezni és nem is tudja, hogy kell-e neki kísérő. Aztán kitalálta, hogy bringázgassak csak egy jót és amikor már úgy érzi, hogy kellek akkor majd legyek ott :)

A trükkös csavar ott került a történetbe, amikor is Süni (Csapó András) kísérőt keresett. Egyszercsak kialakult az ördögi terv, hogy a verseny első felében Sünit kísérem (neki Boglártól lesz más), aztán utolérem/bevárom (a megfelelő aláhuzandó) Bélát és őt kísérem tovább a végéig, vagyis kb a második százason ahol már várhatóan elég fáradt és hisztis lesz ahhoz, hogy szüksége legyen rám :) Kíváncsi leszek, mekkora rönk kerül ebbe a kényes és precíz gépezetbe :P

Cuccaikról a futók gondoskodnak, én prezentálom magamat, a bringát és a saját cumómat. A bringa szegény elég lestrapált, de most kezelésbe vettem: a gumikat nem merem lecserélni, bár ezerévesek, de egyszerűen nem akarok hozzányúlni amig nincs vele baj (if it ain't broke don't fix it - ahogy a mondás is tartja); némi tisztogatás, csavarhuzigálás, lámpafelszerelés, váltóállítgatás történt, még akarok venni tartalék belsőket, egy gumijavító-készletet és össze kéne pakolni pár szerszámot is amire szükség lehet.

Térképeket is nyomtatok majd, biztos ami biztos :) Bár ugye a Balcsit kell követni...

Na, már csak annak kéne kiderülnie, hogy hogyan és mikor jutok a helyszínre...attól tartok, ez kb péntek délben lesz biztos.

Edzőpartner

2010-06-09T03:29:00.000-07:00

Kaptam ideiglenesen egy edzőpartnert! Jó dolog, mert mégiscsak kellemesebb társaságban kocogni és nagyon ari a drága, mert még vissza sem beszél, hagy engem szóhoz jutni. Ő ugyanis egy kutya. Gazdája és tenyésztője kért meg rá, hogy fussak az ebbel, nevezzük nevén, Bellával, mert a világkiállításra készülnek és ráférne a hölgyre egy kis kondíciójavítás meg egy kis fogyás-izmosodás. Kutyafitnesszelünk tehát, terepnek a környék homokos földútjait választottuk, kerülve a nagyon dzsindzsás részeket, egyrészt a kullancsok, másrészt Bella bundájának megóvása céljából. Nagyon rendes csajszi, nem húz, nem rángat, nem marad le, simán kocog mellettem. Igaz, most a hirtelen jött melegben az amúgy is lassú kocogásunk gyökkettőre redukálódott, de így legalább nekem garantálva volt az alacsony intenzitású edzés :) A melegnek és a páratartalomnak köszönhetően persze az amúgy tényleg alacsony intenzitás is 150körüli pulzust eredményezett, de hát ez van, ezzel főzünk! Bellánál csak lihegésfrekit tudtam volna mérni, de az nem lett volna alacsony :P

Íme Bella (ICh Bella Belle des Monts D’en Crauzille)

, a Berger de Brie vagyis briard vagyis brie-i pásztorkutya :

Csúcsszuper videó a Mátra 115 túráról

2010-06-08T04:27:00.000-07:00

Mátra 115 from PALL Attila on Vimeo.

Jó cipő jól cipel

2010-06-01T14:29:00.000-07:00

András kedves olvasóm érdeklődött a cipellőm felől, így erről is illik írnom :)

Hamar kiderült, hogy futócipőben nem vagyok válogatós, így messze nem az általánosan elfogadottnak tűnő 1000-1500 km után cserélem a cipőimet. Ugyebár 2008-ban kezdtem ("újra") futni, akkor muszáj volt újat vennem, mert a régi (valami adidas) kifelé elcsámpázódott, már kertet ásni se volt jó. A jó fejszámolók megállapíthatják, hogy az akkor vásárolt cipő (Adidas Response, a neutrális fajta) már 2 éves, lassan megérik a kidobásra, bár még egyben van és hordom is. Tavaly a Böszme előtt gondoltam rá - némiképp a szakirodalom és a társak nyomására -hogy kéne egy új cipő és a Spuriban eltöltött hosszas próbálgatás után egy pár Brooks Defyance futócipővel távoztam.

Tulajdonképpen semmi rosszat nem mondhatok róla, szépen elvitt a Balcsi körül, több kisebb "versenyen", edzéseken, néhány túrán, a balatonalmádi 12óráson, a sárvári 24óráson és most a K100-on is gond nélkül. Vízhólyag, dörzsölődés és hasonlók nem voltak, de más cipőben sem jellemző, így ez nem mérvadó.

A nagy lyukú hálós részen könnyen bejut a víz, homok, de legalább jól szellőzik és hamar szárad. Felsőrész még mindig tökéletes állapotban van, annak ellenére, hogy a legtöbb review-ban épp azt olvastam, hogy hamar elhasználódik.

A talp strapabíró, az elmúlt évben sokat raktam bele, mégse látható komoly kopás vagy összepréselődés. Kellemesen ruganyos, de nem puha, nekem talán egy kicsit merevnek tűnik, több hajlékonyságot szeretnék egy futócipőtől. Neutrális stílushoz ajánlott, de nem minimalista, van benne középtalpi merevítés és elég vastag a sarokrész is.

Környezettudatos futóknak fontos infó lehet a biológiailag lebomló talpanyag :)

A cipőfűző optimális feszességével viszont sokat kínlódtam ennél a cipőnél. Ha normálisnak tűnő mértékben húzom és kötöm meg, az szinte biztosan túl szoros a rüsztnél. De ez lehet a lábam hibája is :)

Teljesen jó cipő, abszolút az én hülyeségem, hogy mégsem szeretem. Ha valaki netán jár mostanság az USA-ban vagy rendel onnan sportcuccot, az szóljon lécci! Ez a két cukifalat egyike kéne nekem, de itthon nem kapható:

Púp

2010-06-01T13:03:00.000-07:00

Ebben a posztban már említettem, hogy vettem egy víztartályos hátitatyót a Kinizsire és egyéb hosszútávú akciókra. Többen kérték, hogy írjak róla, hát íme:

Rockrider hydration backpack

Jellemzők, röviden:

- 2literes víztartály, "harapós" szeleppel (bite valve - összeszorítod akkor tudod szívni)

- belső raktér, saccra 6liter körül, de ha tele a tartály akkor kevesebb értelemszerűen

- külsö kisebb zippzáros zseb apróságoknak

- víztartály a zsákon belül és külső zsebben is elhelyezhető (kívülről könnyebb kivenni-betenni-tölteni, belül viszont hidegebb marad a víz)

- kényelmes állítható vállpántok, bújtatókkal a cső számára mindkét oldalon

- keskeny mell és derékpánt

- fényvisszaverő betétek

Ár: akciósan 3990,- eredeti ára a cimke szerint 6590,- (Decathlon, Maglód)

Tapasztalatok:

Részben az ára miatt választottam, de természetesen fontos volt a kényelem és a használhatóság is. A boltban szemlélődve a kerékpáros részlegnél találtam, ugyanis elsősorban bringázásra ajánlják. Több hasonló termék is kapható, ugyanebben a márkában is, a fő különbségek a víztartály mérete, a zsák belső terének mérete, külső zsebek száma/mérete, derékpánt párnázottsága-vastagsága, esetleges hőszigetelő borítás. És a gyártó természetesen, ami nagyon is fontos, ugyanis bár a Camelbak bizonyára minőségben is a csúcs, de árban nagyon is, a Deca saját márkája amolyan középkategóriás, míg ez a Rockrider egész olcsónak mondható. Vannak persze más gyártók is (neten hydration backpack, hydration systems alapján érdemes keresni)) , de az általam látogatott áruházban ezek voltak.

Jelen termék nem rendelkezik párnázott derékpánttal, de egy korábbi tapasztalat alapján nekem erre nincs is szükségem ha nem kell különösebben nagy súlyt vinni (csak plusz dörzsölődési veszély és felgyűri a pólómat). Hőszigeteléssel sem rendelkezik, de így sem melegedett benne fel a víz, bár nem voltunk végig napon.

A túra:

Balgamód nem futottam egy lépést sem a tatyóval a K100 előtt, de a boltban majd otthon próbálva abszolút kényelmesnek tűnt (igaz, víz nélkül). A túra előestéjén feltöltöttem a tartályt és berámoltam a szükségesnek ítélt cumót is. A 1,5literig töltött tartály a neki kialakított belső zsebbe került, a többi helyen pedig 4 picinyke szendvics, két alma, egy zacskó banánchips, pénztárca, kulcs, mini esőkabát és egy hosszúujjú technikai felső osztozott. A külsö pici zseb egy kis tubus bepanthent, 2 szezámszeletkét, néhány zsepit és a telefonomat kapta. Ezzel kb tele is volt a rendelkezésre álló hely. Valamennyi helyet lehet nyerni ha a tartályt kívülre tesszük.

Már a rajthelyre tartvamegállapítottam, hogy így megrakva is kényelmes a táska, nem zötyög különösebben, sehol nem nyom, vág vagy dörzsöl. A kocogást megkezdve sem változott a véleményem. Szerencsére jól sikerült a levegőt kiszorítanom a víztartályból, így szinte semmi lötyögés nem hallatszott. A "szívócső" is teljesen jól működött, nyitott állapotban sem csöpögött, használata egyszerű és kényelmes volt menet közben. Sajnos a sokakat zavaró műanyag-ízt itt is érezni lehet, de ez ellen csak a víz ízesítésével tehetünk, tudtommal. Nagy melegben kellemetlen lehet, hogy felmelegszik a csőben lévő víz (hidegben pedig befagy) ennek megelőzésére kapható valamiféle hőszig huzat, úgy hallottam.

Összegezve:

ár-érték arány nagyon jó (főleg az akciós árat tekintve)

Semmi negatívumot nem tudok említeni, remekül vizsgázott a szütyő.

Ami miatt esetleg másoknak nem passzol tökéletesen:

- csak egy külsö zsebecske van, az is a frontján, így csak levéve tudunk kivenni belőle valamit

- derékpánt nem párnázott, csak egy vékony szíj

- nincs külső csat túrabot, fölös ruházat vagy más holmi rögzítésére

Tehát volt egyszer egy K100....

2010-05-31T03:27:00.000-07:00

...egész pontosan már harmincszor volt, de nekem mégis ez volt az első. Így utólag számmisztikázva végülis van benne valami stílus, a 30. Kinizsi 30. szülinapra (2 hét múla esedékes amúgy) :D

Már régóta terveztem, de mindig közbejött valami, elhullottak mellőlem a korábban még lelkes társak vagy én futamodtam meg, illetve a körülmények szóltak közbe. De idén senki és semmi nem állhatott az utamba (vagy nem mert :) Az útvonal részben ismerős volt már, de így egyben még nem jártam végig, valamint százas túrából is ez volt az elsőm. Szokás szerint 3 fokozatú időtervem volt:

1. alapterv, féllábon is sikerülnie kell: szintidőn belül - ami itt 24 óra,

2. reális terv: 20 órán belül, belekocogva, nyugisan,

3. álomterv: 15-16 óra - ahol lehet futva, keveset szöszölve

Nem agyaltam előre túl sokat a túrán, de azért látogattam az indexes Kinizsi topikot és ott akadtam össze Asciimo sporttárssal aki látszólag hasonló tempót tervezett. Felmerült az ötlet, hogy ha mindkettőnknek jó akkor menjünk együtt. Utólag is köszönet jár neki a segítségéért, információban, a nevezésben és egyáltalán :) Tudtam, hogy ezen a túrán nincs lépten-nyomon szolgáltatás, így egy tevepúp beszerzése mellett döntöttem. Nothing new on race day - tartja a mondás, vagyis semmi újat ne versenyen próbáljunk ki, hát én most ismét megtettem, ráadásul egy ilyen necces dologgal, mint egy hátizsák és egyben a folyadékutánpótlásom záloga :) Mentségemre legyen mondva, hosszú futásnak már akkor nem lett volna értelme, a tatyó pedig nagyon kényelmesnek tűnt rögtön elsőre. (az is volt, nem dörzsölt, nem ugrált, jó volt)

A túra előtti nap a szokásosnak megfelelően tevékenyen telt, este még autóznom kellett egyet és beszaladtam vásárolni pár dolgot a maglódi nagy áruházba. Nagy meglepetésemre a zöldséges részlegnél összefutottam Sünivel! (mekkora mázli?! ő általában az ország másik végében tartózkodik, én ritkán megyek ebbe a bumszliboltba, ráadásul zárás előtt fél órával.... :D Kicsit csevegtünk aztán mentem az utamra, hiszen még össze kellett pakolásznom másnapra.

Anyósnál őriztem kutyát-házat aznap éjjel, így reggel spóroltam némi időt a közlekedésen. Összeraktam a táskát, került bele egy könnyű, pici esőkabátka, 4 kicsi szendvics, banánchips, 2 csomag szezámszeletke, 2 alma, bepanthen krém, zsepi, pénztárca, mind gondosan bezacsizva eső esetére. A púpot nem töltöttem tele, kb 1,5liter vizet tettem bele. Odakészítettem még reggelire egy szendvicset, egy kaukázusi kefírt és egy almát, kikészítettem a ruhámat és egyéb ház körüli tennivalók után aludni tértem. Fáradt voltam, így ezzel nem volt gond :)

Hajnal 5 után szólt is az ébresztő. Gyors szedelőzködés, vazelin ahova kell, pulzusmérő fel, cuccok felkap és indulás a buszhoz. Az utazás alatt kényelmesen megreggeliztem és már alig vártam, hogy induljon a menet :) A Hév tele volt túrázókkal, néhányan óriási hátizsákokkal, kabátban, kamáslival, botokkal, nagyon felszerelkezve, mások futócicanaciban, övtáskával :)

Békásmegyeren találkoztunk Asciimoval, szereléket igazítottunk , ismerősökkel dumáltunk kicsit, aztán 8 után pár perccel elrajtoltunk(a papírunkra 8:00-át bélyegeztek). Yoyooék és Steve és Nyuszi valamivel korábban elindultak már, reméltem, hogy Nyusziékat beérem valahol. Hamarosan kocogósra váltottunk, nem is volt semmi gond,de ahogy emelkedni kezdett a terep, nekem nem esett jól a relatíve lendületes tempó. Nem vagyok eléggi hegyi ember és elég lassan alkalmazkodik a szervezetem az emelkedőkhöz, ezt már korábban tapasztaltam. Asciimo szedte a szép hosszú lábait, Forresterrel csacsogva úgy gyalogoltak fel az emelkedőn, mint a gép. Kezdtem lemaradozni, egy darabig még igyekeztem lépést tartani, de annyira ugrált a pulzusom az egekbe és kezdett ritkulni körülöttem a levegő, hogy jobbnak láttam nem erőltetni a dolgot. Sajnáltam, hogy máris leszakadtam, de nem lett volna értelme kockáztatni a totál savasodást rögtön az első kilométereken. (utólag megtudtam, sajnos neki sem sikerült a PB, de azért 16 óra körülivel behúzta :) Gratula!

Saját tempóban kocorásztam tovább, az emelkedőket tempósan gyalogolva, a többit futogatva. Igyekeztem nem zaklatni a túrázókat, kivártam az alkalmat az előzésre és remélem sehol sem felejtettem el megköszönni ha félrehúzódtak, hogy elmehessek. Sajnálatosnak tartom a túrázók-futók közti nézeteltérést ebben a témában, főként, hogy sok túrázó kocog időnként és fordítva, tehát nincs élesen elkülönülve a két tábor, ráadásul semmi egyéb nem kellene csak egy kis türelem és udvariasság.

Egyszercsak utánam kiáltott valaki, így megismerhettem Sistergőt is a topikról :) Jó ötlet volt a Bozót feliratú sapit vennem. Sajnos végül nem sokakkal találkoztam, pedig rengeteg embert előztem meg és bár ajándékkötöző nem lógott rajtam, de rám volt írva a nickem. Legközelebb ne féljen senki megszólítani ha elsuhanok mellette :) általában ráérek pár szóra :)

A Kevélyek, a Hosszúhegy, a szerpentin, mind hozta a megszokott formáját, nem volt könnyű. Sütött a nap ezerrel, nagy volt a levegő páratartalm is ami tovább nehezítette az amúgy sem könnyed sétát. A pilisi szerpentin mumus számomra, jórésze nem vészes meredekségű, de ahogy szép folyamatosan emelkedik, egyszerűen sosem tudom megfutni. Most is szinte végig gyalogoltam, a lejtőt viszont most is nagyon élveztem, bár elég bokagyilkos lehet a sok kő ha valaki nem vigyáz. A nyeregbe érve egészen meglepődtem, hogy milyen komoly állomást keraáltak itt a szervezők. Sátrakat vertek, büfét üzemeltettek, még cipőbemutató vagy hasonló is volt. Itt találkoztam Sancimanóval, aki paradicsomlét ivott. Ez utóbbi infó azért fontos, mert folyamatosan sós paradicsomléről fantáziáltam és már beterveztem, hogy az első lakott helyen veszek valahol. Ha nem látom meg Sancinál, tuti indultam volna tovább rögtön, de így kivártam a sor a büfénél :) Nem mértem részidőket, de legalább 15-20 perc veszett ezen a ponton, ha nem több. Ettem egy szendvicset is, sétáltam kicsit aztán kocogtam tovább. Sanciékat hamarosan beértem, elismerően nyilatkozott a tempómról, megköszöntem, de sajnos tudtam, hogy nagy mázli lenne ha ezt tudnám tartani végig.

Dorogra érkezve egyszercsak megpillantottam Nyulat és Steve-et! Bizonyára hülyének néztek a körülöttem lévők, mert elkiáltottam magam örömömben, hogy Nyuuuuuszííííííí :)) Összepusziztunk és együtt folytattuk utunkat. Steve bölcsességein mosolyogva általmentünk Dorogon, itt találkoztunk a Makai párossal akik most a 40-es távon indultak, majd a Nagy Gete támadása előtt falatozunk kicsit a Solkima (Miki) által prezentált terülj-terülj asztalkámnál. Nyuszi zöldséglevese nagyon finom volt és a víz is nagyon jól jött mert amúgy keresnem kellett volna egy kutat, hogy feltöltsem a púpomat. Ennyit a "no depó" tervről :)))

Elég sokáig élvezkedtünk itt, de aztán csak összeszedelőzködtünk és nekiindultunk a rettegett hegynek. Természetesen tényleg nem piskóta, de azért egy picit túldimenzionált szerintem. Az előző hetek csapadékos időjárásának és az ezáltal vadul burjánzó növényzetnek köszönhetően, rettentő párás volt a levegő, nem túl délcegen haladtunk felfelé. Nem mertem megkérdezni Steve pulzusát, de gondolom lehetett vagy 100 :))) Az enyém kicsit több volt ....

Szegény Nyuszi elég gyűrötten nézett ki, mondta is, hogy nem áll a helyzet magaslatán :( de azért hősiesen nyomult felfelé. A csúcson picit pihiztünk, Nyúl adott finom nápolyit, köszi. A sziklás lejtőt is abszolváltuk, hogy aztán felmászhassunk a Hegyeskőre :) Felhívtam Yoyoot, mondta hogy már a Tokodi pincék után vannak és Dildivel veszekszik, hogy zabáljon :)))

Ez a Tokod előtti szakasz nekem elég fura volt, mert két éve jártam erre és úgy rémlett, hogy akkor egy vízmosáson majd egy köves szekérúton simán bejutottunk Tokodra, most viszont megkerültünk egy dög nagy repcetáblát és úgy tűnt még Tolnát-Baranyát is, mire végre rátértünk a földútra ami Tokodra vitt.... A repcésnél ért be minket Bocska István akiről mindig csak annyit tudtam, hogy ő Gurdon Évi párja, pedig azért ő is tett már le ezt-azt az asztalra :) Kiderült, hogy ő is sokkal jobb időt tervezett, de aztán a meleg és egyéb körülmények folyamatosan rontották ennek esélyét és már kényelmes kocogós-gyaloglós verzióban tolta. Miközben dumáltunk, kicsit lehagytuk Nyúlékat, de biztos voltam benne, hogy Steve végig mellette lesz, így nem rágtam magam rajta, hogy elléptünk. Na, azért olyan őrült nagy előnyt nem szereztünk, a Tokodi pincéknél épp csak megettem a zsíroskenyérkémet amikor már utol is értek minket :) Itt külön kiemelném a finom savanyú ubit és a Túró Rudit amit kaptunk! Egyik kedvenc jelenetem és a túra abszolút különdíjra érdemes arckifejezése is innen származik:

Ülünk a padnál, megettük a kenyérkénket, rudinkat, ittunk, stb. Felállok, veszem a zsákom, mire István olyan igazi kíváncsi kiskutya szemekkel rámnéz és aszondja: Máris mész? :D Így elmondva biztos nem olyan poénos, de az az arc , hát...kilométerekkel később is emlegettem :) Hagyta magát meggyőzni, hogy induljunk, mert semmivel se lesz jobb ha sokáig ücsörgünk, ráadásul gyűltek a szürke felhők a fejünk felett. Az emelkedőn aztán megállapítottam, hogy István nyugodtam pihizhetett volna vagy negyedórát, akkor is lazán utolért volna Mogyorósbányáig, annyira nehézkesen másztam felfelé :) Ez a helyzet innentől általánossá vált, emelkedőn mintha legalábbis az Everestet másztam volna, még a fülemen is próbáltam levegőt venni, aztán a lejtőn simán tudtam kocogni...

Mogyin nagy mázlink volt, épp addig esett az eső amíg a Kakukkban pecsételtünk, ettünk, pihiztünk. Mire meghánytam-vetettem magammal, hogy felvegyem-e az esőkabátot, már szinte el is állt. Befutottak Nyusziék is, utólag is köszönöm a kedves invitálást egy kis depóra, de ettem banánt, ittam kólát, elégnek tűnt. Remélem gond nélkül célbeértek, mert később már sajnos nem találkoztunk. Azt sem tudtam, hogy innen előttünk vagy mögöttünk voltak-e, csak most az edzésnaplókat nézve látom, hogy kicsit tovább élvezték a Kinizsit. Remélem nem volt nagyobb baj, csak a fáradtság....

Elindulván már éreztük, hogy kezd hűvösebb lenni, a nap még küzdött, hogy a felhők közül kiverekedje magát, ami több-kevesebb sikerrel ment is neki. Közben Sancimanó ismét beért minket, ami jól mutatja, mennyit tököltünk a pontokon, hiszen mi elég sokat kocogtunk is. Némi dumaparti után nekilódultunk. Pélin a forrásnál nagyon jól esett egy kis mosakodás, egészen felfrissített. Könnyed kocogással haladtunk, részemről az első emelkedőig :) De azért csak eljutottunk Pusztamarótra is, sőt az egyházi üdülőhöz is, egész lihegésmentesen. Pusztamaróton láttuk a 24órás tájfutó váltóverseny kiszolgáló létesítményeit és néhány az erdőt keresztül-kasul szelő tájfutót is :) Igen, gondoltam rátok Tibi bá és Imre :)

Valahol errefelé kezdtük előszedni a lámpáinkat, mert a sűrűbb erdőrészeken már erősen szürkült és egyre marasztalóbb volt a sár is néhol. Bizonyára rettenetesen nézhettem ki, mert a korábban csuklón viselt zöld kendőt kötöttem a fejemre, hogy a fejlámpa kényelmesebb legyen :)

Bányahegyen rengeteg időt eltöltöttünk, megettünk egy-egy levest, meglátogattam a mellékest, és rácsodálkoztunk Véghattira, hogy mit is keres itt ilyenkor :) (mint kiderült, gyaloglósban nyomták) Mire elindultunk egész klasszul ledermedtem....Magamra húztam a hosszúujjú felsőt és ae esőkabit is és így dideregve kezdtünk kocogni reumás pingvin stílusban. Aztán persze sikerült felmelegedni és hamarosan öltözhettem is vissza egy rétegbe, csak immár a hosszú ujjút választottam. Koldusszállásig egész sokat futhattunk volna ha nincs a sár, de így lépten-nyomon meg kellett torpanjunk. Előnyben voltak a túrabotokkal rendelkezők, de szerintem mindenki megcsúszott itt-ott. Szerencsére nem estem bele a trutyiba egyszer sem, de a cipőm megmerült egy kissé. A ponton nagyon jólesett a tea és vizet is tudtunk vételezni púpba ami "életmentőnek" bizonyult, mert mindkettőnké elfogyott. István itt adott valami decás izoport a vizemhez ami nem tudom mennyit használt, de legalább elvette a műanyag ízt :) Köszi! És egy fél powerbart is kaptam tőle ami meglepően finom volt. Még sose próbáltam ezeket az űrkajákat, a gélre ezután sem fanyalodtam rá, de ez a szelet jó! Csak nagyon ragad :)

A sárgán továbbindulva ismét élvezhettünk egy kis dagonyát itt-ott, másutt meg klassz köves utat, de haladtunk, bár a sunyi emelkedő nem igazán jött be. Már talán csak mentális gát volt, de nem akaródzott semmi olyat futni ami nem látszott egyértelműen lejtőnek :) Szegény István nem is értem, hogy bírt velem maradni, tényleg nem sértődtem volna meg ha ellép, de állította, hogy jó ez így neki. Pedig azt is mondta, hogy már jobban esett neki a futás, mint a gyaloglás.... Így értsük meg a férfiakat :D

Persze nincs túra egy kis mérgelődés nélkül. Igyekeztünk figyelni a jelzést, de egyszercsak eltűnni látszott. Jöttek mások is, így nem aggódtunk, aztán még mondták is, hogy jó felé megyünk, semmi baj, ők tudják sz utat. De valami gyanús volt. Egyszercsak találtunk egy piros leágazást, a térképet nézve elbizonytalanodtunk, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e. Nem is az eltévedéstől tartottunk igazán, csak nem szerettünk volna levágni az útvonalból (sajnos nagyon sokan megtették, sok helyen...sose értettem, mi értelme van egy ilyen teljesítésnek) Igazából nem jöttem rá, hogy végül hol kavartunk, de párszáz méter után visszataláltunk a jelzett sárgára. Kicsit dühített, hogy talán rövidítettünk :(

Némi sarazás-kocogás és el is érkeztünk a Baji vadászház EP-hez. Itt már nem szöszöltünk, pecsételtünk és nyomás. Mondták a lányok, hogy itt-ott van még sár. Végülis igazat mondtak: itt is volt, meg ott is :) Innen már egész gyorsan telt az utolsó pár kilométer. Valami útnál ott várt minket Gurdon Évi és a Baj-Tata szakaszon autós kíséretet kaptunk. Olyan aranyos volt, mintha legalábbis a Spartathlont nyomtuk volna ;-) Átcikáztunk néhány tatai utcán és hopp, egyszercsak ott volt a cél. 19 és fél óra LOL :D (Istvánnak csak 19 :)

Megkaptuk ami jár, szép jelvény, oklevél, meleg kézfogás és meleg leves :) Szerényen Ispiékhez települtünk kajálni (jópofák voltak, odahívták Évit, hogy üljön közelebb, meséljen a franciaországi 24-órás VB-ről, de kb addig jutott szegény, hogy hideg volt és nem volt meleg kaja :) Kicsit dekoncentráltak voltak a srácok :P

Beszerveződtem hozzájuk a hazaútra, amiért utólag is nagy köszönet! Hárman háromfelé kókadoztunk a hátsó ülésen, viccesek lehettünk :) Azt hittem nem fáj semmim, hát azért a mozdulatlan ücsörgés után a Délinél nem volt olyan hetyke a mozgásom, mint elképzeltem, de sikerült megközelíteni a metrót majd a buszt is és csodamód mindkettőn felébredtem mikor le kellett szálljak :) Ennyi pihi elégnek is bizonyult egészen hétfő hajnalig :P Fura.....szuperkompenzáció vagy mi a szösz?! (közel 48 óra ébren....brrrr)

Végül, mert nem tudom hova illik:

Képtelen vagyok felidézni, hol voltunk amikor Böki telefonált, de azért arra emlékszem, hogy mit beszéltünk :P Épp kérdezte, hogy jól vagyok-e, hogy állok vízhólyaggal, fájdalommal, mondom, hogy nem fáj semmi, minden oké, erre valamit dörmögött, hogy olyan nincs, én meg ráléptem egy hülye kőre és kifordítottam a bokámat..... Szerencsére nem estem rá, csak leültem a lendülettől meg a belenyilalló fájdalomtól. Tuti, hogy Böki átkozott meg :P , biztos ott tekergette a wodoo baba lábát :)) Mázlim volt, mert nem sérült meg a lábam komolyan, de azért főleg a létramászásoknál és a köves-sziklás részeknél eléggé éreztem.

Ha már fájdalom és sérülés téma, büszkén és örömmel mondhatom, hogy a szokásos bokafájdalomtól eltekintve csak némi izomfáradtság van a combokban, semmi más. Ez is mutatja, hogy állóképességben van itt hiány, amúgy mehetne a futás keményebben is. Majd fog, remélem :) És kivételesen kidörzsölődés sincs. Tökjó :)

Hatalmas elismerésem mindenkinek aki teljesítette és emelem kalapom azok előtt is akik feladni kényszerültek, de megfontoltan döntöttek.

Egyelőre lusta vagyok lefordítani, bocs

2010-05-30T16:31:00.000-07:00

Racing a 5km At Your Best

by David Hirsh

Running a great 5km race requires a lot more than months of training and proper tapering. Many people (including myself) have blown a race when they were in peak condition, for various reasons. I want to go through a few of the more common ones, and also touch on some of the mental aspects that many people don't even bother with.

Let's start with the most important one:

Even Splits means running each mile or kilometre at the same pace throughout the race. This can be very hard to do, and there's two distinct reasons. The first is that the act of tapering before the event has left the runner with fresh legs, which is a strange feeling after weeks, if not months, of hard training on legs that are almost always in some state of tiredness.

A proper taper makes that feeling go away, but the result can be that the runner falsely believes he or she is in better shape than they are. They make the error of running at the same effort level they felt when running 1km intervals at 5km race pace a few weeks back. What they forget is that they did those intervals without tapering, and in a non-race atmosphere.

When you run your next 5km race, remember that that after a proper taper you should feel as though you are running 10km race pace or even a little slower for that first kilometre. It should feel reasonably easy - or easier than you would expect. I know I have tapered right when I feel like I could even have a short conversation with the runner next to me in the first kilometre of a 5km race. There should definitely be no huffing and puffing, yet!

The second reason for going out too fast is over-excitement. It gets to the best of us, and sometimes it's very hard to resist. At the start, I always try to disassociate from the event a little, and play detachment tricks on myself (more on that later in this post). I have run some of my best races by finding a quiet place to relax in the final few minutes before the gun goes off. I will show up early and talk to people, go for my easy warm up, stretch, and then sit somewhere and do absolutely nothing for the last 10-15 minutes, while I start preparing to relax for the race, and not be pumped up. Getting all tense and pumped up will tighten muscles, and tight muscles don't work very well. I will spend the time sitting down and mentally relaxing every muscle in my body, starting from my feet and working upward, ending with all the muscles in my face, so that it is expressionless. By the time the race is getting ready to start, I feel completely at ease, relaxed, and know I will definitely not go out too fast. As I head to the start line, I avoid talking to anyone, or thinking about anything other than maintain the totally relaxed, loose feeling.

Just before the race begins, I will do some strides, which are short and easy accelerations to race pace over about 10-15 seconds. You've probably seen other runners do this, and maybe wondered why.

The reason for strides is because you want your heart rate to rise *just before* the event, to minimize the shock of abruptly running at a demanding pace. The body is more prepared, and it becomes easier to comfortably fall into the proper pace without a nasty initial period of heavy breathing. Strides should be short and smooth, and literally done in the final few minutes before the start (under 3). Anything earlier than that is a waste of energy, and the wrong time to be getting the heart going other than your warm-up jog much earlier, which at this point you have obviously completely recovered from. If you can't move from your position in the start pack, run in place a little in the final two minutes. Remember when doing strides or running in place to keep the relaxed focus you worked on earlier! You aren't getting hyped up; all you are doing in making your heart beat faster. It sounds like they are the same thing, but they are definitely not. It's quite easy to stay very relaxed while striding, since the effort level is minimal (10-15 seconds per "stride").

As the race starts, I allow myself to think of nothing but running form. The goal of the first kilometre is twofold: hitting the correct split time, and using the least amount of energy to get there. The first kilometre is very important - it is the easiest one to run, and because of this, it is the easiest one to save energy on by remaining loose and maintaining perfect form.

Think of the first kilometre as the one in which you "cheat" by trying to get to the beginning of the second kilometre by expending as little energy as possible, through excellent form and total relaxation. I will often let my direct competitors get a couple seconds ahead of me during this period. The real race hasn't started in my mind, since I don't feel like I'm racing while in my relaxed state.

As the race progresses, it becomes more of a challenge to maintain form and not tighten up. This is especially why it's important to make staying loose the number one priority early in the race. If someone at your ability level is all tense and worried, or maybe overly excited, you will use less energy than they will in the crucial early stages. it will pay off in the end.

No matter how fit you are and how well you maintain good, relaxed and loose form, things start to get tough pretty quickly in a 5km race. For me, I find the point where it starts to become a real challenge is about 3 to 3.5km. This is where the wheels slowly but surely start coming off, and when most runners first start thinking of the finish line. It's also about the point when the best runners begin to separate themselves from the pack they were running in, as the rest begin to slow down. This occurs at every ability level. You see it for 15 minute 5km runners and over 30 minute 5km runners. The people that remained loose and concentrated on form are rewarded with a stronger end stage.

When you reach this stage, here's a few things to do in order to minimize discomfort and maintain pace:

Firstly, shorten your stride length and quicken your turnover. Watch any elite runner at the end of a race - this is what they do, and you should, too. It's the best way to keep from lagging. A good way to do this is to run as if you are sneaking up on someone, and don't want to make a lot of noise. The muscles in your legs are filling up with lactic acid, a by-product of oxygen burning. This makes them stiffen up and not work as well. Don't fight it - adjust your stride to make up for this change.

Another thing to remember at this stage in the race is to completely relax your facial muscles. You probably want to twist it up into a look of agony (I know I do!), but it's only going to make the rest of the race even harder for you. Relax the face completely, and try to maintain an expression of complete boredom. I guarantee this will help you run a little faster, by both keeping muscle tension down and giving your mind something to think about other than "I WANT TO STOP RIGHT NOW!" I've actually spent the entire end of a race thinking of nothing but keeping a blank expression on my face. It's hard to do, but not as hard as focusing on the agony of every step.

Shoulders are the other culprit. You aren't running a sprint-distance race, so there's no need to clench your fists and run with rigid arms. A trick my old coach told me that works incredibly well is to just remember to relax your shoulders. The reason is that it's almost impossible for a runner to have tense arms or hands if they have relaxed shoulders.

So, you are 1.5km from the finish, and after spending the first 3 to 3.5km of the race working on even splits, relaxation, and perfect form, you are starting to really feel the effort and are now shifting to a shorter stride with a quicker turnover, and thinking about relaxing the shoulders and facial muscles. Don't allow the race details to enter your mind now - the end will come when it comes, and there is no point thinking about anything but the above-mentioned techniques. You will find that if you do this, the effort becomes easier, because you are working on things that are in your control, rather than thinking about things that are not, such as where the race ends, or where that damn 4th kilometre marker is!

Internalize your thoughts - focus on the things you can do to improve the way you feel without having to slow down. Here's where the race becomes very mental. Don't think about the discomfort as a negative aspect! Think about it as a normal thing that occurs from running. It means you are working hard. It's expected, and you knew it would happen. It's just a routine part of the race that you work on, such as stride rate or relaxing your shoulders. There is no reason to panic about such a normal occurrence, although it is admittedly uncomfortable.

You are now nearing the end. There's about a half mile to go, and it's long enough that if you aren't careful, you can ruin the effort you gave over the prior 4.2km by giving in to fatigue and slowing down. Here's where disassociation really comes into play. Negative thoughts start to enter your mind at this point, and you need a strategy to effortlessly make them go away. I have a few games that I have made up over the years that work well for me - maybe you can try them at your next event. They may sound silly, but nothing is worse than dreading every step and not being able to think about anything but the agony you are putting yourself through.

My favorite disassociation technique is pretending I am in a movie. I am watching this movie in my mind. It is about a runner who is running at his limits, but hangs on heroically and finishes strong, even though it's clear he is working extremely hard. As I watch the movie, I feel incredibly motivated by his effort. What a great runner! I wish I could dig that deep! He is using every cell in his body to go faster and catch the person in front of him, and it looks like he's going to do it! The finish line is in sight, and I know he is going to collapse at the end - I am mesmerized by it all, and in my mind I can see all the various dramatic camera angles.

The above technique is a great one - it brings back similar feelings I have felt from watching great races, and prevents me from feeling negative about my discomfort. In my mind, I am a world-class elite runner who's face shows nothing as he races to the finish.

If you want to try something a little less dramatic, I sometimes like to focus on a spot on the back of the runner's shoe in front of me (if there is one). I'll concentrate on maintaining the visual attachment with this spot. It doesn't have to be a shoe; I have used the timing chip on their ankle before. The point is to force yourself to think of anything but your discomfort. It doesn't have to have meaning. you could try counting the amount of people watching the race near the end, one by one, or even counting your footsteps (1,2,3...1,2,3...1,2,3). You could try thinking about the great race report you are going to be typing up on runners later on, in which you are so proud to describe your strong finish!

One last thing I always think about if all else fails is how after almost every race I have ever done, I feel like I could have gone faster, only a minute after recovering. Almost everyone feels that way. The end of the race is very hard, but in a way it's easy if you realize it's almost over, and that everyone else feels as bad as you. It is very easy to forget that and feel sorry for yourself, as if you're the only one suffering. The goal at the end of a race is control that suffering better than the people around you - keep in mind that they feel like giving up, too. It's very hard for everyone. Don't think that the person in front of you is too strong to pass when you are within sight of the finish. It's likely that if you give it a shot (even if you're insanely tired), they will be intimidated by your effort and back off. This is why I like passing people at the top of hills - it's a similar strategy: hit 'em when they feel weak, even if you do, too.

Learn to relax and disassociate rather than tense up and obsess over your discomfort, and you will run a better race!

Víztartály kövéreknek ?!

2010-05-27T04:36:00.000-07:00

Vettem ma a Decában egy Camelbak-jellegű háti víztartályos tatyót. Rockrider márka, elvileg inkább bringázáshoz van, de jól passzol és sokal olcsóbb volt, mint a Quechua túrázós-futós modelljei. (eredetileg sk akartam barkácsolni egyet, de külön a víztartály annyiba kerül, mint egy egész táska....)

Most jön a poén és a cím magyarázata :)

Kivettem megnézni a tartályát és megakadt a szemem a cimkén:

Ha nem esett volna le a tantusz, azt akarják mondani , hogy ne tegyünk bele zsíros cuccot.....vajon miért sikerült románul leírni, de magyarul már nem?!

T100

2010-05-21T06:03:00.000-07:00

Múlt hétvégén volt a Terep100. Jó lett volna megpróbálni, de kivételesen az eszemre hallgattam és nem neveztem be. Most persze nagyon sajnálom, még akkor is, ha bizonyára nem értem volna be szintidőn belül (sőt, talán csak reggelre :P ). Megy a "vita", hogy biztonságos volt-e, nem kellett volna lefújni az egészet, stb. Marhaság, szerintem. Durva volt, igen, biztosan, de egy terepultrától mi a manót várunk? Ha rossz az idő, durva lesz. Ott volt a honlapon, hogy fizikailag és mentálisan felkészült futóknak ajánlott csak a részvétel....

Lusta vagyok visszakeresni a szerzőt, de ezt írta egy fórumra, amivel nagyon-nagyon egyetértek:

...azért valahol titkon mindannyian ilyen teljesítésről álmodunk...

Igen. Én igen.

Bozótláb

2010-05-14T14:13:00.000-07:00

Kedves kommentelőm, András (tapsoljukmeg) nem bírt ellenállni fetisiszta hajlamainak :P és megkért, hogy "toljak fotót a talpamról". Természetesen, ennek semmi akadálya, kedves András.

Íme a képek, avagy a bozótkutyák talpa sem szőrös...

Bocs a nyakatekert pózokért, de az embörnek a saját talpát valahogy nem egyszerű fotózni :o A nyomi színekért is bocs, mobiltelefon kamerájával készültek a képek.

VB-izgalom-levezető és jótékony célú kocogás ifj.Schirilla Györggyel

2010-05-14T08:30:00.001-07:00

A múltkor a sülysápi futónap után hallottam róla, hogy Schirilla György ismét ellátogat a Tápió-vidékre és jótékony céllal, a községek összefogását szorgalmazva, végigfut 21 településen, köztük a miénken is.

Megkérdeztem a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány munkatársától, aki nem mellesleg a község kiváló testnevelője és atlétika edzője is, Czirják Gyuritól, hogy hogyan is alakul Schirilla úr programja és ennek megfelelően ma reggel nekiindultam, hogy Tápióságra elé kocogjak.

Akartam előbb kicsit mezítlábazni és amúgy is a focipálya felé kellett indulnom, így 10perc laza kocogás után a focipályán toltam - ha jól emlékszem - nyolc kört, ebből hármat résztávos jelleggel (rövid oldal kocogva, hosszú oldal fokozó)

10 órakor elindultam Ság felé a főút mellett és hamarosan jött is szembe Scirilla György néhány iskolás és a kísérőautója társaságában. Csatlakoztam, pár szót váltottunk és kocogtunk vissza Szecsőre. Itt a községtáblánál már várták őt Czirják Gyuri és az Alapítvány más képviselői és szecsői iskolások. Kis pihenő után (mert kissé előrébb voltunk az időtervhez képest), lekocogott a kis csapat a alsós iskolához ahol Incze Sándor polgármester úr és a gyerkőcök köszöntötték Scirilla Györgyöt. Innen rengeteg gyerekkel vonultunk a Honvédségig ahol az óvodánál kis frissítővel várták a csapatot és a gyerkőcök emléklapot kaptak. Megismerhettem az Alapítvány elnőkét, majd Czirják Gyuri bemutatott Scirillának, mint a falu egyetlen ultrását
Persze kérdezte, hogy mit futottam utoljára, mondom Sárvár, 24 órás, 151km. Aszondja az rettenet Mondom, átúszni a zajló Dunát nem rettenet?

Beszélgettünk pár szót az ultrázásról és persze emlegettem neki a VB-n épp szereplő szuper magyarokat!

Innen már csak egy maroknyi társaság kísérte őt a bekötőútig, majd viszakocogtunk, mert a Szentmártonkátáig vezető rövid szakaszt autóval kényszerült megtenni, ugyanis a rendőrség nem engedélyezte a főúton futást.Onnan még Farmosra ment és ott ért véget az Összefogás a Tápió-vidékért akció.

Én is kaptam aláírt emléklapot

24 órás VB

2010-05-13T02:31:00.000-07:00

Hajrá Magyarok!!!!

Gurdon Éva

Máténé Varju Edit

Lubics Szilvia

Horváth Mónika

Lajkó Csaba

Kónya Ákos

Szitó Ervin

Zahorán János

Szabó Sándor

Cserpák József

kihagytam valakit?

aktuális állást ITT lehet követni

Futááááááás!!!!!

Mezítlábas elmélkedés

2010-05-12T04:19:00.001-07:00

Kocorászok mezítlábasan továbbra is, és még mindig nem azért mert divattá kezd válni hanem mert jólesik, úgy tűnik az örök szenya bokámnak is jót tesz és mert addig se kell új cipőt venni :)

Olvasgatok is a témában ezt-azt és néha gondolkodni is szoktam, bármily meglepő :P Most, így a nemrégiben lezajlott eseményeken rólam készült fotókat nézegetve és a múlt hétvégi sülysápi futónapon kocogott távra visszagondolva az alábbi elmélkedésre vetemedtem.

Mindenütt azt hallani-olvasni, hogy az ideális futótechnika az ha talppárnára, a talpunk elülső részére érkezünk, a sarokra érkezést pedig máglyára kívánják sokan, rengeteg - amúgy logikusnak tűnő - indokkal alátámasztva elméletüket. No, én mind a két féle stílusban tudok és szoktam is futni és még azt sem mondhtanám, hogy mezítláb csakis elsőtalpra érkeznék. Simán tudok ugyanúgy saroktól lábujjakig végiggördülve is lépni mezítláb is, sőt ha apró szúrós kavicsok vannak az úton, akkor önkéntelenül így lépek, mert ha a lábközépcsontok fejének magasságában trappolok rá ilyen kis jószágra az tud fájni nem kicsit. Most Sülysápon például nagyrészt így futottam mezítláb és csak a füves focipályán volt az "igazi" forefoot-strike ahogy az a nagykönyvben állítólag meg vagyon írva. Természetesen, ha tempósabban futok, akkor mindig a talpam elülső része ér először (akár kizárólag) földet.

Ezeken elmélkedve eszembe jutott a a nagy forefoot-divat ellenzőinek azon érve, hogy az evolúció épp azért produkált nekünk ilyen szép gömbölyű sarokcsontot, hogy gördülhessünk rajta....

Én azt gondolom, az igazság megint valahol félúton van. Nem hinném, hogy mindenkinek azzal kéne kínoznia magát, hogy erőszakkal átneveli a testét egy tök más futóstílusra mint amit eddig megszokott. A lényeg, hogy sérülésmentesen, fájdalommentesen, jókedvvel tudjunk futni. Aki úgy érzi, valami nem stimmel, sérülésekkel, bizonytalan eredetű fájdalmakkal küzd, annak ajánlom, hogy erősítse lábizmait - akár mezítlábazással - és gondolkodjon el a futótechnikáján, de ne azért mert a szomszéd is Vibrams-ban fut és az hű de cool....

Sülysápi Futónap

2010-05-10T03:00:00.000-07:00

Vasárnap kilátogattunk a futónapra és nem bántuk meg :) Most új helyszínen, az általános iskolánál rendezték ami nagyon klassznak bizonyult. A füves focipálya jobban is illeszkedik egy ilyen eseményhez, mint a korábbi mini park, ráadásul van egy szuper játszótér is.

Reggel az ovis futammal kezdtek ahol természetesen mindkét gyerkőcöm futott. Egy 310méteres kört kellett szaladniuk a füves pálya körül, utána pedig kaptak egy kisdobozos üdítőt és egy szép piros almát (jé, végre valahol nem édesség a jutalom!)

Ezután sorba jöttek az egyes gyerekfutamok, korosztályonként, majd a három hosszabb táv, 3,7km, 10km és félmaraton. Anyuék vigyáztak a srácokra amíg futottam és sajnos leszavazták a félmaratont, így beneveztem a két rövidebbre. Kedves futós-túrázó ismerőssel kocogtam a rövidet mezítláb, látványosak voltunk: ő babakocsit tolva én cipőtlenül :P Két kört kellett futni a környező utcákon kijelölt pályán, mindkét alkalommal a focipályán is körbefutva ahol Judit lelkesen csatlakozott hozzám. Egész ügyes ez a gyerek!

A tizesre azért visszavettem a lábbelit, mert nem ismertem az útvonalat és az előzőn is volt egy igen rusnya szakasz kavicsos aszfalt apró törmelékkel :) A mezőny még a félmaratonistákkal kiegészülve is igen szolíd volt, így nem okozott nagy meglepit, hogy meglehetősen laza futással a korosztályomban másodikként, a nők között ötödikként értem célba. Nem vittem órát, de érzésre épp hatoson belül volt az átlag. Nem vártuk meg az eredményhirdetést, így nem tudom, mit is nyertem a tapasztalaton és az élményen kívül, de beszéltem az egyik szervezővel és majd átveszem valamikor. Több ismerőssel is összefutottam, külön gratula a Makai párosnak és Rókalacinak és bocs, hogy nem vártam meg a befutótokat.

Amíg én futottam, a gyerkőcök játszótereztek, illetve a Hétpróbás Gézengúz nevű ügyességi játékon vettek részt ahol különféle feladatokat kellett teljesíteni (célbadobás, mocsárjárás, stb) és így lehetett elnyerni a játék nevében szereplő becses címet, no és egy klassz gumilabdát :)

Elmélkedés

2010-05-05T15:35:00.000-07:00

Még egy kis elmélkedés a 24órásról, meg úgy általában. Elolvastam Berzso beszámolóját (újak tájékoztatására ő volt a "nagy ellenfél") és nem tudtam, hogy szégyelljem magam vagy büszke legyek. Ő szépen megtervezte a felkészülését, fokozatosan haladt a távokkal, edzett, szervezett-tervezett és aztán mindezt megkoronázva okosan versenyezve érte el a megérdemelt helyezést és a 150kört.

No és én? Tavaly elhatároztam, hogy idén ha fene fenét eszik is ott leszek Sárváron. Aztán pár héttel a verseny előtt elhatároztam, hogy a 24órásra nevezek. Felkészülés, tervezés nem volt. 2010 első negyedévében összesen 260km-t futottam és 133km-t túráztam, szinte csak hangulatra hagyatkozva, koncepció nélkül. Persze, valahol gondoltam rá, hogy idén szeretnék futni egy 24 órást, de hogy mikor, hol és főleg, hogyan, arról nem elmélkedtem.

Hogy miért feltételeztem, hogy edzés nélkül lehet csak úgy lazán 24órát futni? Nem tudom. Eddig is csak a tempómmal voltak gondok, a táv ritkán okozott nehézséget. A kezdeti hirtelen terhelések óta különösebb láb vagy egyéb mozgásszervi problémáim sem voltak, hólyagokra pedig egyáltalán nem vagyok hajlamos. Úgy gondoltam, ha Almádiban relatíve lazán megvolt 88km akkor a duplája álomszerű volna, de 150-160 nem lehetetlen. Csak "okosan", lassan, aztán lesz valahogy.

Így indultam neki és azzal a feltett szándékkal, hogy bármennyire futom is szét magam, itthon nem fog rajtam látszani, hogy épp kerek egy napig kocogtam. Ez persze sokak számára hülyén hangozhat, de nekem fontos.

És bejött! Az első 12 órában megvolt 80km, ebből 140körülre saccoltam a lehetséges végeredményt. Fura volt, hogy pár óra után a szokásos részek kezdtek fájdogálni, úgymint bal boka, deréktáj, vállak, néha csípő és talp, de ahogy telt az idő ezek egyszerűen elmúltak. Akkor azt gondoltam, talán csak az endorfin hatott és azért nem éreztem fájdalmat, de később sem lett rosszabb, így bizonyára nem ezért volt. Talán a takarékos kocogás afféle "kutyaharapást szőrivel" effektust váltott ki, de tényleg rendben volt mindenem a végére. A fürdőben is csak a csúszós padló és a bokám miatt óvatoskodtam. A kocsiban ücsörgés nem esett jól, főleg hogy nem tudtam rendesen kinyújtani a lábamat, de hazaérve már úgy éreztem magam, mint bármelyik félnapos túráról hazajövet és másnap reggel ott folytattam mindent ahol szombaton abbahagytam. Ha valaki netán olvas, ne vegye ezt nagyképűségnek, csupán tény.

Az egész dolog valahogy szürreálisnak tűnt. 150km végülis nem kevés, de így hogy utána szinte alig éreztem, valahogy szégyelletesnek tűnt. Mindenki úgy gratulált, mintha a Spartathlont teljesítettem volna, miközben - bár az élmény kétségkívül óriási volt - én egyáltalán nem éreztem falrengető teljesítménynek. Előtte viccelődtem Berzsóval, hogy majd meccselünk és készüljön, de valójában kevés komolyság volt benne. Csupán hajnalban kergettem meg őt kicsit, hátha sikerül lefaragni a hátrányt, de azt gondolom, ha sikerült volna utolérnem akkor sem előztem volna le. Egyszerűen én nem versenynek fogtam fel. Persze klassz lett volna ha nem köröz le két egész körrel, ezért tempóztam egy picit :)

A szekszárdi félmaraton alapján azt hiszem fizikailag ugyanott vagyok, mint Sárvár előtt. Ha igaz a két hetes szuperkompenzáció sztori, most hétvégén nagy PB-t kéne fussak. No, majd meglátjuk :) A T100-on biztosan nem indulok, tisztességes teljesítéshez nem vagyok elég felkészült, lazázni meg ez most kicsit költséges buli lenne. A K100 viszont valószínű és remélem sikerül tempósan teljesíteni. Kéne találnom egy-két társat az éjjeli szakaszra, hogy ne tévedjek el :P

Angyalom, cillagom, szeretjük a bort!

2010-05-05T03:23:00.000-07:00

Szekszárd, félmaratonnak álcázott nehezített terepgyakorlat. Szuper szervezés, kedves emberek, nehéz, de gyönyörű terep, jó társaság és finom borok. Mi kellhet még? Steve-vel, Yoyookával és Nyuszival kocogtunk, lájtosan, bulizva, és végigkóstoltuk a kínálatot, daloltunk, sőt Yoyooval még táncra is perdültünk!

Kicsit bővebben:

Szüleimmel és gyerkőceimmel utazgattunk a helyszínre, ugyanis amikor felvetettem, hogy gyermeket kéne őrizni amíg én Szekszárdon leszek, Anyukámnak bevillant, hogy ott lakik egy rég nem látott kolléganője akit már ezerszer meg akartak látogatni. Így még reggel nekiindultunk az útnak, elsőként felkaptuk a rajtszámomat, aztán elcsevegtünk az említett hölggyel és kis (nagy) családjával, majd kalóriafeltöltést tartottunk az útbaeső gyorsétteremben (a gyerkőcök kedvéért, amúgy Szekszárdon hasonló költséggel a főtéren is ehettünk volna, étteremben, na mind1)

Ezután a srácok eldőltek pihizni nagypapa autójának kényelmes rakterében, én pedig becéloztam a rajthelyet. Rengeteg ismerőssel találkoztam rögvest, beszélgettünk, fotózkodtunk, bemelegítést-imitáltunk és már mehettünk is a rajthoz. A rajt pillanatáig vacilláltam, hogy keményen megfussam-e a távot vagy vegyem inkább bulira és végül az utóbbi mellett döntöttem amit egy cseppet sem bántam meg. Steve és a köré gyűlt hölgykoszorú mellé csapódtam és végigbuliztuk az egész távot. PB-t ha akartam volna se tudtam volni futni ezen a kemény terepen, így viszont fantasztikus hangulatban, lazán, kényelmesen kocogtunk, viccelődtünk, fröccsöztünk, élveztük a tájat, a társaságot és persze a borokat :) A kilátót (melyet kétszer kellett megmászni) már ismertem tavalyról, ugyanis szilveszterkor Dildi felvitt minket, de autóval valahogy nem tűnt ilyen meredeknek :P A lejtőket viszont nagyon élveztem, imádok lefelé futni! A cél előtt csatlakozott hozzánk a lányom is és kézenfogva robogtunk a célba. Gyönyörű kerámia érmet kaptunk és a csomagban egy üveg bort is. Sajnos a beígért sajtot hiába kerestem :(

Szuper verseny volt, jövünk jövőre is!

Szekszárdi Borvidék félmaraton

2010-05-01T15:03:00.000-07:00

Így a 24órás után alig egy héttel jó teszt lesz ez a verseny, hogy mennyire sikerült regenerálódni. Valószínűleg nem most fogok PB-t futni, így akár megideológizálhatok magamnak egy laza, kocogós, fröccsözős félmaratont, mondjuk Pocokharcsával. Úgyis annyit emlegetjük, hogy majd futunk együtt, de mindig otthagyom szegényt.

Ha nem lett volna Sárvár....

2010-04-28T00:23:00.000-07:00

vagyis ha nem épp akkor lett volna, akkor a Mátrabérc túrára/terepfutásra mentem volna. Sajnáltam is, hogy egybeesik a két verseny, de ez van, örüljünk neki, hogy sok ilyen esemény van kishazánkban és lehet válogatni. Nem kifejezetten számítanak konkurenciának egymás számára, hiszen Sárvár tcai, körözős verseny a Mátra Trail meg terepfutás a javából.

No, a lényeg, hogy aki ott volt, biztosan nagyon élvezte (különösen a pihenést a végén :)

Szasza rittyentett egy szuper videót is és remélem nem bánja hogy benyomom ide. Élvezzétek!

Mátrabérc 2010 from szasza on Vimeo.

Első 24 órás próbálkozásom

2010-04-26T16:06:00.000-07:00

Tehát amit mindenki vár vagy ami senkit se érdekel - bezsámoló!

Kezdjük az előzetes tervekkel, megelőző napokkal, hetekkel, hónapokkal (ígérem, röviden)

Tavaly is szerettem volna lejutni Sárvárra, de nem jött össze, de akkor elhatároztam, hogy idén mindenképp ott leszek. Akkor még 12órásban gondolkoztam, de aztán a balatonalmádi 12órás után úgy éreztem, egy 24óráson nem akarnék 12óra futás után ott lézengeni és irigykedni, valamint hogy tudnom kell, milyen érzés fél napnál is többet futni egyben.

A felkészülés elég bozótosra sikeredett (majdnemhogy lydérchesre) vagyis gyakorlatilag felkészületlenül vágtam bele az egészbe. Ennek megfelelően nem voltak nagy terveim :) 150km-t akartam megfutni, álomcél pedig a 100mérföld vagyis 161km lett volna. Visszagondolva, ha nem követek el amatőr hibákat, simán sikerülhetett volna az álom!

A verseny előtti nap kezdődött az amatőr hibák sora. Sőt, már korábban, hiszen egész héten nem aludtam eleget. Aztán pénteken még elmentem este tanfolyamra, nem ettem eleget, hiába feküdtem le időben nem sikerült elaludni. Mivel szombaton mentünk le kocsival Sárvárra, így hajnal 4-kor szólt is az ébresztő, busz, metró, vacogva várakozás Blue-ra a Moszkva téren, majd 3 órás autóút megállás nélkül.....

A helyszínen már sok ismerős készülődött, jó volt látni őket, beszélgetni pár szót, sok sikert kívánni nekik. A rajt/cél kapu már állt, a chipszőnyeget és a hangosítást állítgatták, a frissítőket pakolták a szervezők, miközben a futók beszélgettek, sétálgattak, néhány utolsó egyeztetést intéztek a segítőkkel, néhányan bemelegítettek, ruházatot igazítottak. Már ekkor érződött, milyen csodálatos hangulata van ennek a versenynek. A környezet is tökéletes volt, a sárvári vár látványos hátteret adott a küzdelemhez, különösen éjjel, kivilágítva. A pálya aszfaltja ugyan nem volt tökéletes, de engem nem zavart.

Felvettem a rajtszámom - ami mellé kaptunk egy remek technikai pólót és Spuri zoknit is - átöltöztem rövidnaciba és pár rövid társalgás után már állhattunk is a rajthoz. Gyula rövid köszöntőt mondott és elrajtoltunk. A nagy tömegrendezvényekhez képest maroknyi volt a mezőny, de hát az ultrafutás nem is kifejezetten tömegsport :)

Az elején még mindenki frissen, vidáman, vigyorogva futott, a szurkolók lelkesen bíztattak, beszélgettünk, ismerkedtünk. Jó volt rácsodálkozni az eddig csupán netről ismert futótársakra és élőben is váltani néhány szót, és persze jó volt együtt futni rég nem látott ismerősökkel is. Nem sorolnék fel mindenkit, mert biztosan kihagynék valakit annyian bíztattak, drukkoltak. A teljesség igénye nélkül, fura volt Yoyoot a másik oldalon látni, jó volt újra látni Szászi Tomit , akit a tavalyi Böszme után már sosem fogok elfelejteni :) akárcsak Balogh Ádit, Krisz porfelhője után nézni , Boros Mikit személyesen is megismerni, Lőw Adrással kezet fogni, Szőnyi Ferenccel két szót váltani, Csike szorongatós lelkesedését érezni :) , Makai Viki örök mosolyát látni, Mateve és Pecsenye őszinte bíztatását hallani, Yu küzdelmét látni, Éva néninek szurkolni, a segítő hozzátartozók profizmusát élvezni, Berzsótól kikapni, önmagamat legyőzni, a porba hullani és a semmiből feltámadni .... és a végén Farkas gratulációjától elérzékenyülni. A dobogó, a kupa és az érem már csupán hab volt ezen a tortán. Ezzel be is bizonyítottam tudományosan, hogy az ultrafutás habostorta :D

Na, de vissza a versenyhez. Az eleje könnyedén ment, jöttek a körök lazán, aztán jött a meleg is ahogy a napocska egyre feljebb kúszott az égen. Kora délután igazán meleg volt, árnyék csupán egy rövid szakaszon adatott, ez sokak teljesítményét vetette vissza. Voltak persze "gépek", mint Szőnyi Feri akit nem hiába emlegetnek Racemachine néven :) Elég rosszul esett a meleg nekem is, próbáltam viszonylag sok folyadékot fogyasztani, de utólag visszatekintve botrányosan keveset ittam (először 9óra elteltével voltam a mellékhelységben, akkor is röviden) . Fehér baseball sapit viseltem amit egy idő után elkezdtem néhány körönként vizezni és az arcomat is gyakran megmostam. Kizárólag a központilag rendelkezésre álló frissítőkből szándékoztam élni, de végül "becsúszott" pár tea, egy főtt krumpli ás pár falat pizza is Farkasék sátránál hajnalban.

Ahogy ment le a nap, úgy tudtam egyre többet és tempósabban futni. Jól ment és jól is éreztem magam. Emlékszem, egyszer az engem épp megelőző Mikinek odaszóltam egy Hajrá!-t és rosszallóan nézve azt mondta fejcsóválva "Ez nem a hajrázásról szól" :D Persze, hogy nem, de most mondjam, hogy Túlélés! ? :)

A 12órások és a váltók már a verseny végéhez közeledtek,Yu-val, Gurdon Évivel kocogtunk egy darabon, aztán egy elsőbálozó 12órás versenyzőnek nyulaztam az utolsó 3 körében, majd következett egy gratulálós kör a 12órásoknak. Talán jó is volt ez a kis pihenős szakasz. Amikor magunkra maradtunk a 24órás mezőnnyel, meg kellett állapítsam, hogy bármilyen felkészületlen voltam is, a többségnél jobban álltam fizikailag : nem futottam el az elejét, az örök problémás bal bokámtól eltekintve nem fájt semmim (enyhe húzódós valami volt még a jobb térdhajlatnál amire Farkaséktól kapott jégzselét használtam sikerrel), nem volt vízhólyagom, nem volt gyomorproblémám, tehát csak futnom kellett. Azért persze az idő előrehaladtával a fáradtság is épp elég nehezítő tényező volt :) Éreztem, hogy fáradok, nem izomzatilag, inkább fejben, no meg fogyott az energia úgy általában. Így utólag, azt gondolom, nagyon kevés volt a frissítés és még nagyobb gond volt az előzetes kialvatlanság. A lendületes haladás után egyszercsak olyan megborulást produkáltam, hogy magam is meglepődtem. Bökit láttam sétálni és mellé álltam le megkérdezni, mi a baj. Sajnos neki is, mint sokaknak, a gyomrával voltak gondjai. Örültem, hogy nekem legalább ilyen bajom nincs, csak a fáradtság, de mire elsétáltunk a Farkas rezidenciáig már nem láttam tisztán, szédültem, vacogtam és hányingerem volt, így leültem picit. A piciből végül lefekvés lett és egy háromnegyed órás kör.... Yoyookát kértem, hogy rugdosson fel negyedóra múlva, majd félig alvásszerű borzalomba süllyedtem. Arra riadtam, hogy Yoyoo kelteget és valaki (talán Csike?) mondogatja, hogy Berzsó rója a köröket és már többel megelőzött. Normál esetben ez a hír feltüzelt volna, de ahhoz nem éreztem elég erőt, hogy egyáltalán felálljak. Egészen szürreális volt, próbáltam elképzelni, hogy feladom és elmegyek Blue sátrába aludni és kész, vége, de egyszerűen nem ment. Futni akartam, de előbb a szédülést és a hányingert kellett elintéznem. Yoyoo és mások mondogatták, hogy talán ennem kéne, és tényleg, egy kis levest belapátolva egy fokkal jobban éreztem magam. Visszamásztam a pályára, vastag pulcsiban, vacogva futni kezdtem és csodák csodája, ment! Hamarosan erőre kaptam, zombiztunk Mikivel, csodáltam a Racemachine team-et, élveztem a Futóbolondok és a kitartó szurkolók támogatását. Később még egyszer előfordult a beájulós, szédelgős jelenet, de ekkor már csak leültem néhány percre, ittam egy teát és mentem tovább.

Az utolsó néhány óra küzdelmes, de egyben csodálatos volt. Visszatértek a többé-kevésbé kipihent 12órások és beálltak szurkolni, bíztatni, frissíteni. Yu olyan friss volt, mint aki semmi megerőltetőt nem csinált előző nap :) Szegény Berzsó a második holtponttal küzdött, Csike pedig próbált feltüzelni, hogy most meg tudnám előzni. Inkább becsületből próbáltam felvenni a harcot, de nem igazán volt erőm keményebb köröket futni. Jó volt látni a Mátrabércről átruccanó Lupusékkal kibővült Futóbolond kompániát ahogy mindkettőnknek lelkesen szurkoltak, bár bizonyára Berzsó győzelméért szorítottak csendben ;-) Nem is versenyszellem volt igazán ami feltámadt bennem, nem bántam cseppet sem, hogy Berzsó mögött végzek majd, de buli lett volna felfutni rá és együtt célba érkezni. De nem így lett. Az utolsó két órában végül csak rámvert még egy kört :) de már nem igazán küzdöttem. Az utolsó fél órában aztán fegyverszünetet ajánlott és mentünk együtt egy-két kört. Jót nevettem Lőw Andrison aki meglátva minket békésen sétálni, pompomlányokat megszégyenító bíztatásba kezdett :) A végére Berzsó elszaladt, így egyedül mentem, a sátornál levettem a cipőt, mert Mjocinak megígértem, hogy a végét mezítláb futom és épp belefért egy egész kör, plusz pár méter a frissítősátrakig, ahol megálltam és már meg is szólalt a tűzoltó sziréna ami a verseny végét jelezte. Tettem egy tiszteletkört visszafelé, gratuláltam és nekem gratuláltak, Farkas pedig kis híjján megkönnyeztetett :) Szép volt srácok!

Eredmény : 147 kör és 58méter = 151,6 km

Korosztályos 3.hely (na ja, nem voltak többen :)

Azért vicces volt ez a korosztályos dobogó! Mindhárom fokán elsőbálozó állt :) csak épp Böszörményi Edit egy félmaratonnal lealázott minket :D

Másnap: izmok, izületek teljesen rendben, bal boka kissé érzékeny, de semmi egyéb mozgásszervi probléma nincs. Egyszerre nem tudok sokat enni, viszont étkezés után 10perccel már megint éhes vagyok és még este is egy lukkal beljebb kellett csatolnom az övet a nadrágomon, hogy ne csússzon le.

Tanulság:

Ha szinte nulla felkészüléssel ilyet tudok futni, ideje lenne megtisztelni a versenyeket egy tisztességes felkészüléssel és megnézni, mire is vagyok képes valójában, ha nem bénázom el.

Aki sokat akar futni, aludjon eleget! A kimerültség nem jó dolog, hát még egy ultraversenyen.

Ha tizenezer kalóriát égetünk el, ne gondoljuk, hogy egy-két ezer kalória bevitele elegendő lesz.

Amatőr hiba mind. Előre egy még sikeresebb és okosabb teljesítésért!

24

2010-04-21T14:32:00.000-07:00

Sárvár, április 24-25.

Vivicitta 2010

2010-04-19T23:43:00.000-07:00

Vasárnap a rendes évi Vivicitta volt terítéken és bár a kedves netbarátok közül végül senki sem tudott csatlakozni, én azért kivonultam kicsiny utódaimmal és jól éreztük magunkat. Le a kalappal a srácok előtt, hogy így bírták azt a rengeteg gyaloglást:

- reggel a buszhoz,

- elterelt troliról Hermina útnál leszállva át az egész Városligeten,

- oda-vissza ezerszer a Felvonulási téren (izé, 56-osok tere vagy mi)

- Vivi gyaloglás "versenyszámban" 3,3km a Ligetben,

- még néhány oda-vissza a téren, játszótér, csúszda, ugrálóvár,

- át a Ligeten a Hungária krt-ig,

- busztól haza. (új olvasók kedvéért, 3 és fél illetve 5 és fél évesek a srácok)

A két rövidebb futótávot átengedtem kedves futóbarátnak, mi a srácokkal addig szurkoltunk, játszottunk, sétáltunk, rágcsáltunk, gyalogoltunk. Nagyon élvezték az egészet, riszálták a hátsójukat a zenére és tapsikoltak a futóknak a lelátóról, aztán körülnéztünk a kiállítók sátrainál (egészen az Abonett rágcsákig el is jutottunk :P), majd megtámadtuk a nagy csúszdát és az ugrálóvárat is. Amíg anya (én) a *hosszú távot futotta, a kölkök kedves futóbaráttal játszótereztek. Állítólag egészen elviselhetőek voltak :)

(*hű, de fura 12kilit hosszú távnak nevezni ;-) pedig az)

Ami a futás részét illeti: Jó kis buli volt. Tudtam, hogy sok ismerős lesz, néhányukkal össze is futottunk a rajtnál és röviden morfondíroztam rajta, hogy a buli kedvéért velük kéne maradni és együtt örömfutni, de aztán ahogy elrajtoltunk, nagyon kedvem volt a saját tempómat menni és kicsit kifutni magamból az addigi tötyörgést :) Egy ismerőst követve kiverekedtem magam a lassabban haladó tömegből (itt megjegyezném, hogy soha nem fogom megérteni, miért kell a lassú futóknak és a kisgyerekeknek az első sorokba beállniuk, hogy aztán letapossák őket), de az Andrássy út végénél már kezdett nagyon begyorsítani így inkább visszaváltottam és saját tempóban haladtam az árral. Kellemes futás volt, bár szokás szerint éhesen sikerült nekiindulnom, így erősebb tempót nem bírtam volna, de az 5:30-as átlag csak meglett és így 1:06 körül lett a vége. Nem vittem órát, de a velem rajtolók szerint 4 percet slattyogtunk a rajtfolyosóban, a bruttó célidőm pedig 1:10 volt. Mellesleg ez még Vivi PB-nek is nevezhető, mert eddig még nem futottam 1:10 alatt. Azért az 59:59 még jobban mutatna :)

Befutó után visszakocogtam szurkolni az ismerősöknek, majd visszaszereztem a gyerkőceimet és vonultunk haza. Közkívánatra átgyalogoltunk az egész Ligeten ismét és villamosoztunk valamint metróztunk egyet mielőtt a buszunkra szálltunk volna. Bevallom férfiasan, jobban elfáradtam mintha maratont futottam volna....